Vélemény

Vera Jourová: Azt hittük, a demokrácia meg tudja védeni magát, pedig küzdenünk kell érte

Jaap Arriens / NurPhoto / Getty Images
Jaap Arriens / NurPhoto / Getty Images
Jogos volt fellépni Donald Trump ellen, de hogy nagyvállalatok homályos kritériumok alapján, bármiféle kontroll nélkül végleg letilthatják médiafelületeikről az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökét, veszélyeztetheti a szólásszabadságot, írja Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke véleménycikkében.

Még nem tértünk magunkhoz a sokkból az Egyesült Államokban történtek miatt. De nem engedhetjük, hogy a sokkot holnap már felejtés kövesse. A demokrácia törékeny – belső és külső veszélyek egyaránt fenyegetik. Mi, akik a demokrácia pártján állunk, elővigyázatlanok voltunk, és naivan azt hittük, hogy a demokrácia képes lesz megvédeni önmagát, értékeivel és szabadságaival együtt.

Sajnos tragikus módon bebizonyosodott: tévedtünk. Sokan egyszerűen elvesztették a demokratikus intézményekbe vetett bizalmukat. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a digitális világ a lehetőségek mellett komoly kockázatokat is jelent a demokráciák számára. Eljött az ideje, hogy rendezzük, hogyan nyilvánulhat meg a demokrácia a digitális térben. A valóság közügy, a vélemény magánügy – ez az elv most sérült, és ami az Egyesült Államokban történt, az Európában is megtörténhet. A helyzetet csak akkor lehet orvosolni, ha szilárd a tudományba, a kormányzatokba és a társadalomba vetett bizalom.

A figyelem pillanatnyilag a technológiai nagyvállalatokra irányul. Ezek az óriáscégek teret engedtek az összeesküvés-elméleteknek. Jó pénzt kerestek a dezinformációval, és lehetővé tették a rosszindulatú szereplők gazdasági vagy politikai érvényesülését. Kibújtak a felelősség és az elszámoltathatóság alól, és befolyásolják, sőt, akár ellenőrzésük alatt is tarthatják a demokratikus vitát.

Az, hogy ezek a nagyvállalatok homályos kritériumok alapján, bármiféle kontroll nélkül végleg letilthatják médiafelületeikről az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökét, veszélyeztetheti a szólásszabadságot. Noha úgy vélem, jogos volt fellépni Trump elnökkel szemben az erőszakra való felelőtlen felbujtás miatt, egyértelmű, hogy ennek megálljt kell parancsolni.

Brendan Smialowski / AFP

Mit tehetünk? A kérdésre adandó válasz alapos megfontolást igényel, és összetett, hiszen a demokrácia is komplex rendszer. De túl kell végre lépnünk azon, hogy ide-oda kapkodva, mindig csak az éppen az újságok címlapján szereplő problémával foglalkozunk.

Először is szigorúbb szabályozásra, jobban kikényszeríthető kötelezettségekre és a digitális szereplők fokozott felelősségvállalására van szükség. Nemrégiben terjesztettük elő a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály elfogadására irányuló javaslatunkat. A jogszabály javítani fogja az online platformok elszámoltathatóságát, és egyértelművé fogja tenni a jogellenes tartalmak eltávolítására vonatkozó szabályokat. Úttörő javaslatról van szó, megvalósulásához azonban időre van szükség, és nekünk most kell cselekednünk.

Ezzel el is érkeztünk a második ponthoz. Mihamarabb a digitális korhoz kell igazítanunk a demokratikus részvétel szabályait, és javítanunk kell a dezinformáció és a káros tartalmak elleni küzdelmet szolgáló eszköztárunkat. Ezen az úton az európai demokráciáról szóló cselekvési terv mutat majd utat nekünk. Az út során új szövetséget kell kötnünk a dezinformáció ellen, ellenőrizhetővé kell tennünk az algoritmusokat, és a vállalatokat rá kell vennünk arra, hogy zsigeri reakciók helyett kiszámítható és átlátható módon járjanak el. El kell érnünk, hogy a vállalatok által alkalmazott szabályok átláthatóbbak legyenek, és hogy hozzáférjünk a vonatkozó adatokhoz.

A szabályozás önmagában nem oldhatja meg a digitális élet minden problémáját, és véleményem szerint nem is szabad erre törekednie. Nem áldozhatjuk fel a véleménynyilvánítás szabadságát, annak az online és az offline térben is teret kell biztosítanunk. Át kell azonban alakítanunk a technológiai vállalatok és alkalmazottaik gondolkodásmódját. Ahogy az építészek nemcsak jogszabályokat, hanem etikai kódexeket is követnek annak érdekében, hogy az általuk tervezett épületek biztonságosak legyenek az emberek számára, ugyanúgy a programozóknak és az informatikai szakembereknek is hasonló megközelítést kellene alkalmazniuk algoritmusaik tervezésekor. Sajnos a technológiai cégek vezetőitől ritkán hallunk ilyesmit.

Kapcsolódó
Schiffer András: A közösségi média egyetlen kattintással képes puccsot csinálni
Trump lekapcsolása arról szól, hogy jelenleg néhány milliárdos dönti el, hogy az amerikai elnök kommunikálhat-e közvetlenül az amerikai néppel.

Harmadszor, ne tegyünk úgy, mintha a nagy platformok versenyeznének egymással. Nem versenyeznek. Nem válogathatunk kedvünkre egymással versengő platformok között ugyanúgy, ahogy eldöntjük, melyik boltba megyünk vásárolni. Ezért kell a platformokat alávetni a digitális piacokról szóló jogszabályjavaslatban előirányzott különleges szabályoknak és kötelezettségeknek.

Végül azt is fel kell ismernünk, hogy Donald Trump nem egyszerűen ok, sokkal inkább tünet. Távozásával nem veszti táptalaját a megosztottság, a bizalmatlanság és a frusztráció. És ezek a negatívumok nem csak az amerikai társadalomra jellemzőek. Itthon, Európában is jelen vannak.

Ezért nem koncentrálhatunk kizárólag a platformokra. Hozzá kell igazítanunk az oktatást a digitális valósághoz. Mindnyájunknak nagyobb digitális jártasságra kell szert tennünk, el kell sajátítanunk az internet működésével kapcsolatos alapismereteket, és meg kell értenünk, miért kerülnek a szemünk elé bizonyos tartalmak. Ha ezt sikerül elérni, biztonságosan mozoghatunk az interneten.

Nem fogadhatjuk el többé az értékek, a jogállamiság, a független bíróságok és média, az alapvető jogok és a demokrácia elleni támadásokat. Vissza kell vernünk azokat. Meg kell mutatnunk az embereknek, hogy a demokráciát fenyegető veszélyek az ő jogaikat és szabadságukat is veszélyeztetik. Meg kell találnunk a szenvedélyt a hétköznapok demokratikus valóságában.

Az is fontos, hogy ne feledkezzünk meg azokról, akik hermetikusan elzárják magukat a külvilágtól, és buborékban élik az életüket. Meg kell találnunk a módját, hogy újra részt vegyenek a demokratikus vitafolyamatban, és el kell érnünk, hogy a polgárok újra bízzanak a demokráciában és a demokratikus megújulás erejében.

Szülőhazámban, az akkor még kommunista Csehszlovákiában megtapasztalhattam a demokrácia és a jogegyenlőség hiányát. Tudom, a demokrácia nem tökéletes, hiszen bennünket tükröz – de van egy hatalmas előnye: ránk, az emberekre, és egymás iránti bizalmunkra épül. Megéri küzdeni érte.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik