Külföld

Három autót cserélhetnek a románok

admin
admin

2009. 12. 29. 21:11

Romániában bővítik a roncsautó-programot úgy, hogy a jövő év elejétől magánszemélyek és jogi személyek egyaránt akár három autót is lecserélhetnek.

A járműveiket lecserélőknek rögzített összeg jár: ez 2010-ben is változatlan marad, így minden tíz évnél idősebb gépkocsit beszolgáltató 3800 lejt (mintegy 250 ezer forint) kap. Újdonság a lecserélhető járművek száma, hiszen a roncsautó-programban eddig évente csak egy autóval lehetett részt venni.

A román kormány további változtatásokat is tervez. Borbély László környezetvédelmi, víz- és erdőgazdálkodási miniszter kedden elmondta: jövő héten a kabinet elé terjeszt egy olyan rendeletet, amely szerint a jogi személyek évente öt-tíz járművet is lecserélhetnek. Az autók pontos számát később határozzák meg, és január végétől a traktorokra is kiterjesztik a roncsautó-programot.

Az idén több mint 32 ezer régi autót vontak ki így forgalomból, ami a román kormány által megszabott kocsiszámnak csupán a kétharmada.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.