Egy nappal a kazah államfő, Kaszim-Zsomart Tokajev kérése után a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) nemcsak jóváhagyta a katonai erők küldésére vonatkozó felvetést, de január 6-án útnak indította az első csapatokat is. Egyelőre szerény létszámról, kevesebb mint 4000 főről van, túlnyomó többségük (3000, illetve 500 fő) orosz és belarusz katona, ez a szám a későbbiekben még nőhet.
Egyelőre az sem világos, milyen feladatot kapnak a katonák. Bár hivatalosan békefenntartó feladatokat szánnak nekik, ez a gyakorlatban rengeteg dolgot jelenthet: a repülőterek vagy a kritikus infrastruktúra őrzésétől a tömegoszlatásig, akár a fegyveres csoportok elleni harcig. Az instabilitás mértékéből és a békefenntartók kis számából kiindulva valószínűsíthető, hogy a KBSZSZ katonái várhatóan olyan bázisokat, reptereket, épületeket biztosítanak majd, amelyek kritikus fontosságúak a rezsim számára. Így a kazah biztonsági erőknek nem kell ezek őrzésével foglalkozniuk, és bevethetővé válnak a zavargások rendezése érdekében.
Bár adná magát, hogy a tüntetők ellen is bevessék a külföldi katonákat, ez nagy kockázatokkal járna. Kérdés, hogy van-e felszerelésük, kiképzésük és tapasztalatuk erre. Bár Belaruszban és Örményországban voltak az elmúlt időszakban hasonló problémák, nem biztos, hogy a legjobban kiképzett rendfenntartó alakulatokat küldenék Kazahsztánba, arról nem is beszélve, hogy a belpolitikai instabilitás miatt ezekre a belbiztonsági/katonai erőkre továbbra is szükség van otthon.
Ennél is nagyobb gondot jelenthet, hogy ha – épp a fenti hiányosságok miatt – a külföldi békefenntartókra bízzák a tömeg kezelését, a tömegoszlatást, és esetleg áldozatokkal jár a fellépésük. Különösen orosz relációban jelenthet ez problémát, hiszen Kazahsztán lakosságának ötöde orosz, ők így pogromok célpontjai lehetnek. De kazah vendégmunkások százezrei is dolgoznak orosz városokban, ahol a közép-ázsiai migránsok egyébként is tárgyai a hatóságok és a szélsőséges nacionalista csoportok, skinheadek támadásainak.
A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének békefenntartói másik szerepe inkább szimbolikus, egy üzenet, hogy
Bár 1994-ben alapították a szervezetet, katonai beavatkozást sem külföldön, sem a tagországokban idáig még nem hajtott végre. Az első hadgyakorlatot is csak 2012-ben rendezték, és azóta az éves gyakorlatok sok mindenről szóltak, csak nem a tagországok belső konfliktusába történő beavatkozásról: terrorista támadás a külső határok felől, harcoló felek szétválasztása, mindez az mutatta, hogy inkább a „hagyományos fenyegetések” ellen gyakorlatozik a szervezet.
A mostani beavatkozásnak már csak azért is van/lehet hitelességi szempontja, mert amikor 2010-ben Kirgizisztánban zavargások alakultak ki, és a vezetés kérte a KBSZSZ-békefenntartók beavatkozását, Dmitrij Medvegyev orosz elnök épp azzal utasította el a kérést, hogy a szervezet nem kíván beavatkozni a tagországok belügyeibe. Hogy most mégis megteszi ezt, az fontos üzenet a kazah tüntetők felé, mert világosan jelzi, hogy a tagországok – mindenekelőtt Oroszország – kész katonákat is küldeni segítségként, és az erőforrásai gyakorlatilag korlátlanok ehhez.
Mint minden katonai beavatkozásnak, természetesen ennek is van még egy kritikus pontja: milyen feltételek teljesülése esetén történik meg a kivonulás? A kérdés remélhetőleg az orosz döntéshozók fejében is ott van. Az Egyesült Államok afganisztáni kivonulásának elhúzódása, de akár a szovjetek 1979-es afganisztáni bevonulása (amit eredetileg hat hónapra terveztek) is fájó emlék a mai napig.
Kazahsztánban a jelek szerint nem lesz polgárháború, vagy egy, a korábbi ukrajnai eseményekhez hasonló szembefeszülés a nyugatos és az oroszos elit között. Persze pár nappal a zavargások kirobbanása után még nehéz pontosan jósolni, de amit Kazahsztánban látunk, inkább egy életminőséggel, korrupcióval szembeni lázadás. A rezsimnek nincs érdemi politikai ellenzéke, nincsenek demokratikus hagyományai az országnak, ellenkezőleg,
A tüntetők sem követelnek (egyelőre) szabad választásokat, sajtószabadságot és emberi jogokat, hanem csak a dühüket vezetik le a korrupt eliten. A fenti követelések hiányában persze az is szerepet játszik, hogy Kazahsztán a posztszovjet térség autoriter államai közül az egyik „legliberálisabb” volt. Így a lehetséges forgatókönyvek közül
Egy ilyen forgatókönyvhöz persze az is kell, hogy a hatóságok ne kövessék el az Ukrajnában, 2013-ban látott hibákat, amikor a Majdan téri tiltakozók békés kifárasztása helyett az erőszak, a mesterlövészek jelenléte, a halálos áldozatok újra és újra kitartásra ösztökélték a tiltakozókat, akik aztán maguk is erőszakhoz nyúltak.
Érdemes az ukrajnai párhuzam egy másik aspektusát is bemutatni. A 18 milliós Kazahsztánban is jelentős számú orosz kisebbség él, akik az Orosz Föderációval határos területeken laknak, a kazah lakosság egy része is kétnyelvű. Az oroszok aránya a szovjet időszak alatt egészen az 1980-as évekig meghaladta a kazahok arányát, és csak az utolsó, 1989-es adatfelvételkor kerültek enyhe többségbe a kazahok (39,7, illetve 37,8 százalék), de
noha a Szovjetunió megszűnése után jelentős visszatelepülés indult el, és a szülésszám is magasabb a kazah nőknél.
A mintegy 3 millió négyzetkilométeres Kazahsztán területi integritásának kérdése még kényesebb. Az ország ebben a formájában nem létezett 1991 előtt. Kazah hordák a 18. századik uralták ezt a hatalmas sztyeppét, de a 19. század közepéig fokozatoson orosz gyarmatosítók alá kerültek a törzsek. Mivel a kazahok nomád állattartók voltak, az oroszoknak nem volt mit elfoglalniuk. A térség feletti uralom kiépítése alapvetően az orosz telepeseken keresztül történt, akik földművelésbe kezdtek, amíg az uralkodók városokat, településeket alakítottak, miközben a kazahok továbbra is csordáikat, nyájaikat terelgették a sztyeppén.
Kazahsztán mai határai csak a Szovjetunió létrejötte után alakultak aki, amikor Sztálinék úgy döntöttek, hogy a hatalmas birodalmon belül majd egy tucatnyi népcsoport „nemzeti” státuszt kap, és hozzá egy „tagköztársaságot”. Így születtek meg azok a határok, amelyeket aztán az ország megörökölt a Szovjetunió 1991-es felbomlásakor.
Nem is véletlen, hogy a moszkvai elit képviselőinek szájából időről időre elhangzanak olyan kijelentések, miszerint Kazahsztán is csak az oroszoknak köszönheti a létezését. Ezek az udvariatlan kiszólások egy darabig válasz nélkül maradtak. De amikor 2014-ben a Krím elcsatolásánál elhangzott olyan érv is, hogy az történelmi orosz terület, és csak Nyikita Hruscsov pártfőtitkár „ajándékozta” Kijevnek, a kazah elit fejében megszólalt egy csengő. Azóta Nur-Szultan konzekvensen és jól artikuláltan kért ki magának minden olyan elszólást, beszólást, amikor orosz vezetők az ország területi integritását vonták kétségbe.
