Egereken végzett kutatásban tüdőrákot okozott az e-cigaretta

Tüdőrákot okozott az e-cigaretta egy kutatás szerint, amelyet egereken végeztek amerikai tudósok. A kísérletben 40 egeret tettek ki nikotintartalmú e-cigaretta nagy mennyiségű gőzének több mint egy éven át.

Olyan helyiségben végezték a kutatást, ahol a rágcsálókat teljesen körülvette a gőz, egész testükön jelentkezhettek a hatásai – írták az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) a New York-i Orvostudományi Egyetem tudósai.

A negyven egérből kilencnél alakult ki tüdőrák, 23-nál a húgyhólyagon találtak hiperpláziát, vagyis olyan genetikai változást, amely a ráknál megfigyelhető rendellenes szövetburjánzáshoz vezethet.

Abból a 17 egérből, amelyet nikotinmentes e-cigaretta gőzének tettek ki, csak egynél találtak hiperláziát, rákot egyiknél sem.

Moon-shong Tang, az egyetem PhD-hallgatója, a kutatás vezetője az Eurekalert tudományos hírportálnak a kísérlet korlátairól is beszélt: viszonylag kis számú állattal végezték, amelyek hajlamosak voltak arra, hogy a kísérlet egyéves időtartama alatt életkorral összefüggő rák alakuljon ki náluk.

Ezen kívül a rágcsálók nem szívták magukba a gőzt, mint az ember, hanem körülvette őket, vagyis az egész testük ki volt téve az e-cigaretta párájának.

Abban szinte minden kutató egyetért, hogy a dohány feldolgozásakor használt egyes vegyi anyagok – nitrát és nitrit – egy nitrozálás nevű reakciót okoznak, ez pedig a nikotint nitrozaminokká alakíthatja, amely egerekben és emberekben is rákkeltőnek számít.

A kezelt dohányból származó füst a tudósok hagyományos elgondolása szerint nitrozaminlerakatokat képez a dohányzó szerveiben és a vérében, amit vérvizsgálattal ki lehet szűrni. (MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.