Nagyvilág

Kettéválhat Szudán

A szudáni parlament megszavazta a déli országrész elszakadásáról szóló referendumtörvényt. Ezzel véget ért a hónapokig tartó belpolitikai válság, amelyben az észak- és dél-szudáni erők álltak egymással szemben.

A népszavazást 2011 januárjában rendezik a déli országrész elszakadásáról, a törvény megalkotását egyetlen vitás cikkely akadályozta. Ez a cikkely végső formájában arról szól, hogy azoknak a dél-szudániaknak, akik az ország 1956-ban történt függetlenné válása előtt költöztek el az országrészből, a szavazásra vissza kell térniük hajdani lakhelyükre.

A referendum akkor lesz érvényes, ha azon a szavazásra jogosultaknak legalább a 60 százaléka részt vesz. Az országrész elszakadásához az kell, hogy a leadott szavazatok egyszerű többsége emellett szóljon. Szakértők szerint a népszavazás eredménye alapján el fog szakadni dél, amely a 2005-ös békekötésig több mint 20 éven át tartó polgárháborút vívott északkal. A konfliktusnak kétmillió halálos áldozata volt, és mintegy négymillióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

Szudán esetleges kettéválása nagyon kevéssé van előkészítve mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. A két országrész határa még nincs pontosan kijelölve, pedig a határtérségben vannak a leggazdagabb olajlelőhelyek Szudánban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik