A brit közszolgálati televízió úgy tudja, hogy a “Jihadi John”-ként elhíresült férfi a brit Mohammed Emwazi Nyugat-Londonból, aki már korábban is ismert volt a brit titkosszolgálatok számára. A BBC szerint eddig a hadműveleti okokból nem nevezték meg.
Emwazi először augusztusban tűnt fel egy videóban, amelyben lefejezte James Foley, amerikai újságírót. Később a gyanú szerint szintén ő szerepelt azokon a filmeken, amelyeken Steven Sotloff amerikai újságíró, David Haines brit segélymunkás, Alan Henning brit taxisofőr és Abdul-Rahman Kassig amerikai segélymunkás kivégzése látható.
A feltételezések szerint Emwazi egy olyan korábbi terrorista-gyanús személy szövetségese, aki 2006-ban utazott Szomáliába és akit a brit hatóságok egy ottani katonai szervezethez, az al-Shababhoz kötnek.
A BBC szakértője, Dominic Casciani azt írja: „Nem tudjuk, hogy mióta vannak tisztában azzal a brit és az amerikai titkosszolgálatok, hogy a kivégzős videókon szereplő maszkos férfi Mohamed Emwazi. Azt azonban tudjuk, hogy a férfi már 2011-ben az MI5 látókörébe került, hiszen a neve felmerült részben titkosított, vallási extremizmussal kapcsolatos bírósági ügyekben.”
Az Iszlám Állam hóhéra
A Washington Post utolérteEmzawi néhány korábbi barátját, akik azt nyilatkozták a férfiről, hogy jómódú családban nőtt fel, és programozást tanult a University of Westminster-en.
„Nincs kétségem afelől, hogy Mohammed Jihadi John” – nyilatkozta a Post-nak Emwazi egyik legközelebbi barátja – „ő olyan volt nekem, mintha a testvérem lett volna… biztos vagyok benne, hogy ő az” – mondta a férfi.
Egy brit emberi jogi szervezet képviselője, aki kapcsolatban állt Emwazival, mielőtt a férfi 2012-ben Szíriában ment, ugyancsak azt nyilatkozta a lapnak, hogy azt hiszi Emwazi lehet Jihadi John.
Ismerősei szerint Emwazi 2009-ben kezdett el radikalizálódni, amikor Tanzániába utazott. Két barátjával egy szafarin szerettek volna rész venni, de amint a repülőgépük landolt, a helyi hatóságok őrizetbe vették, és egy éjszakára a fogdában tartották őket.
Emwazi innen valamiért Amszterdamba repült, ahol állítólag találkozott a brit hírszerzés két ügynökével, akik azzal vádolták meg, hogy Szomáliába akart menni, hogy felvegye a kapcsolatot az al-Shabab nevű dzsihádista szervezettel. Emwazi tagadta a vádakat, és azt állította, hogy az ezután az ügynökök megpróbálták beszervezni őt, mielőtt visszaengedték volna az Egyesült Királyságba.
Televíziós stáb dolgozik annál a londoni háznál, ahol Mohammed Emwazi élt korábban. Fotó: Europress/Getty Images/Carl Court
A barátai szerint mindig udvarias, és mélyen hívő muzulmán fiú az incidens után döntött úgy, hogy szülőhazájába, Kuvaitba költözik, mert sikerült ott állást szereznie egy számítógépes cégnél. Két év alatt mindössze kétszer látogatott haza Londonba. Másodszor 2010-ben azért, hogy hivatalos papírokat kellett szerezni, hogy Kuvaitban megnősülhessen. A terrorelhárítás tisztjei azonban ekkor feltartóztatták, átvizsgálták a holmiját, ujjlenyomatot vettek tőle és nem engedték, hogy visszatérjen Kuvaitba. „Van egy munkám, ami vár rám, és egy házasság, amit el szeretnék kezdeni végre. Ehelyett úgy érzem magam Londonban, mint egy börtönben, csak éppen nem vagyok bezárva” – írta ekkor emailben egy barátjának Emwazi.
Úgy négy hónappal később, amikor egy New Yorki-i bíróság elítélte Aafia Siddiqui, al-Kaida ügynököt, akit amerikai állampolgárok ellen, Afganisztánban elkövetett gyilkossági kísérletekkel vádoltak meg, Emwazi azt mondta a barátjának: „hallottam a szomorú híreket a nővérünkről… de ennek csak meg kell erősítenie minket, a szabadságért, és az igazságért vívott harcunkban.”
A barát azt mondta 2012-ben hallott utoljára Emwaziról, mielőtt a férfi elszökött Angliából. „Mindent megmozgatott, amit csak tudott a bürokratikus gépezetben, hogy elhagyhassa az országot, de nem járt sikerrel, ezért egyre elkeseredettebb lett.”
Egy ismerős úgy tudta, hogy Emwazi Szaúd-Arábiába akart menni angolt tanítani, de miután eltűnt, Szíriából vette fel a kapcsolatot a családjával. Nem tudni, hogy mit mondott nekik, mit csinál ott: a család elhatárolódott minden kommentártól.
Négy korábbi túszt, akiket Iszlám Állam tartott fogva 2013-ban, kiszabadulásuk után részletesen kikérdeztek a hatóságok. Azt mondták Jihadi John tagja volt egy háromtagú őrcsapatnak, akik a nyugati foglyokra vigyáztak egy „Doboz” nevű helyen. A másik két őrnek is brit akcentusa volt, az egyiküket George-nak hívták. Emwazi látta el vízzel a négy foglyot, a túszok azt mondták róla, mindig ő volt a legbarátságosabb, csendes volt és intelligens.
A foglyokat aztán 2014 elején a szíriai Rakkába, az Iszlám Állam „fővárosába” szállították. A trió ezután is többször meglátogatta őket. „Olyannak tűntek, mintha komolyabb szerepet kaptak volna az Iszlám Állam szervezetében” – mondták.
A hatóságok különböző módszert használtak az iszlamista hóhér beazonosításához, többek között hangelemzést, és kihallgattak korábbi túszokat is – mondta el James B. Comey, az FBI igazgatója szeptemberben, egy hónappal azután, hogy Jihai John lefejezte James Foley, amerikai újságírót.
A Washington Post szerint azonban továbbra sem lehetünk száz százalékosak a fekete maszkos férfi kilétében. A lapnak az amerikai Brit Nagykövetség egyik szóvivőnője azt nyilatkozta, hogy kormánya nem kommentál folyamatban lévő nyomozásokkal kapcsolatos találgatásokat.
Hasonlóan nyilatkozott a BBC-nek a brit rendőrség is: „Korábban is megkértük már a médiumokta, hogy ne találgassanak a folyamatban lévő vizsgálattal kapcsolatban, mert azzal életeket veszélyeztethetnek. A jelenlegi szakaszban semmilyen értesülést sem fogunk megerősíteni” – mondta Richard Walton a Metropolitan Police terrorelhárító részlegének parancsnoka.