Szöuli országegyesítési minisztérium cáfolta azokat a híreket, hogy Kim Dzsong Il észak-koreai vezető beteg lenne, vagy katonai összesküvést szőttek volna ellene.
Kiutasítással fenyegette meg az Egyesült Államok caracasi nagykövetét Hugo Chávez venezuelai elnök, aki szerint a diplomata beleártja magát a dél-amerikai ország belügyeibe.
Akár három év börtönre is ítélhetik a kormány által csütörtökön egyhangúlag jóváhagyott törvénytervezet értelmében azt, aki a faji felsőbbrendűség eszméjét hirdeti Olaszországban.
Washington minden arra pályázó országgal külön tárgyal a vízumkényszer eltörléséről, nincs tervben többlépcsős, csoportos felvétel a vízummentességi programba. A vízummentességre pályázó országoknak számos feltételt kell teljesíteniük.
A HUCARES két autója újra egymásra talált, és mindegyik csapattag jól van. Csupán az autók és a műholdas telefonok rakoncátlankodnak. A mezőny szerdán elérte a nyolc fiú által örökbe fogadott falut, ahol megajándékozták a helyi lakosokat, majd labdarúgómeccsel és közös énekléssel ünnepelték meg a két kultúra egymásratalálását.
Az izraeli parlament engedélyezte csütörtökön a nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, hatalmi visszaéléssel és korrupcióval gyanúsított, de ártatlanságát hangoztató Móse Kacav elnöknek, hogy három hónapig tartó szabadságra menjen.
Az amerikai kormány szeretné jelentősen megemelni az afganisztáni biztonsági és újjáépítési feladatokra szánt kiadások összegét – írta a The Washington Post csütörtöki számában.
Egy francia hetilap azzal vádolja a jobboldali elnökjelöltet, aki a belügyi tárca tulajdonosa, hogy a titkosszolgálat bevonásával baloldali riválisának egyik közeli munkatársáról gyűjtött információkat.
A Forradalmi Harc nevű (EA) görög szélsőbaloldali csoport támadta meg rakétával január 12-én az Egyesült Államok athéni nagykövetségét – derül ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott nyilatkozatból.
Fidel Castro, a nyár óta betegeskedő kubai elnök saját kezével írt levelet küldött Hugo Chávez venezuelai államfőnek, aki szerdán a caracasi elnöki palotában egy nyilvános beszéd alkalmával részleteket olvasott fel az írásból.
John Kerry demokrata párti szenátor, aki 2004-ben elvesztette az elnökválasztást George Bushsal szemben, nem pályázik az elnökjelöltségre 2008-ban - közölték szerdán demokrata párti vezetők.
Washingtoni szenátorok törvényjavaslatot nyújtottak be az amerikai vízumpolitika megváltoztatásáról, amely a vízummentességi körbe tartozó országok körének kibővítése révén Magyarországot is érinti - írta a The Washington Times szerdán. A magyar nagykövet szerint hazánk az elsők között kaphat vízummentességet.
Ehud Omert izraeli kormányfő szerint is le kell mondania Móse Kacav államfőnek, aki élőben közvetített nyilatkozatában dühös, olykor elcsukló hangon vádolta a sajtót és a rendőrséget az ellene irányuló rágalomhadjárat miatt.
Az Egyesült Államok újabb légicsapást hajtott végre Dél-Szomáliában feltételezett terroristacélpontok ellen - közölte egy névtelenséget kérő katonai forrás a The Washington Post című lappal.
Amerikai és iraki katonák csaptak össze Bagdad belvárosában, a szigorúan őrzött zöld zóna szomszédságában szerdán szunnita lázadókkal, akik közül legkevesebb harmincat megöltek, huszonhetet őrizetbe vettek.
A hosszú ideje tüdőgyulladásban szenvedő E. Howard Hunt, az Egyesült Államok legnagyobb politikai botrányát kiváltó Watergate-betörés egyik szervezője 88 évesen halt meg kedden Miamiban.
Ha megkésve is, de betört a tél Európa nagy részére: a kedd este óta tartó havazás vastag hóréteggel borította be a kontinens nyugati és középső részének kiterjedt térségeit. Az időjárással összefüggésben legalább öten vesztették életüket.
Szomorú hírekkel jelentkezet be a HUCARES a Bamakó-raliról. (Bálint Viktor csütörtök reggeli bejelentkezése szerint mindeki jól van, csupán az autók rakoncátlankodnak.) Csapatunk kettévált, a két autó között megszakadt a kapcsolat. A Mercedes az óceán fövenye előtt elakadt a homokban és a megrekedt autót megrohamozták a kéregető helyiek.
Közjogi hatalommal és üzleti információkkal való visszaélés miatt öt és fél évi szabadságvesztésre ítélte szerdán a prágai városi bíróság Vladimír Mlynár volt cseh informatikai minisztert.
Eredetileg úgy volt, hogy az egykori finn elnök Ahtisaari már 2006 decemberében ajánlást tesz Koszovó ügyében, de Belgrád kérésére elhalasztották a nagy jelentőségű bejelentést a január 21-i szerbiai törvényhozási választások utáni időre.