A következő élő közvetítés része Zelenszkij a gázembargó bevezetését sürgette a francia, német és olasz vezetők előtt

Kína és Oroszország Hszi szülinapján is jóbarátok

Sergei SUPINSKY / AFP
Sergei SUPINSKY / AFP

Hszi Csinping kínai elnök telefonon beszélt saját szülinapja alkalmából (a 69-et töltötte be) Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A beszélgetésben a CNN szerint Hszi megerősítette, hogy Kína szuverenitási és biztonsági ügyekben támogatja északi szomszédját. Hszi a két ország érdekeinek stratégiai koordinációjáról is szót ejtett. A Kreml leirata szerint a két vezető egyetértett benne, hogy minden idők legjobb orosz-kínai kapcsolatai léteznek most, amiket tovább lehet mélyíteni. A két vezető az orosz invázió kezdete óta most beszélt másodszor egymással.

A CNN megjegyzi, Kína kötéltáncot jár, nem nevezi nevén Oroszország tetteit, nem ítéli el a cselekményt, miközben hangoztatja, mindent megtenne a békéért. A konfliktus felelősségét, ahogy a Kreml is, a NATO-ra és az Egyesült Államokra tolja. Peking mostani nyilatkozata is semlegesnek akar hatni, minden felet a megoldás keresésére szólít fel. Az orosz fél ezt azzal egészítette ki, hogy szerintük Hszi támogatja az orosz akciót, ami Oroszország „alapvető nemzeti érdekeit” védi, hisz az ország biztonságát külső erők által kihívások érték.

A gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzéséről is beszéltek, akár pénzügyi, akár gyáripari téren, Putyin meg is jegyezte, hogy az illegitim nyugati szankciók nehezítik a helyzetet. Arról is beszéltek, jobban koordinálják majd a lépéseiket a nemzetközi szervezetekben, pl. az ENSZ-ben. Közölték, a nemzetközi rendet és globális kormányzást egy sokkal igazságosabb és ésszerűbb irányba akarják vinni, magyarul, hogy az USA hegemóniája helyett az övék érvényesüljön.

Alexei Druzhinin / Sputnik / AFP
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik