Daniel Berehulak / Getty Images
Nagyvilág koronavírus

A keleti vakcinával oltottaknak nem lesz egyszerű dolguk, ha Ausztriába mennének síelni

Azok, akik Szputnyikot, vagy Sinopharmot kaptak, csak úgy utazhatnak – várhatóan csak december 13. után – Ausztriába, illetve látogathatják meg a sícentrumokat, ha a harmadik, mRNS-alapú vakcina felvétele előtt még egy antitesttesztet is elvégeztetnek magukon. Ha ez igazolja, hogy a szervezetük termel ellenanyagot, majd beoltatják magukat, indulhatnak. A 12 évnél fiatalabbak Bécset leszámítva az ország bármely pontján oltás vagy előzetes tesztelés nélkül mozoghatnak. Az általunk megkérdezett magyar sísulik és utazásszervezők szerint az idei idény még gyenge lesz.

A negyedik hullám felfutása miatt Ausztriában november 22-től újabb szigorításokat vezettek be: kijárási korlátozásokról döntöttek, kötelező maszkviselést írtak elő belső terekben, valamint az iskolákban, óvodákban és otthoni munkavégzést javasoltak. A legfeljebb december 13-ig tartó szigorúbb járványügyi intézkedések érintették a síközpontokat is, amelyek ebben az időszakban nem látogathatók, turisztikai célú beutazásra csak a zárlat feloldását követően lesz mód. A lezárással együtt az is kiderült, hogy februártól kötelező lesz a védőoltás felvétele az osztrákoknak.

A beutazási szabályok ugyanakkor nem változtak túl sokat a korábbiakhoz képest, a karanténkötelezettség nélküli beutazásra jelenleg az úgynevezett 2,5G-szabály vonatkozik.

Simon Hausberger / Getty Images Egy osztrák hütte dolgozói egy táblán jelezték a vendégeknek, hogy a teraszt zárva tartják, és azt, hogy „maradjanak egészségesek”!

Eszerint az utazhat be Ausztriába kötelező elvonulás nélkül:

  • aki két megfelelő, azaz az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinát kapott (a másodikat a beutazást megelőző 270 napban);
  • aki az elmúlt fél évben igazoltan kigyógyult a koronavírusból;
  • és akinek friss negatív PCR-tesztje van.

Ugyanakkor a legtöbb, lezárás miatt jelenleg elérhetetlen szolgáltatás esetében a 2G-szabály lesz érvényben december 13-tól, ami azt jelenti, hogy ezeket a szolgáltatásokat csak olyanok vehetik igénybe, akik nyugati vakcinát kaptak, vagy az elmúlt fél évben kigyógyultak a betegségből (tehát egy negatív PCR-teszt nem elegendő).

December közepétől tehát ismét lehetséges a síelés a helyiek és a külföldi vendégek számára is. A felvonókon viszont kötelező FFP2-es minősítésű maszkot is hordani – áll Ausztria Turisztikai Hivatalának magyar nyelvű honlapján.

A negatív teszttel beutazó, vírusból való kigyógyulást igazolni nem tudó személyek viszont még a szálláshelyüket sem vehetik át, nemhogy a síbérletüket vagy a síbakancsukat.

A keleti vakcinákra vonatkozó szabályokban megbúvó kisördög

Ausztriában csak az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett nyugati vakcinákat fogadják el, így aki megfelelő mennyiségű Pfizer/BioNTech, AstraZeneca (illetve Covishield), Johnson & Johnson vagy Moderna oltást kapott, az gond nélkül csinálhat bármit a lockdown után. Aki viszont Szputnyik vagy Sinopharm vakcinát kapott, az csak nagyon szövevényes úton szerezhet megfelelő igazolást. A keleti vakcinákkal beoltott utazóktól ugyanis azt várják el, hogy a harmadik, mRNS-alapú, vakcina felvétele előtt végeztessenek el magukon egy antitesttesztet is. Ha ez a teszt pozitív eredményt mutat, vagyis azt igazolja, hogy a szervezetük termel ellenanyagot, és a teszt elvégzése után felvesznek egy mRNS-alapú oltást, az az osztrák hatóságok szerint felér két nyugati vakcinával. De csak akkor, hogyha ilyen sorrendben történnek a dolgok. Lapunkat megkereste egy síelni készülő társaság, akik kénytelenek voltak lemondani emiatt a szabály miatt a foglalásukat, most kivárnak, illetve Szlovénia felé tájékozódnak, mert ott elfogadják a Szputnyikot.

Mire számítanak a síturizmus szereplői?

Gyakran változó szabályok árnyékában készülhetnek tehát az idei szezonra is a síturizmusban érintett iparágak szereplői, akik az elmúlt két idényben a koronavírus miatt egyébként is jelentős forgalomcsökkenés könyvelhettek el.

Jan Hetfleisch / Getty Images Rendőrök fordítják vissza az autókat Ischglben a dél-tiroli karantén miatt 2020-ban. A térségben levő síközpontok bezártak.

A helyi vállalkozások az előző szezonban mind megkapták a járvány előtti évben elért bevételük 80 százalékát az államtól – mondta még a lezárások bevezetése előtt a főként gyerekek síoktatásával foglalkozó, soproni székhelyű Scoop Sport Egyesület vezetője. Jandl Norbert az előző szezonból kiindulva nem túl bizakodó, hiszen csak január közepétől tudtak viszonylag normálisan működni, de Magyarországon élő gyerekek oktatására, és csoportos órák tartására így sem volt lehetőségük.

Ausztria legújabb lezárását követően egyébként azt is bejelentették, hogy erre az időszakra a turizmus osztrák szereplői ugyanúgy kapnak majd támogatást, mint az előző, járványhelyzet által ellehetetlenített szezonban.

Az ősz elején a magyar síirodák, a velük együttműködésben dolgozó szálláshelyek és egyéb cégek, de még a téli vakációt tervezők is optimistán álltak a szezonhoz. Tamás, egy fővárosi székhelyű, külföldi, buszos túrákat is lebonyolító síiroda utazásszervezője azt mesélte, hogy sorban jöttek az árajánlatok a partnereiktől, ahogy a foglalások is a síelni vágyóktól. Az ünnepek előtti, úgynevezett besíelési időszakra is szépen érkeztek foglalások, de az ország lezárása miatt úgy tűnik, az előszezont el kell engedniük.

Hasonlóan nyilatkozott Róbert is, aki egy vidéki, országos ügyfélkörrel rendelkező, síelésre specializálódott utazási irodánál dolgozik.

HERBERT PFARRHOFER / APA / AFP A kötelező távolságtartásra és maszkhordásra figyelmeztetik a síelőket minden síparadicsomban.

Ausztria kész forgatókönyvvel rendelkezett, ezért váratlanul ért mindenkit a lockdown

– mondta, majd arról beszélt, hogy a lezárás miatt nekik is elmarad a besíelés időszakára szervezett, a foglalások alapján teltházasnak ígérkező ausztriai táboruk. A járvány előtt kialakított rendszerüknek megfelelően ők egyébként Olaszországba is szerveznek táborokat, ahol jelenleg nem olyan súlyos a járványhelyzet, mint Ausztriában, ezért a szabályok sem olyan szigorúak.

Minden, lapunknak nyilatkozó érintett úgy gondolja, hogy a következő időszakban rugalmasnak kell lenniük, ezért például Tamásék irodájában még az utolsó pillanatban is lehet foglalni, míg korábban az volt a rendszer, hogy legkésőbb az utazás előtt egy hónappal lefixáltak mindent. Az utazáshoz szükséges nemzetközi oltási igazolást is segítenek intézni, hiszen a magyar oltási igazolványt nem fogadják el. Az uniós digitális Covid-igazolvány abban az esetben jogosít belépésre – amit az a konzuli szolgálat oldalán is olvasható – , ha az az alábbi oltóanyagok valamelyikének mind a két dózisát tartalmazza: Pfizer, Astra Zeneca, Johnson and Johnson, Moderna, Sinopharm, Sinovac vagy Covishield, kivétel ez alól az egydózisú Johnson and Johnson vakcina.

Ugyanakkor a rugalmasság, a foglalások visszamondása, és a lezárások miatt ellehetetlenülő utazások adminisztrálása nagyon sok extra munkával is jár az irodák számára, de úgy érzik, ez a túlélésük záloga.

Egyikőjük azt mondta, a mostani szezonban 30-40 százalékos forgalomra számít a járvány előtti világhoz képest, míg a másik azt, hogy náluk a foglalások számában 30-40 százalékos visszaesést tapasztalnak.  Tamás benyomása az, hogy az emberek nehezen bírják már a bezártságot és a korlátozásokat, ki akarnak törni ebből a helyzetből, ezért a síeléshez is ragaszkodnak. Ezt támasztja alá szerinte az, hogy nem tapasztaltak nagy visszamondási rohamot azután sem, hogy november végén szigorúbb lezárásokat jelentettek be.

Szerinte sok iparági szereplő bízik abban is, hogy a személyi jövedelemadó jövő év eleji visszatérítése után lesz még egy nagy roham, ahogy a március 15-i hosszú hétvégén is. Előbbit ő azért nem tartja túl valószínűnek, mert a síelés alapvetően drága mulatság, akik megengedhetnek maguknak egy külföldi síutat, azok az adóvisszatérítés nélkül is elmennek síelni.

ALEX HALADA / AFP

Bár síszünet sok magyar iskolában lesz, saját szervezésű sítábor valószínűleg nem

A Scoop Sport Egyesület gyerekek oktatásával foglalkozik. Idén év elején viszont csak osztrák címmel rendelkező, igazolt sportolók síelhettek, szigorúan egyénileg. Pedig Jandl Norbert szerint a friss levegőn, megfelelő távolságtartással a gyerekek nincsenek veszélyben.

Velük szemben egyébként egy fokkal megengedőbb a 2G-szabály: a 12 évnél fiatalabbak Bécset leszámítva az ország bármely pontján igénybe vehetnek szolgáltatásokat oltás vagy előzetes tesztelés nélkül is, míg a 12 és 15 év közötti osztrák iskolákban tanuló gyerekek – akiket hetente háromszor tesztelnek le az iskolákban – az úgynevezett nindzsaigazolványukkal igazolhatják magukat, ami akkor számít érvényesnek, ha az iskolai tesztjeik negatív eredményt hoztak. A 12-15 éves külföldi turistákra vonatkozó részletszabályok kapcsán kerestük az osztrák turisztikai ügynökséget, ahol azt mondták, hogy annak kidolgozása még folyamatban van.

De nem csak az osztrák szabályok nehezítik a sítáborok lebonyolítását, hanem az is, hogy csak az Emberi Erőforrások Minisztériumának külön engedélyével szervezhetnek sítáborokat az iskolák, amit a legtöbb helyen meg sem próbálnak – mondta Tamás, hozzátéve: egyetlen olyan testnevelő tanárt ismer, aki azt tervezi, hogy február végén egy last minute utat leszervez a diákjainak, ha azt a helyzet engedi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.