Nagyvilág

Amerikai és német jogászok keresetet nyújtanak be Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter ellen az iraki Abu Graib börtönben, illetve a kubai Guantánamón elkövetett kínzásokban való felelőssége miatt.
2006. 11. 14. 07:26
A genfi Cointrin nemzetközi repülőtérről induló egyes járatokon az utasok 95 százaléka próbálta meg kijátszani a kézi poggyászban a fedélzetre felvihető folyadékok mennyiségét korlátozó új biztonsági intézkedéseket.
2006. 11. 13. 19:52
Donald Rumsfeld, amerikai védelmi minisztert bűnbaknak kiáltják ki azok a saját felelősségüket nem vállaló politikusok, akik korábban támogatták az eleve kudarcra ítélt iraki inváziót – értesült a Time.
2006. 11. 13. 18:45
Vojislav Kostunica miniszterelnök vezeti pártjának, a Szerbiai Demokrata Pártnak (DSS) a listáját a 2007. január 21-i parlamenti választáson - jelentette be hétfőn Andreja Mladenovic, a párt szóvivője.
2006. 11. 13. 18:14
Korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolják Adrian Nastase volt román miniszterelnököt és feleségét. A román hírforrások szerint a per december közepén kezdődik.
2006. 11. 13. 17:18
Az eddiginél nagyobb afganisztáni katonai szerepvállalásra szólította fel a NATO főtitkára Németországot, a berlini kormány azonban rögtön elutasította a követelést, és kijelentette, hogy továbbra is csak északon vesznek részt a misszióban.
2006. 11. 13. 16:20
A nyugati és a muzulmán világ közti szakadás nem volt szükségszerű, okai a politikai döntésekre, leginkább az izraeli–palesztin konfliktusra vezethetők vissza – állapította meg tanulmányában az ENSZ által felkért vallási vezetőkből álló húszfős csoport.
2006. 11. 13. 15:27
Az amerikai kongresszusi választásokon győztes demokraták 4-6 hónapon belüli részleges iraki csapatkivonást szorgalmaznak, és egyben új irányvonalat kívánnak adni az iraki politikának. Az ügyben egyre nagyobb nyomás nehezedik Bushra, aki most Szíria és Irán segítségét kéri a helyzet rendezésére.
2006. 11. 13. 12:45
A magyar nemzetbiztonsági szervek kapcsolatban vannak a külföldi partnerszervezetekkel és minden releváns információhoz hozzájutnak – nyilatkozta a magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok szóvivője annak kapcsán, hogy az al-Kaida feltehetően vasúti és légi járatok ellen tervez merényleteket Európában a karácsonyi ünnepek idején.
2006. 11. 13. 11:26
A Lengyelországot kormányzó konzervatívok veszítettek a nagyvárosokban a vasárnap tartott önkormányzati választásokon, de a kisvárosokban és falvakban előreláthatólag győzelmet arattak. Az alacsony részvétel a kis pártoknak nem kedvezett.
2006. 11. 13. 10:39
A Fatah általános vezetőjének választotta Mahmúd Abbász palesztin elnököt vasárnap a mozgalom Forradalmi Tanácsa, a kinevezéssel Abbász hivatalosan is a két éve elhunyt Jasszer Arafat örökébe lépett - jelentették be palesztin politikusok.
2006. 11. 13. 07:33
Az amerikai fegyvereladások megkétszereződtek az utóbbi egy évben; ekkor összesen 21 milliárd dollárt kerestek az amerikai gyártók - közölte a Pentagon a hét végén. A korábban évekig stagnáló iparágat a Bush kormány és a magas olajárak pezsdítették fel. Az elmúlt évben Pakisztán, Görögország és Ausztrália költött kimagaslóan sokat amerikai haditechnikára.
2006. 11. 12. 17:16
Amerikai kormányzati és katonai körök szerint romlik Fidel Castro kubai elnök állapota, és nem valószínű, hogy túlélje a 2007-es évet.
2006. 11. 12. 13:23
A jövő hét közepéig adtak időt az osztrák szociáldemokraták Wolfgang Schüssel ügyvezető kancellár néppártjának, hogy folytassák nagykoalíciós tárgyalásaikat, ellenkező esetben az államfő közbelépést fogják kérni.
2006. 11. 12. 13:08
Rekord alacsony szintre süllyedt George Bush amerikai elnök hazai népszerűsége a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint, míg a kongresszusi többséget megszerzett demokraták vezetőinek törvényhozási prioritásai nagy támogatottságot élveznek.
2006. 11. 12. 10:08
Londontól Párizson át Berlinig őrségváltás zajlik az unió vezető tagországai élén. A politikai stafétabotot átvevő új generáció Európát is új utakra terelheti.
2006. 11. 12. 08:00
Olvasói sztorik