Repülőgépről oltják a tűzeket, miután ismét kitört pénteken a Stromboli vulkán, a kráterből kilövellő láva-kőzetből Forgia Vecchia településre is hullott - közölték a hatóságok.
Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy a laza német vízumkiadási törvény nem kompatibilis az uniós szabályokkal. A 2000 és 2003 között érvényben lévő jogszabály olyan hézagot tartalmazott, amelyet kihasználva több tízezer kelet-európai érkezett Németországba– írja EUobserver.
Észak-szulawesi lakosok azt állítják, hogy a gyerekek bőrkárosodást szenvedtek a szennyezés nagy mértéke miatt. A bírósági tárgyalás, melyben a világ legnagyobb aranybányászatára bűnügyi költségeket rónak ki környezetvédelmi gondatlanságból, precedens értékű lehet - írja a BBC.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) csúcspolitikusai a javuló közvélemény-kutatási eredmények láttán fordulatot érzékelnek a választási kampányban. Gerhard Schröder kancellár egy pénteki kasseli tanácskozáson „üldözési versenyre" szólította fel pártját.
Az idei év első felében a Goodyear amerikai gumiipari konszern 137 millió dolláros adózott eredményt ért el, 2004. első felében még 48 millió dolláros veszteséget írt. A cég összesen 56,4 millió darab autó- és motorgumit adott el az első hat hónapban. A világ vezető gumigyártója termékei emelkedő árainak tulajdonítja elsősorban a fordulatot gazdálkodási eredményében, de [...]
A Pannonplast Rt.-től a Pipelife vásárolta meg a Pannonpipe 50 százalékát, és ezzel a cég lett a 100 százalékos tulajdonosa a Pannonpipe és annak romániai leányvállalata, a Pipelife Romaniának is.
Új jogi keretek fogják szabályozni a kitoloncolást és a menedékjogot Nagy-Britanniában, hogy hatékonyan lehessen alkalmazni őket a terroristák elleni küzdelemben – mondta Tony Blair brit kormányfő.
Támadást hajtanak végre az amerikai erők Irak nyugati részén, hogy legyőzzék a felkelőket és a külföldi terroristákat az Eufrátesz völgyében. A "Gyors Csapás" nevű hadműveletben mintegy ezer tengerészgyalogos vesz részt.
A kínai államtanács elfogadta a gyógyszerek és gyógyászati eljárások reklámozásának teljes tilalmáról szóló törvénytervezetet. Az új rendelkezések még az év folyamán életbe lépnek.
Az amerikai vállalatok az elmúlt hónapban 207 ezer új dolgozót vettek fel fizetési listáikra; a többlet jócskán meghaladja a Wall Street amúgy optimista várakozásait is. A munkanélküliségi ráta változatlan maradt: a júniusban elért, és júliusban is megtartott 5 százalék ugyanakkor két és háromnegyed éves mélypontot jelent. Az előzetes várakozásokkal ellentétben a Dennis hurrikán hatása nem [...]
Fél évvel a januárban aláírt békemegállapodás után újra kiéleződtek a konfliktusok Szudánban. A főleg arabok által lakott északi területek, és a koldusszegény, fekete többségű déli területek harca azt követően újult ki, hogy John Garang, a dél-szudáni lázadók vezére helikopter balesetben életét vesztette.
Augusztus 6 -14 között rendezik a finn fővárosban a 10. szabadtéri atlétikai világbajnokságot. Helsinkiben 196 ország érkező 1892 versenyzője - köztük 16 magyar - méri majd össze a felkészültségét.
Az orosz haditengerészet kétségbeesetten próbálja megmenteni egy a Kamcsatkai-félszigetnél a tengerfenékre süllyedt mélytengeri búvárhajó legénységét. Az amerikai és a japán tengerészet is felajánlotta a segítséget – írja a BBC.
Noha az unió pénteken átnyújtott csomagja tudományos, műszaki és kereskedelmi előnyöket kínál, Irán néhány órával előbb közölte, hogy a javaslattól függetlenül újrakezdi az urániumdúsítást.
Kína nyaktörő ütemű gazdasági növekedése nem folytatódhat, a világ hetedik legnagyobb gazdasága rendkívül sebezhetővé válik a külső válságokra - állítja Edward Prescott, a 2004-es közgazdasági Nobel-díj nyertese.
A német Axel Springer kiadóvállalat átvenni készül a ProSiebenSat.1 Media ellenőrző részvénypakettjét; a 2,5 milliárd eurós üzlet révén Németország második legnagyobb médiacsoportjává válhat.
Tudósok hatalmas mennyiségű, egyes becslések szerint napi 40 ezer adagnak megfelelő kokain-összetevőt – benzoylecgonine – találtak az olaszországi Po folyó egyik mellékágában.
Bajorország leállította a szovjet utódállamokból, a Független Államok Közösségének (FÁK) országaiból származó madarak, szárnyasok importját, mert egyes hírek szerint Kazahsztánban, illetve Szibéria középső részéin madárinfluenzával fertőzött szárnyasokra bukkantak.
Az Egyesült Államokat nem rettenti meg az al-Kaida fenyegetése, az amerikai csapatok nem hagyják el Irakot vagy a Közel-Keletet - jelentette ki George Bush amerikai elnök Texasban, crawfordi birtokán.
A repülő balesetének körülményeit vizsgáló szakértők a rendelkezésre álló első adatok szerint nem tártak fel rendellenességet a repülőgép leszállása közben.
A Deutsche Telekom(DT) és T-Mobile részlegének felügyelő bizottsága csütörtökön jóváhagyását adta rá, hogy a nagy német távközlési vállalat megvásárolja a nagyságra negyedik osztrák mobilszolgáltatót, a tele.ring-et.
Holtpontra jutott Pekingben az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi válság megoldását célzó hatoldalú tárgyalások negyedik fordulója. A hatoldalú tárgyalások részvevői közül négyen elfogadták a kínai zárónyilatkozat tervezetet, Észak-Korea azonban nem.