Nagyvilág

70 újságíró halt meg a munkája miatt

újságírók (újságírók, )
újságírók (újságírók, )

Legalább hetven újságíró vesztette életét 2013-ban a foglalkozása miatt - állapította meg közleményében az újságírók védelmére alakult nemzetközi bizottság (CPJ).

Halálos terep lett a Közel-Kelet

A New York-i székhelyű szervezet, amely 1992 óta állít össze évente hasonló jelentéseket, felhívja a figyelmet, hogy 2013-ban 29 újságíró vesztette életét a szíriai polgárháborúban, tíz pedig az Irakban végzett tudósítói tevékenységük közben. Hat újságíró az idén Egyiptomban lelte halálát augusztus 14-én a rendőrség és a Mohamed Murszi elnök elmozdítása ellen tiltakozó iszlamisták közötti véres összecsapásokban.

“A Közel-Kelet halálos tereppé vált az újságírók számára. Miközben néhány országban csökkent a foglalkozásuk miatt meggyilkolt újságírók száma, a szíriai polgárháború és a vallási indíttatású iraki fegyveres támadások sok áldozatot szedtek” – mondta nyilatkozatában Robert Mahoney, a bizottság igazgató-helyettese.

Többeket kényes ügyek miatt öltek meg

A jelentésben szereplő hetven áldozat között nem csupán a helyszínre küldött hivatásos tudósítók vannak, hanem olyan – különféle külföldi sajtóorgánumok által alkalmazott – helyi megbízottak is, akik rendszeresen küldenek információkat. Olyanok is szakmájuk áldozatává váltak, akik a különböző országok kormánypárti vagy ellenzéki sajtóját látják el hírekkel.

A sajtó munkásai főleg háborús körzetekben vesztik életüket. A CPJ jelentése szerint azonban nem mindenkit munkája gyakorlása közben gyilkolnak meg, hanem sok esetben csak azután, hogy valamilyen kényes témát dolgoztak fel híradásukban. Elsősorban olyan újságírók válnak megtorlás áldozatává, akik rendőrségi visszaéléseket lepleznek le, a politikai korrupció vagy a kábítószer-csempészet konkrét eseteivel foglalkoztak, főleg Bangladesben, Brazíliában, a Fülöp-szigeteken, Kolumbiában, Pakisztánban és Oroszországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik