Belföld

Orbán szerint elképzelhető, hogy már a harmadik világháború kezdeti eseményeit látjuk

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Interjút adott a Patriótának Orbán Viktor. A miniszterelnök a kormánypárti YouTube csatorna stúdiójában, ahol a No Migration, No Gender, No War felirat volt olvasható a falon, először a Robert Fico elleni fegyveres merényletről beszélt. Orbán elmondta, hogy amikor meghallotta a hírt, az első gondolata az volt, hogy

meghalt-e vagy sem.

Elmondta: Ficóval barátinak nevezhető viszonyban vannak, ezért szíven ütötte a szlovák miniszterelnök elleni merénylet. Ezt követően arra gondolt, hogy Fico kiesésével egyedül marad Brüsszelben a háborúban és további fontos kérdésekben, majd arra, hogy „rám erőltetnek mindenféle extra biztonsági szabályokat, amiket utálok”.

Ezután Orbán rátért a háborúra.

Egyetlen világháború sem kezdődött úgy, hogy kiálltak a vezetők, és proklamálták, hogy most pedig világháború lesz. Nem így kezdődik

– mondta Orbán, aki mostanában világháborúk előtti jelentéseket olvassa, melyekben az akkori vezetők azt ígérték, hogy a háború gyorsan véget ér és limitált lesz. Szerinte a nyugatiak fejében kevésbé erős a háborúval szembeni rezisztencia, talán azért, „mert ők szoktak is nyerni”.

Benne vagyunk egy olyan folyamatban, amiről lehet, hogy tíz év múlva azt fogják mondani, hogy ez már a harmadik világháború előeseményeihez vagy kezdetei eseményeihez tartozott

– vélekedett Orbán, aki szerint Európa országai eddig körülbelül 100 milliárd eurót tettek ebbe a háborúba, az amerikaiak még egyszer ennyit, ráadásul az elmaradt gazdasági növekedést is a háborús veszteségekhez lehet írni. Még Magyarország is benne van a háború finanszírozásában, pedig Orbán szerint ez az egyetlen ország, amelyik mindent megtesz, hogy kimaradjon a háborúból.

„Nekem ez az elejétől nem tetszett” – mondta Orbán az Ukrajnában dúló háborúról. Mint mondta, a hivatalos adatközléseknek a veszteségekről egyik oldalon sem szabad hinni, de ismertette a magyar szolgálatok becsléseit, melyek szerint az áldozatok száma 500 ezer és egymillió között van. Orbán szerint a logikus okfejtés a nehéz döntések előtt elvárható a politikában, ám azt az uniós vezetők nem közölték, hogy mennyi pénzből érhető el, hogy kiszorítsák az oroszokat Ukrajnából, hanem csak annyit mondtak, hogy Putyin nem győzhet. „Minden negyedévben megkérdezem, hogy van-e már kalkuláció arra nézvést, hogy mennyi lesz ennek a vége? És nincs válasz. Mert ők maguk se tudják” – mondta Orbán, megjegyezve, hogy ennél felelőtlenebb dolgot még életében nem látott.

Orbán szerint ha nem lettek volna világháborúk, akkor se Magyarországnak, se Európának nem lennének demográfiai problémái:

és akkor az egész migráció-ügy, hogy itt van egy üres tér, ahová át lehet jönni a Földközi-tenger másik oldaláról és be lehet lakni, hiszen nincsenek itt ezek a fehér keresztény férfiak elegen úgy sem, nem létezne.

A sorkatonaság visszaállításával kapcsolatban azt mondta: erről mindig lehet gondolkodni, de jó lenne, ha maradnának a mostani állapotok, és profi hadsereggel oldanánk meg az országok védelmét. Van néhány alapismeret, amit sorkatonaság nélkül is át lehet adni, a honvédelem című tárgyat oktatni kell az iskolákban, mondta Orbán, hozzátéve, hogy „amitől kiveri a víz az embert”, az az amikor Brüsszelből vagy Németországból megmondják, hogy európai sorozás kell.

Orbán szerint az első és a második világháborúba is belepréselték az akkori magyar kormányokat. „Horthy Miklós is ki akart maradni a világháborúból, de a végén mégis belenyomták a németek Magyarországot” – mondta, hozzátéve, hogy „tegyünk meg mindent, maradjunk ki, hátha nekünk sikerül az, ami Tiszának és Horthynak nem sikerült”.

A háború világgazdasági hatásairól a kormányfő elmondta: „az oroszok közben kifejlesztették azokat a technikákat, hogy a gázt már tankhajókon, LNG terminálokon keresztül is tudják mozgatni a világban. A kínaiak pedig azt látják, hogy az egész világon átalakuló erőviszonyok mind az ő kezükre játszanak”.

Orbán szerint a békepártiaknak az ellentámadást két fronton, Európában és az Egyesült Államokban kell megnyitni. „Az egyiket Európában, ahol nem csak arról van szó, hogy legyen több békepárti képviselő az Európai Parlamentben, mint háborúpárti, hanem arról is, hogy az európai emberek tolják a saját kormányaikat abba az irányba, hogy kevesebb háború és több béke” – mondta, hozzátéve, hogy a tengerentúlon pedig Donald Trump visszatérése segítené a békepártiak ügyét.

Akkor most vessük bele magunkat az összeesküvés-elméletekbe

– mondta Orbán, majd ráfordult Sorosra, akit a világ legnagyobb összeesküvőjének nevezett. „A legnagyobb konspirátor, ügyeskedő, háttérben mahináló embere a világnak az a mi hazánk fia, tehát a magyaroknak szerint szabad ebben az összefüggésben gondolkodnia” – vélekedett Orbán, aki szerint Soros többször meg akarta vásárolni a teljes magyar gazdaságot.

Mint mondta, nem csak Soros György nyer ezen a háborún, többen vannak itt, akik spekulálnak: az egész fegyveripar, a fegyvervásárlást és gyártást hitelezők.

Óriási pénzek és óriási tétek vannak az asztalon

– mondta Orbán, aki szerint négy dolog kell a spekulánsok sikeréhez. „Először kell fegyver, annak a gyártását majd meghitelezik. Aztán kell ember, aki hajlandó harcolni, ezek most a szegény ukránok. Aztán kellenek olyan kormányok, amelyek mindezt akarják, ezeket lehetőleg meg kell venni, mint ahogy Magyarországon is a baloldalt megveszik. Ez Nyugaton előrehaladottabb állapotban van. A negyedik fontos pedig a média, egy korrupt média kell, amelyet vagy ők tartanak kézben, vagy ők hoztak létre, amely háborúpárti hangulatot csinál” – sorolta Orbán, hozzátéve, hogy itthon a média legalább fele liberális világértelmezést ad, míg a másik fele meg konzervatívot, nemzeti szuverenistát.

Orbán szerint a háborús lobbinak azért nem mindegy, hogy Magyarország kimarad-e a háborúból, mert ha kiderül, hogy sikeres tud lenni úgy, hogy kimarad, idővel mások is követnék a példáját. Ezért a miniszterelnök szerint „veszélyes példaként” tekintenek a magyarokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik