Külföld

A Time szerint Rumsfeld csak bűnbak

admin
admin

2006. 11. 13. 18:45

Donald Rumsfeld, amerikai védelmi minisztert bűnbaknak kiáltják ki azok a saját felelősségüket nem vállaló politikusok, akik korábban támogatták az eleve kudarcra ítélt iraki inváziót – értesült a Time.

A hetilap szerint Rumsfeld szertartásos feláldozása nem más, mint a Bush-kormány vezeklése az iraki válságért. Nemcsak a kormányzó párt, hanem az ellenzéki demokraták közül is többen bűnbakot csinálnak a Pentagon vezetőjéből, hogy elkerüljék a kellemetlen felelősségre vonást.

A Time hangsúlyozza: a háborút annak idején támogató neokonzervatív és liberális héják ma azzal mossák kezeiket, hogy a háború indítása helyes döntés volt, de a végrehajtás, amiért a védelmi miniszter a felelős, “el lett tolva”. Mint mondják, ha Rumsfeld több katonát küldött volna, más lenne a helyzet.

A magazin szerint egy nagyobb létszámú megszálló hadsereg sem tudta volna megakadályozni az iraki válságot, nem lehetett volna elkerülni például a hatalmukat elveszítő szunniták lázadását. “Túl egyszerű lenne, ha az iraki katasztrófát néhány rossz taktikai döntés okozta volna. Washington persze helyesen tette, hogy megszabadult Rumsfeldtől, de ezzel nem húzta ki a probléma gyökerét” – írja a Time.


Jogászok Rumsfeld ellen


Amerikai és német jogászok keresetet nyújtanak be kedden a karlsruhei szövetségi ügyészségen Donald Rumsfeld, volt amerikai védelmi miniszter ellen az iraki Abu Graib börtönben, illetve a kubai Guantánamóban létrehozott börtöntáborban elkövetett kínzásokban való felelőssége miatt. A kereset Rumsfeld mellett érinti George Tenet volt CIA-főnököt, valamint azt a három amerikai tábornokot és egy ezredest, akik e két intézmény vezetői voltak.


Ugyancsak panaszt nyújtanak be a Bush-kormányzat öt jogásza, köztük Alberto Gonzales jelenlegi igazságügy-miniszter, a Fehér Ház korábbi tanácsadója ellen, akik jogi alapot szolgáltattak az embertelen kihallgatási módszerekhez.


A keresetet az amerikai Központ az Alkotmányos Jogokért (CCR) nevű szervezet terjeszti be 11 volt iraki és egy guantánamói fogoly nevében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.