Szórakozás

Jennifer Lawrence nyílt levelet írt Trump miatt csalódottaknak

Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke. A botrányokkal teli milliárdos üzletembert sok celeb utálja, Lady Gaga még imádkozásra is felszólította az amerikaiakat, de olyan is akadt, aki máris kijelentette, hogy egy másik országba költözik.

Trump legújabb bírálója Jennifer Lawrence, aki egyenesen nyílt levelet írt a frissen megválasztott elnöknek a broadly.vice.com-on keresztül.

Az éhezők viadala-filmek főszereplője úgy véli, Trump megválasztása után reménybe fordult az amerikaiakban eddig lévő harag és félelem.

“Ez a rideg valóság? Nem számít, milyen keményen dolgozol, mennyire vagy képzett, hogy ember vagy-e még a nap végén? Ez az, amit most tanultam? Ezt az országot bevándorlók alapították, és ma az egyetlenek akik biztonságban érezhetik magukat, hogy a jogaikat ismerik és elismerik, azok a fehér férfiak”

– kezdte Lawrence, aki a nők jogaiért is szót emelt.

“Mindannyiunknak megengedett, hogy szomorúak legyünk, mert most nem az van mint amire számítottunk. De nem szabad, hogy ez legyőzzön minket. Tanulni fogunk, kétszer keményebben dolgozni mint a mellettünk álló, mert tudjuk, hogy ez nem fair. Ez nem igazságos a munkahelyeken, tehát te lehetetlenné teszi, hogy sikerüljön. És mint Hillarynél, nem fog működni. De mint Hillary, még mindig lehetsz inspirált és tehetsz fontos dolgokat. Ne hagyd, hogy ez a vereség leverjen téged – dühítsen fel téged! Motiváljon téged! Legyen ez a tűz, ami nem volt korábban. Ha bevándorló vagy, ha színes bőrű vagy, ha meleg vagy, ha nő vagy – ne félj, légy hangos!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik