Egy bírósági határozat értelmében a Microsoft nem forgalmazhatja tovább az Office nevű csomagját, amely a Word nevű szerkesztőprogramot is tartalmazza. Ennek az az oka, hogy lopták néhány elemét.
1980-tól napjainkig Kínában állítólag 38 millióval több fiú született, mint lány. Peking kezd komolyan aggódni demográfiai politikájának hatásai miatt, ugyanis a házaspáronként egy gyerek elv az emberi drámákon túl súlyos társadalmi és demográfiai egyensúlyhiányt is teremt.
Két terrorakció zavarta meg szerdán az iraki Ramadi városát, ami tizennyolc ember halálát okozta. Többen megsebesültek, köztük nők és gyerekek is, illetve egy kormányzó. Elemzők szerint a merénylettel valószínűleg őt vette célba az Al-Kaida terrorszervezet, mert az ország stabilitását szeretnék megbontani a márciusi választások előtt.
Bár az iraki és az afganisztáni háborúkat sem sikerült még lezárnia, az Egyesült Államok újabb országban indít hadjáratot az iszlám radikalizmus ellen: szembeszáll az al-Kaida Jemenben egyre erősebb sejtjeivel - írja a New York Times.
Kevesebb, de intenzívebb konfliktus jellemezte az elmúlt év nemzetközi politikáját. Irakban rendeződhet a helyzet, Afganisztánban gyengült az al-Kaida, a Közel-Kelet azonban nem sokat változott.
Iszlamista csoportok támadtak egymásra Nigériában. Mindannyian a Kala-Kato nevű szervezethez tartoznak, de egymással rivalizálnak. Konfliktusuk már több ezer ember halálát okozta.
Annak ellenére, hogy az amerikai repülőgépen merényletre készülő nigériai férfi édesapja tájékoztatta a CIA-t, arról hogy fia "radikalizálódott", nem terjesztették egymás közt a hírszerző szolgálatok. Barack Obama szerint az emberi mulasztások miatt juthatott fel a gépre a férfi.
Olyan mobiltelefon hálózatot épít ki a Hamasz, palesztin szélsőséges szervezet, ami lehallgathatatlan. Így az izraeli katonák nem szereznek tudomást arról, hogy hol tartózkodnak, tehát nehezebb lesz a két fél közötti harc.
Egy késsel a mellkasán ült be egy férfi kávézni Amerikában. Egy rabló támadt rá és a pénzét követelte, de ő nem akarta odaadni, ezért döfték belé a kést.
A gazdasági válság még a szilveszteren is érezteti a hatását, ugyanis a pezsgő olcsóbb, mint valaha. Az ital hazájában, Franciaországban, 1,2 milliárd üveg maradt raktáron.
Jogsegélykérelemmel fordult Lengyelország Svédországhoz az auschwitzi tábor bejáratáról lelopott "Arbeit macht frei" felirat ügyében, ugyanis gyanítják, hogy egy svéd szélsőjobboldali összeesküvést finanszíroztak volna az
auschwitzi akcióból.
A szudáni parlament megszavazta a déli országrész elszakadásáról szóló referendumtörvényt. Ezzel véget ért a hónapokig tartó belpolitikai válság, amelyben az észak- és dél-szudáni erők álltak egymással szemben.
A következő magyarországi parlamenti választások valószínű győztesének, a következő miniszterelnöknek, Orbán Viktornak nem lesz rossz a viszonya egy olyan szlovák kormánnyal, amelyben részt vesz a Magyar Koalíció Pártja (MKP) is - idézte a TASR szlovák hírügynökség kedden Csáky Pált, az MKP elnökét.
Kilenc hónapja vádemelés nélkül tartják fogva egy bolíviai börtön kétszer kétméteres cellájában a magyar Tóásó Elődöt. Élelemmel a családja látja el, ennek ellenére húsz kilót fogyott, és rendkívül rossz lelki állapotban van. Ügyvédje sem biztatja a családot, ráadásul az ő családját és cégét ért támadások miatt félő, hogy kiszáll a küzdelemből. A magyar külügy minden rendelkezésére álló eszközt kimerített.
Lerakták az első kínai fejlesztésű utasszállító repülőgépet gyártó üzem alapkövét Sanghajban. A Comac C919-es első berepülése 2014-re várható - írta kedden a China Business News.
Az egyik amerikai légitársaság detroiti járata ellen tervezett terrortámadás meghiúsítása után Kanada átmenetileg megtiltotta kézipoggyász felvitelét az Egyesült Államokba induló repülőgépekre.
Oroszországnak fejlesztenie kell támadó fegyvereit, hogy megfeleljen az amerikai rakétapajzs jelentette kihívásnak - jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, akit az orosz hírügynökségek idéztek.
December elején még Jemenben volt a nigériai fiatalember, aki merényletet kísérelt meg a minap egy amerikai utasszállító repülőgép ellen - közölte kedden a szanaai külügyminisztérium.
A magyar Külügyminisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy információkat gyűjtsön Eduardo Rózsa-Flores és csoportja áprilisi meggyilkolásával kapcsolatban, valamint az életben maradt és bebörtönzött Tóásó Előd konzuli védelméhez. Közben a bolíviai ombudsman jogellenesnek ítélte a csoport horvát állampolgárságú tagja elleni eljárást. Az ügyről nyolc hónappal a gyilkosság után sem lehet tudni szinte semmit.