Külföld

Jön Gordon Brown

admin
admin

2007. 05. 10. 12:19

Tony Blair lemondásával 12 éves szappanopera közeledik a végéhez, ami televíziós sorozatnak is szép hosszú, ez viszont Nagy-Britannia nagyon is valóságos politikai szférájában játszódik. Az „ügyért” vállvetve harcoló, de közben rivalizáló két főhős, Tony Blair és Gordon Brown történetében titkos megállapodások, be nem váltott ígéretek, közös utak, szétválások és egymásra találások váltják egymást.

Gordon Brown sztorija igazi munkáspolitikus történet, méghozzá a XX. század eleji fajtából. 1951-ben Glasgow-ban született, apja a Church of Scotland lelkésze volt. Már 12 évesen a munkáspárt plakátjait ragasztgatta. A fiú igen tehetségesnek mutatkozott, és már 16 évesen felvették az Edinburgh Egyetemre.

Diplomája után maradt a campuson belül, ahol doktori disszertációját is a munkáspárt skóciai történetéből írta. Egy ideig tanított is az egyetemen, majd egy rövid, hároméves kitérőt tett a médiában a skót televízió újságírójaként, s az itt szerzett tapasztalatokat hasznosította is a munkáspárt újjáalakításakor. Húszévesen már vezető politikai aktivista volt Skóciában.

Először 1979-ben, Edinburgh déli kerületében próbálkozott meg a brit parlament egyik székének megszerzésével, de ekkor még kikapott. 1983-ban egy új választókerületben, Dunfermline Eastben próbálkozott. A terület ideális volt egy munkáspárti jelölt számára: néhány tengerparti kisváros, bányászfalvak és a Rosyth haditengerészeti bázis tartozott ide, és Brown nem is hibázott – megszerezte parlamenti mandátumát. A Westminster Hallba kerülve első irodáján egyik képviselőtársával kellett osztoznia. A vele hasonló korú, Sedgefield körzetben újonnan megválasztott szobatársát Tony Blairnek hívták.

Nem telt bele négy év, és már a parlamenti patkó komoly presztízzsel bíró első sorában találta magát, mint az árnyékkormány pénzügyminisztere. Brown pártkarrierje meredeken ívelt felfelé – fiatal párttársával szinte párhuzamos pályát leírva, mígnem eljött az 1994-es esztendő, s a pártelnök John Smith váratlan halála. Brown ekkor félreállt, hogy utat engedjen Tony Blairnek.

A paktum

A médiában gyakran szappanoperaként jellemzik az ezután következő történetet, ami a London Islington kerületében található Granita nevű étteremben kezdődött, ahol a párt vezetéséről állapodott meg a két ambiciózus politikus. Az angol politikai életben Granita Paktumként elhíresült megegyezés hivatalosan nem létezett, nem hivatalosan viszont már a kezdetektől ismert volt a találkozó. A részletekről is többnyire pletyka és kiszivárogtatás útján értesült a közvélemény.

Ezek szerint a megegyezésnek két része volt. Blair rávette Brownt, hogy mondjon le javára a párt vezetéséről az 1997-es választásokig. Állítólag azzal sikerült meggyőznie, hogy nem lenne szerencsés egy skót politikussal nekivágni a parlamenti választásoknak. Ellentételezésként pedig vállalta, hogyha nyernek, akkor Brown szociális és gazdasági elképzeléseit fogja képviselni miniszterelnökként.


2003-ban a baloldali angol napilapban, a Guardianban egy, az eseményről készült feljegyzés is napvilágot látott, ami alátámasztani látszik a fenti megegyezést. Az újságírók azonban azt is tényként kezelik, hogy a második részben az is szerepelt, hogy Tony Blair egy bizonyos idő után lemond és átadja a stafétabotot társának. Erről hallgatnak a dokumentumban, Blair köre pedig váltig tagadja, hogy ilyenről szó esett volna, Brown oldaláról viszont soha sem kommentálták, ha felmerült a téma.

Királyi kapcsolat

Noha 1994-ben megtörni látszott Brown karrierje, ez csak kívülről tűnhet így. Az ugyanis, hogy félreállt Tony Blair útjából, nem jelentette hogy csökkentek volna politikai ambíciói. Az 1997-es kampányban állítólag heti hat nap, naponta átlagosan 18 órát dolgozott azután, hogy reggel egy órát töltött a futógépen. Annyira nem gondolt háttérbevonulásra, hogy a politikára ráment egy királyi frigy is. Ebben az időben ugyanis egy királyi sarj volt a barátnője, méghozzá az 1947-ben a kommunisták által lemondatott, és Angliába emigrált I. Mihály román király lánya, Margeurite hercegnő. A kapcsolatuk öt évig tartott. A hercegnő egy nyilatkozatában kiállt Brown mellett, mikor azt mondta, hogy végig szerette őt, de egy idő után már nehéz volt elviselnie, hogy a kapcsolatuk másról sem szólt, mint “politikáról, politikáról, politikáról”.


Talán az sem véletlen, hogy Sarah Macaulay, akit 2000-ben vett feleségül, foglalkozása szempontjából jóval közelebb állt hozzá. Választottjának ráadásul nemcsak kommunikációs tanácsadó cége van, de munkáspárti pedigréje is kiváló. A cég neve Hobsbawn Macaulay, amiből az első név Julia Hobsbawn társtulajdonosra utal, aki nem más, mint a világszerte ismert Eric Hobsbawn marxista történész lánya.

Házassága után a korábban mindig kemény és fegyelmezett, munkájának élő politikus megváltozott. Ebben minden bizonnyal része volt egy személyes tragédiának is, amikor koraszülött lányuk, Jenifer, 10 nappal születése után meghalt. Azóta két egészséges fiúgyermekkel gyarapodott a család, és a második születésekor egy tévéinterjúban Brown kifakadt: „Imádok apa lenni…ez a legjobb dolog a világon”. Londoni lapok szerint azóta mintha kicserélték volna: sokkal többet mosolyog, és sokkal közvetlenebb a sajtótájékoztatókon is. Politikai megnyilatkozásaiban is egyre gyakrabban merészkedik az államkincstár szűken vett területén kívülre. Nemrégiben bejelentette, hogy a törvénytisztelő fiatalok akár 25 font értékű csekket is kaphatnak, amit sporteszközökre és szabadidős programokra költhetnek el.

Baloldali nyomás

Brownt ellenfelei (akik nem egyszer Blair táborából kerülnek ki) sokszor úgy akarták bemutatni, mint a reformokat ellenző, túlzottan baloldali politikust. Bár Blairből éppen azért van elege sok munkáspártinak, mert nem eléggé balos, Brown hevesen utasítja vissza a reformellenességet és a „régi” baloldaliságot. Sőt az utóbbi időben tett beszédeiben kínosan ügyel arra, ne felejtse el megemlíteni, hogy középen akar maradni. Ez persze nem is csoda, hiszen a New Labour, a munkáspárt újjáalakítása is kettejük közös munkája. Bár miniszterelnökként Blair aratta le a babérokat, Brownnak legalább akkora része volt a párt modernizálásában, mint Blairnek. Sőt, televíziós újságíró múltja nagyon sokat jelenthetett a médiát középpontba állító új párt megszervezésénél. Blair az utolsó kongresszusi beszédében ritka alkalmak egyikeként említést is tett róla: „…Gordon Brown nélkül sohasem jöhetett volna létre az új munkáspárt, nem sikerült volna három választást nyernünk.”



Brownnak jelentős része volt a Munkáspárt modernizálásában (fotó: MTI)



Persze nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a pártban egyre erősebb a hagyományos szocialista értékek újrafelvállalása iránti igény. Bár a munkáspárt számára biztosan nem járható út a visszafordulás, azért lehet finomítani a blairi pályán. Először is természetesen a politizálás stílusát tekintve, de a politika tartalmi részében is. A legszembetűnőbb helye ennek a külpolitika lehet, amire máris konkrét jelek utalnak.

Alig egy hónappal ezelőtt Hilary Benn, az egyik külkapcsolatokért felelős miniszter egy nemzetközi agytröszt rendezvényén szót emelt Guantanamo ellen, és a Nemzetközi Büntetőbíróság támogatása mellett. Nem sokkal korábban pedig a külügyminisztérium a „terrorizmus elleni háború” kifejezés mellőzésére kérte diplomatáit. Ez elmozdulást jelenthet a blairi feltétel nélküli Amerika-támogatástól. A másik jele a szocialista értékek előtérbe kerülésének a múlt évi, Skóciában megtartott G8-tanácskozáson tett angol javaslat egy Afrikának szóló „Marshall”-tervről. Brown teljes mellszélességgel állt ki a nyomorgó harmadik világbeli országok adósságának teljes elengedése mellett. Ebbe beleértette nemcsak az országok közötti, kétoldalú tartozásokat, hanem a nemzetközi intézmények, mint a Világbank és az IMF-fel szembeni kötelezettségek elengedését is.

Beszédes tettek

A baloldali fordulat szükségességét hangsúlyozza Anthony Giddens társadalomtudós is, aki a New Labour kidolgozásának fő ideológusa volt. Egy évtizeddel ezelőtt a hagyományos osztályszemléletű baloldal nem szállhatott szembe a gazdasági növekedést biztosító konzervatívokkal, ezért kellett létrehozni a piaci alapokon álló új baloldali modellt, a New Labourt. Most viszont már a társadalmi egyenlőség növelése lehet a cél. Annál is inkább mivel Gordon meglátása szerint ugyanis a konzervatívok – élükön David Cameronnal –,balról próbálnak előzni.

Brown ennek megfelelően a belpolitikában is a baloldali értékeket megjelenítő programokat kezdett hangsúlyozni. Békehadtest felállítását kezdeményezte például. Ebben önkéntes alapon 10 hónapos szolgálati időt lehetne eltölteni közösségi feladatok ellátásával: idősek ápolása, fogyatékosok segítése, játszóterek őrzése, veszélyeztetett gyerekek jó útra terelése, korrepetálása. Ezenfelül integrációs programokkal segítenék a hátrányos helyzetű fiatalok új pályára állítását – fizetnék a fiatalok kiképzését, hozzájárulnának a megélhetésükhöz és a lakhatásukhoz is.

Azt, hogy mennyire komolyan gondolja jelzi, hogy a programra 150 millió fontot – több mint 50 milliárd forintot szánt. Ide tartozik még a Laura Spencer-affér néven elhíresült ügy, amikor elitizmussal vádolta meg az Oxfordi Egyetemet, mert az nem ajánlott helyet az állami középiskolában végzett lánynak. A környezetvédelem területén is hallata már a hangját. Tavaly 210 fontra(76 000 forint) növelte a legnagyobb benzinfaló autók (250g/km felett) éves környezetvédelmi adóját.

Hogy kiderüljön, végül milyen fordulatot vesz Nagy-Britannia, arra Tony Blair lemondása után még hét hetet kell várni. Gordon Brown, akár lesz végül ellenjelöltje, akár nem, szinte biztos befutónak számít.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.