Nagyvilág

Fél éven belül hazaindulhatnak Irakból az amerikai katonák

Az amerikai kongresszusi választásokon győztes demokraták 4-6 hónapon belüli részleges iraki csapatkivonást szorgalmaznak, és egyben új irányvonalat kívánnak adni az iraki politikának. Az ügyben egyre nagyobb nyomás nehezedik Bushra, aki most Szíria és Irán segítségét kéri a helyzet rendezésére.

„Mindenekelőtt új irányt kell szabni az iraki politikának” – szögezte le a 72 éves Carl Levin michigani szenátor, aki a törvényhozási erőviszonyok januári átrendeződése után valószínűleg a fegyveres szolgálatok bizottságának elnöke lesz. Az ABC hírműsorában nyilatkozó politikus reményét fejezte ki, hogy több republikánus is csatlakozni fog hozzájuk, és nyomást fog gyakorolni George Bush elnökre. Véleménye szerint Washingtonnak az iraki kormány értésére kell adni: az amerikai csapatok jelenléte nem örök érvényű.


Kivonnák a csapatok egy részét

„Négy-hat hónapon belül meg kell hogy kezdjük a részleges csapatkivonást Irakból” – mondta a szenátor. Joseph Biden delaware-i demokrata szenátor, aki a külügyi bizottságot fogja vezetni, ugyancsak az ABC televízióban kijelentette, támogatja Levin elképzelését.

Az új kongresszusban valószínűleg Carl Levin lesz az, aki a Demokrata Párt Irak-politikáját képviselni fogja. Levin az utóbbi egy évben a Bush-kormány háborús politikájának egyik leghangosabb kritikusa, az irányváltás sürgetője volt.


Levin elsősorban Bagdadot hibáztatja az iraki állapotokért, szerinte az iraki kormány az amerikai katonai jelenlétre számítva alig tesz valamit a biztonság erősítése érdekében. A demokrata szenátor korábban úgy nyilatkozott, hogy a teljes csapatkivonás menetrendjét nem lehet előre kijelölni, korlátozott katonai jelenlétre hosszabb ideig is szükség lehet.


Szíriához és Iránhoz fordulnak

A Fehér Ház most Iránnal és Szíriával szeretne tárgyalásokat kezdeményezni Irak helyzetét illetően – írja a BBC. James Baker volt amerikai külügyminiszter, az Iraki Elemző Bizottság vezetője szerint Irak jövője érdekében újra fel kell venni a kapcsolatot Teheránnal és Damaszkusszal.

Szíria amerikai nagykövete, Imad Moustapha üdvözölte a Szíriával kötendő megállapodást, és hangsúlyozta, hogy az iraki helyzetet mindenképpen stabilizálni kell az ott zajló demokratizálódási folyamat támogatásával. A nagykövet kifejtette, hogy Szíria örömmel játszik kulcsszerepet a helyzet rendezésében, ha ezt az iraki nép is akarja, de a segítségnyújtáshoz Egyesült Államoknak először be kell ismernie, hogy hibás politikát folytatott Irakban. Az Egyesült Államoknak havonta mintegy hatmilliárd dollárjába kerülő iraki háború eddig több mint 2800 amerikai katona halálát okozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik