Szerda reggel sokkoló új valóságra ébredt a világ: Donald Trump lesz az Egyesült Államok új elnöke. Ezzel egy olyan ember lesz a világ legerősebb hadseregének főparancsnoka, aki a választási kampány alatt egymás után tette a radikálisabbnál radikálisabb ígéreteket. És most mindenki azon töri a fejét, vajon mi fog történni, ha azokat meg is valósítja. Hiszen kifejezetten meggyőző volt előadása: mintha teljesen komolyan gondolná mindegyiket.
Színház az egész világ
A Donald Trumpról szóló hírekben állandó jelző volt a „milliárdos üzletember”, és az „ingatlanmágnás” mellett a „valóságshow-sztár”, és sokszor leírták, hogy az elnökválasztást „valóságshow-műsorrá alacsonyította”. Pedig, ha meglepően sikeres elnökválasztási kampányának gyökereit keressük, valamint meg akarjuk tudni, őszintén hisz-e választási ígéreteiben, akkor egészen másfele kell tekinteni. A sokak által lenézett profi pankrációra. Trump ugyanis ott tanulta meg, hogyan kell lefolytatni egy sikeres választási kampányt.
Nem ő volt az első. A legendás republikánus választási stratéga, Lee Atwater, aki mögött sikeres kampányok sorozata állt (az első Bush is neki köszönheti, hogy elnök lehetett) imádta a pankrációt, és megvetéssel tekintett a többi sportra. Sokat hangoztatott kijelentése szerint a pankráció „az egyetlen őszinte sport”, hiszen mindenki tudja, hogy az egész csak egy színház, hogy az egymást a ringben szidalmazó, és látszólag egymás gyűlölő pankrátorok csak szerepet játszanak, ahol a fő cél a közönség megnyerése.
A megválasztott amerikai elnök még a nyolcvanas évek végén került kapcsolatba a pankrációval, amikor egyik hoteljét felajánlotta helyszínnek. Az esemény hatalmas sikert aratott, és persze rendkívül kifizetődő volt számára, így nem is hagyta el a profi pankrációt. 2007-ben a „WWE legnagyobb pillanatai” között számon tartott mérkőzésnek volt szereplője, ami közben a szervezet tulajdonosát a földre vitte, és a végén leborotválta a haját.
A kampánystílusát pontosan a pankrációban eltöltött évek határozzák meg. Az egész elnökválasztás alatt úgy viselkedett, mint egy pankrátor, miközben ellenfelei azt hitték, bokszmérkőzésen vannak. Trump a közönségnek játszott: bombasztikus kijelentései, sértegetései, túlzott energikussága, az érzelmekre játszás mind ráillik egy pankrációmérkőzése. És közönsége imádta. És miközben olyan elképesztő kijelentéseket tett, ami egy átlagos politikusnak (a bokszolónak) végzetes lenne, az emberek tökéletesen tudták, hogy az semmi más, mint szórakoztatás, színjáték. Nem azért mondja, mert komolyan hisz benne.
Sokan a választói közül nagyon is jól tudják, hogy soha nem fogja felépíteni a falat a mexikói határra, mert kivitelezhetetlen, hogy soha nem fogja hatalomra kerülése után azonnal kiutasítani mind a 11 millió illegális mexikói bevándorlót. Hogy sértő kijelentéseit nem gondolja komolyan, hiszen az csak csak a műsor része.
Senki sem tudja, mit gondol valójában
Tavasszal több cikket is írtunk arról, Trump milyen mesteri módszerrel nyerte meg a republikánus előválasztást. Hogy látszólag teljesen inkoherens, elsőre minden átgondoltságot nélkülözőnek tűnő, őrült ötletekkel teli kampánya igenis egy nagyon átgondolt stratégia szerint működik. Valójában pontosan tudta, hogy mit kell mondania az embereknek, hogy mellé álljanak, és azt is, hogyan kell kihasználnia saját érdekei szerint a médiát, főleg a televíziót, ami nem tudott elmenni a tökéletes tévéműsorokat produkáló elnökjelölt mellett.
Hogy pontosan mit is gondol egyes kérdésekről, azt senki sem tudhatja. Hiszen az eltelt évtizedekben sokszor szöges ellentétét mondta annak, amiről a kampány alatt beszélt. Olyan, a republikánus szavazók számára különösen fontos kérdésekben is, mint például az abortusz. Azt mondta, ami a közönségének tetszik. És bejött neki.
Amikor pedig az elnökjelöltség elnyerése után nekiment Hillary Clinton demokrata elnökjelöltnek, pontosan olyan volt, mint amikor egy pankrátor nekimegy ellenfelének. Csak szerepet játszott. Véleményem szerint nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy egyáltalán nem gyűlöli úgy Clintont, mint ahogy azt előadta (hiszen mégiscsak meghívta a Clinton-házaspárt az esküvőjére), és azt is tudja, Clinton sem gondolja komolyan azokat a dolgokat, amit a fejéhez vágott a kampány alatt. Hiszen mindketten „pankrátorok”, akik csak a közönség kegyéért küzdenek. Az egész csak színjáték.
Amikor Trump és Clinton október huszadikán részt vett az Al Smith-vacsorán, az évente megrendezett katolikus jótékonysági esten, a köztük ülő Timothy Dolan bíboros elmondása szerint „megható pillanatoknak” volt fül- és szemtanúja a két jelölt között. Elmondása szerint privátban „kedves dolgokat mondtak” egymásnak, „udvariasak” voltak egymással. Dolan bíboros közlése szerint egy rövid ima után Trump odafordult Clintonhoz, hogy közölte vele: „Ön egy kemény és tehetséges nő. Ez az egész kampány nagyszerű élmény volt, akármennyire kemény is volt.” Mire Clinton közölte: „Donald, bármi történik is, együtt kell dolgoznunk utána.”
És amikor Trump megnyerte a választást, nem azzal kezdte, hogy akkor most végre börtönbe fogja juttatni a „korrupt Clintont”, akit szó szerint az „ördögnek” nevezett a kampány alatt, és meg fogják indítani a büntetőeljárást, amit ígért ellene. Helyette inkább ezt mondta róla:
„Nagyon keményen küzdött. Hillary nagyon sokat és nagyon dolgozott hosszú időn át, és mély hálával tartozunk neki az országunkért tett szolgálataiért. És ezt nagyon komolyan gondolom.”
Jobban teszi mindenki, ha ezt el is hiszi neki. Hiszen az egész kampány mégiscsak egy színjáték volt. Vagyis inkább egy jó kis pankráció. Jó szórakozás, de mindenki tudja, hogy hamis.
