Helikopteres keresés lehetőségének a vizsgálatára kérte a kínai társszervezet vezetőjét Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke, de erre egyelőre még nem kapott választ.
Nyolcvanezer fölé emelkedett a H1N1 influenzavírus-törzs okozta új megbetegedések száma Angliában az elmúlt héten, a járvány terjedési sebessége azonban lelassult a korábbi időszakban tapasztalthoz képest - közölték csütörtökön a brit egészségügyi hatóságok.
Szlovákia arra kéri Magyarországot, hogy konzultálhasson a magyar állampolgársági törvény Országgyűlés elé vitt módosításáról, amely pozsonyi értelmezés szerint lehetővé tenné a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát.
Andor Lászlót bár a kormány delegálja, döntéseinél nem a magyar, hanem az unió összes állampolgárának érdekét kell szem előtt tartania. A közgazdász a regionális biztosi posztra a legesélyesebb.
Európában továbbra is magas szintű a kábítószer-fogyasztás, de a hagyományos drogok fogyasztása nem emelkedik - derül ki az Európai Unió e témával foglalkozó ügynökségének (EMCDDA) csütörtökön Brüsszelben nyilvánosságra hozott éves jelentéséből.
Jövőre kiderül, hogy mennyire hatásos az új nanotechnológiai eljárás a rákbetegség ellen. Egy Cambridge-i kutatócsoport folyamatosan vizsgálja a haj átmérőjénél ezerszer kisebb nanorészecskék viselkedését - tudósított a The Times.
Afrikaiak és ázsiaiak milliói kényszerülhetnek lakóhelyük elhagyására, ha a világ vezetői állapodnak meg a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről – jelentette ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár.
Ellentmondásosak a hírek a rakétatámadás áldozatairól: egyesek szerint öten meghaltak, mások szerint üresen álltak a házak, amelyek tálib fészkek lehettek.
Gázai fegyveres palesztin csoportok minden eddiginél nagyobb hatótávolságú rakétát teszteltek. Az izraeli felső vezetés már a közvélemény felkészítéséről beszél, s egy újabb hadművelet következményeire figyelmeztet.
Szlovénia és Horvátország szerdán Stockholmban aláírta a határvita megoldását célzó megállapodást. A viszály tavaly decemberben akasztotta meg Zágráb csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval.
Bűnösnek vallotta magát a Wall Street legnagyobb, Ponzi-trükkön alapuló kötvénycsalásában Bernard Madoff könyvvizsgálója, aki 114 év börtönbüntetést kaphat - jelentették szerdán amerikai lapok.