Nagyvilág

Pert indítanak Rumsfeld ellen

Amerikai és német jogászok keresetet nyújtanak be Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter ellen az iraki Abu Graib börtönben, illetve a kubai Guantánamón elkövetett kínzásokban való felelőssége miatt.

A kereset Rumsfeld mellett érinti George Tenet volt CIA-főnököt, valamint azt a három amerikai tábornokot és egy ezredest, akik e két intézmény vezetői voltak. Ugyancsak panaszt nyújtanak be a Bush-kormányzat öt jogásza, köztük Alberto Gonzales jelenlegi igazságügy-miniszter, a Fehér Ház korábbi tanácsadója ellen, akik jogi alapot szolgáltattak az embertelen kihallgatási módszerekhez. Rumsfeld múlt heti lemondása megfosztotta őt korábbi mentelmi jogától – írja az MTI.

A hirado.hu tudósítása szerint az Alkotmányos Jogok Központja nevű szervezet egy szaúdi és 11 iraki férfit képvisel, akik a kubai Guantanamón, illetve a bagdadi Abu Graib börtönökben voltak rabok, és állításuk szerint rendszeresen kínozták őket. A szervezet Donald Rumsfeldet teszi felelőssé a fogolykínzásokért. A szervezet Rumsfelden kívül keresetet adott be az amerikai igazságügyi miniszter, Alberto Gonzalez és az amerikai titkosszolgálat, a CIA egykori vezetője, George Tenet ellen is.

Két évvel ezelőtt a német államügyészség már elutasított egy hasonló beadványt. Németországban egyébként olyan ügyek is bíróság elé kerülhetnek, amelyek a világ más részein történtek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik