Nagyvilág

A Korán-égetések miatt szigorítják a határellenőrzést Dániában

AFP
AFP

A dán hatóságok szigorítják az ország határainak ellenőrzését az elmúlt időszakban történt Korán-égetések miatt, amelyek hatással vannak a közbiztonságra is – jelentette be a dán igazságügyi minisztérium csütörtökön. Svédország már kedden hasonló döntést hozott, írta az MTI.

Iszlámellenes aktivisták Dániában és Svédországban is elégették és megrongálták az iszlám szent könyvének több példányát az elmúlt hónapokban, amely felháborodást és tiltakozáshullámot váltott ki a muzulmán világban, amelynek során azt követelték, hogy a Stockholm és Koppenhága tiltsa be a Korán-égetést.

„A dán hatóságok a mai napon arra a következtetésre jutottak, hogy immár szükség van arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk annak ellenőrzésére, hogy ki lép be Dánia területére, annak érdekében, hogy a jelenlegi konkrét fenyegetésekre válaszolni tudjunk” – fogalmazott a dán igazságügyi tárca közleménye.

A szigorított határellenőrzés először csak augusztus 10-ig lesz hatályban.

Az elmúlt időszak Korán-égetései, ahogy a biztonsági rendőrség is megerősítette, hatással voltak a mostani biztonsági helyzetre

– közölte Peter Hummelgaard dán igazságügyi miniszter közleményében.

A Dániába érkezők alaposabb és gyakoribb ellenőrzésével járó szigorított határellenőrzésre vonatkozó döntést Koppenhága azt követően hozta meg, hogy Stockholm már a hét elején hasonló intézkedés mellett döntött.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök kedden bejelentette, hogy Stockholm a biztonsági és határellenőrzések fokozásáról döntött, miután a Korán-égetések miatt több fenyegetés érte Svédországot.

Mindkét kormány elítélte a Korán-égetéseket, és bejelentették, hogy új jogszabály elfogadását fontolgatják, amelyekkel megakadályozhatják a hasonló eseteket. A javaslat bírálói szerint azonban egy ilyen döntés korlátozná a szólásszabadságot, amelyet mindkét ország alkotmánya erőteljesen védelmez.

A muzulmánok a Korán példányaira szó szerint Isten szavaként tekintenek, és az iszlám szent könyvének tényleges vagy csak állítólagos megszentségtelenítése gyakran indít el tiltakozáshullámot a muzulmán világban.

Kapcsolódó
Szabad véleménynyilvánítás vagy provokáció a Korán-égetés?
Az iraki kormány megszakította diplomáciai kapcsolatait Svédországgal a Korán megszentségtelenítése miatti tiltakozásként. Vajon meddig terjed a szabad véleménynyilvánítás, és egy-egy cselekmény mikortól számít provokációnak?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik