Nagyvilág

Marihuánás sütit osztogatott a tanár a suliban a diákoknak

A rendőrség azonban nem tudott eljárást indítani ellene, mert az összes süti elfogyott, így nincsen bizonyíték.

Vádemelés nélkül zárták le a nyomozást annak az amerikai tanárnak az ügyében, aki a gyanú szerint marihuánás sütemény osztogatott a diákoknak és tanároknak egy atlantai gimnáziumban – írta az Atalanta Journal-Constitution.

A helyi lap információi szerint a rendőrség azért nem tudott vádat emelni, mert az összes bizonyíték eltűnt, miután a süteményeket mind elfogyasztották az iskolában.

A süteményes eset még tavaly november 30-án történt a South Atlanta gimnáziumban. A középiskolába az egyik tanár vitt be sütiket, amik elmondása szerint a hálaadási vacsora után maradt meg.

A világ leglazább állása, ahol azért fizetnek havi 340 ezret, hogy füvet szívjon és utazzon
A kaliforniai cég természetesen az utazásokat is teljes egészében állja.

Az édességeket több diákkal is megosztotta, és utána többen is arra panaszkodtak, hogy nem érzik jól magukat. A sütiből evett egy felnőtt is, egy jeltolmács.

Perceken belül elkezdtem érezni, hogy a hatása alá kerültem valaminek, ami a süteményben volt. Nem tudtam eldönteni, mi a valóság, és mi az, amit csak elképzelek

írta a férfi az esetről szóló nyilatkozatában.

Elmondása szerint az elkövetkező 3 és fél órában hallucinált, elvesztette az irányítását az izmai felett, nehézséget okozott neki állni és járni, szívverése felgyorsult, és erősen hányt.

A férfi délután hat órakor ért haza, miután valaki hazaszállította, majd azonnal elaludt, és csak másnap reggel ébredt fel. Két nappal később elment a háziorvosához, aki a vizeletéből marihuána nyomait mutatta ki.

Egy diák anyukájának elmondása szerint a lánya szédülésre, és más kellemetlen tünetekre panaszkodott, alig bírt talpon maradni és egész nap aludt.

A tanár az eset után benyújtotta lemondását, amit az iskola vezetősége hivatalosan január második hetében fogadott el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik