Nagyvilág

Sajtószabadság: újra a rosszak közt Magyarország

Az Európa Tanács felszólította a magyar hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben a szabad sajtót.

A második világháború vége óta nem volt ilyen törékeny helyzetben a sajtószabadság Európában, ezért mielőbbi határozott politikai intézkedések kellenek – figyelmeztetett az Európa Tanács (ET). A szervezet szerint jelentősen romlott a médiaszabadság helyzete az elmúlt években Európában.

Tavaly mintegy 140 súlyos jogsértést jelentettek az értékelésben részt vevő tizenkét nemzetközi újságíró-szervezetnek. Az újságírók elleni támadások száma folyamatosan nő, tavaly kétszer annyi volt a halálos fenyegetés, mint egy évvel korábban.

Sok riportert önkényesen tartanak fogva egyes országokban, új törvények szűkítik a hatóságok, a kormányzat ellenőrzését végző szabad sajtó tevékenységét, és több újságíró-gyilkosság ügyében továbbra sincs előrelépés a tettesek felelősségre vonásában.

A Kuciak-gyilkosság évfordulóján is tüntetnek
Nagyszabású demonstrációtra készül a Tisztességes Szlovákiáért. 

Az ET külön aggályosnak nevezte a helyzetet négy országban.

Olaszországban kimagasló mértékben megnőtt a jelentett jogsértések száma, Magyarországon a média nagyon magas arányban koncentrálódik a kormánypárti oligarchák kezeiben, Törökország továbbra is az újságírók legnagyobb bebörtönzője a világon, Oroszországban pedig a kormány súlyosan korlátozza a szólásszabadság terét.

A négy országgal önálló fejezetben is foglalkozott a jelentés. Azt írák, hogy Magyarországon a sajtópaletta 2010 óta történő jelentős átszabásával

a magyar kormány mára uralja a média nagy részét, a kevés megmaradt független termék akadályok sorával néz szembe, például a hirdetési bevételek hiányával, a korlátozó szabályozási környezettel és a független újságírók hiteltelenítését célzó kampányokkal.

Az ET felszólította a magyar hatóságokat a sajtószabadság tiszteletben tartására és védelmezésére, ennek érdekében az érvényben lévő törvények és gyakorlatok felülvizsgálatára.

Határozott és összehangolt politikai cselekvésre van szükség a tagországok és a szervezet részéről, hogy visszafordítsuk a sajtószabadság romlásának trendjét és erősítsük az újságírók védelmét

– hangsúlyozta Thorbjorn Jagland, az ET főtitkára, emlékeztetve rá, hogy a szólásszabadság kulcsfontosságú az összes többi emberi jog érvényesüléséhez is, ezért nagy figyelmet kell rá fordítaniuk a tagállamoknak. (mti)

Magyarország egyre inkább autokrácia - Tízéves mélyponton a sajtószabadság
Globálisan szűkül a véleménynyilvánítás és az információáramlás tere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik