A következő élő közvetítés része Szijjártó Ungváron készíti elő az Orbán-Zelenszkij találkozót

Észtország addig támogatja Ukrajnát, ameddig a háború tart

UKRANIAN FOREIGN MINISTRY / HANDOU / ANADOLU AGENCY / AFP
UKRANIAN FOREIGN MINISTRY / HANDOU / ANADOLU AGENCY / AFP

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök reggel a balti államokban megkezdett körútjának második napján az észt fővárosba, Tallinnba érkezett. Margus Tsahkna észt külügyminiszter, aki az ukrán elnököt a repülőtéren fogadta, az X-en azt írta: „nagy megtiszteltetés, hogy Zelenszkij elnök és külügyminisztere, Dmitro Kuleba személyében jó barátokat és szövetségeseket üdvözölhetünk.” Hozzátette:

Erős üzenetet küldünk és megerősítjük Ukrajnának, hogy Észtország szilárdan mellette áll, és hogy együtt megnyerjük ezt a háborút.

Alar Karis észt elnök országa további támogatásáról biztosította csütörtökön Tallinnban ukrán hivatali kollégáját, Volodimir Zelenszkijt, aki köszönetet mondott „a folyamatosan érzékelhető észt segítségért”.

„Észtország továbbra is támogatni fogja Ukrajnát, mindaddig, ameddig a háború tart” – mondta Karis, hangsúlyozva, hogy Észtország már 17 katonai segélyszállítmánnyal bizonyította vezető szerepét a segítségnyújtásban. A balti állam 2027-ig évente bruttó hazai termékének (GDP) 0,25 százalékát szánja Ukrajna támogatására, amely összességében a háború kezdete óta 1,2 milliárd eurót fog kitenni – mondta az 1,2 millió lakosú balti állam köztársasági elnöke.

Karis a szövetségeseket is arra szólította fel, hogy növeljék katonai segítségüket Ukrajna számára. „Ukrajnának több és jobb fegyverekre van szüksége” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezt nem szabad korlátozni. „Növelnünk kell Európa termelési kapacitását, hogy Ukrajna megkapja azt, amire szüksége van. Mégpedig nem holnap, hanem már ma” – mondta.

Zelenszkij térségbeli útjának első állomásán, szerdán Litvániában bírálta az Ukrajnának nyújtott pénzügyi és katonai segítséggel kapcsolatos nyugati habozást, amely „csak növeli Oroszország bátorságát és erejét”. Hangoztatta:

Figyelnünk kell Putyin retorikájára. Ő nem fog leállni. Teljesen el akar minket foglalni

tette hozzá az MTI szerint.

Úgy vélekedett, hogy egy ukrán vereség esetén Oroszország többi szomszédja, köztük a balti országok megtámadását is megkockáztatja.

Az ukrán elnök tallinni látogatása során találkozik Kaja Kallas miniszterelnökkel is, továbbá beszédet mond a helyi törvényhozásban. Zelenszkij utoljára még a háború előtt járt Észtországban, ahonnan Lettországba utazik tovább.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik