Belföld

Lánczi Tamás kutatóintézetet alapított

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Már ki is nevezte a vezetőjét, a hibrid háború szakértőjét.

Megalakult a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet. Lánczi Tamás a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke Horváth József nyugállományú vezérőrnagyot, az 1989 előtt a belső elhárításon dolgozó biztonságpolitikai szakértőt bízta meg a vezetésével. A Szuverenitásvédelmi Hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint

a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet azzal a céllal jött létre, hogy a jövőben tudományos elemzésekkel, hazai és nemzetközi kutatásokkal támogassa a hivatal munkáját, annak érdekében, hogy a hivatal beazonosítsa és feltérképezze a Magyarország önazonosságát veszélyeztető cselekedeteket, befolyásolási kísérleteket.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal azért dolgozik, hogy

  • Magyarország megőrizze önállóságát,
  • a külföldi befolyásszerzési kísérleteknek ellenálljon,
  • beazonosítsa azokat, akik el akarják téríteni a közbeszédet, a nyilvánosságot arra használják, hogy saját érdekeiket érvényesítsék a magyarral szemben.

Azt írták, Horváth József szakmai pályafutása során több fontos tisztséget is betöltött nemzetbiztonsági területen. 1998 és 2002 között a Nemzetbiztonsági Hivatalnál volt műveleti főigazgató-helyettes, 2010-től két éven át a Katonai Biztonsági Hivatal, majd 2012 és 2013 között a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese volt. 1999-ben dandártábornokká nevezték ki, 2012-ben vezérőrnaggyá léptették elő.

Horváth József eddig az Alapjogért Központ biztonságpolitikai tanácsadója volt. Lánczi Tamás választottja szakértőként rendszeres vendége a Hír Tv Háború Ukrajnában című műsorának, szerzője a Magyar Nemzetnek. Cikkeiből könyv jelent meg a ​hibrid háborúk korszakáról. A kötet ajánlója szerint írásai

bevilágítanak a titkos háború rejtett lövészárkaiba, és megmutatják az ellenség szándékait, fedett műveleteit.

Horváth József a Hír TV keddi Napindítójában az mondta: „a következő hetek az Amerikai Egyesült Államok történetének az egyik legfeszültebb hetei lesznek sok szempontból. Az, hogy az elnökjelölt ellen két merényletet követnek el két hónapon belül, az már sok”. Néhány éve a kormányközeli szakértő a Demokratának nyilatkozva egyértelműnek nevezte, hogy brüsszeli figyelmeztető lövés, a hibrid háború része volt Szájer József leleplezése is. Azt mondta: a „professzionálisan előkészített csapda” a Fidesz, a magyar kormány ellen irányult.

Háború folyik Magyarország ellen, hibrid háború. Ez a gondolat még szokatlan lehet az emberek jó részének, de ideje felismerni. […] Titkosszolgálati területen is frontvonalba került Magyarország.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik