Nagyvilág
Az orosz sajtó szerint cukorbaja van.
Tovább folytatódtak a találgatások egy esetleges észak-koreai hatalmi belharccal kapcsolatban.
2014. 10. 10. 06:56
A fogadóirodák szerint legalábbis. Bár béke szempontjából különösen nehéz éven vagyunk túl, és még soha nem volt ennyi jelölt a díjra.
2014. 10. 10. 06:56
Kalapáccsal verte agyon a saját, 18 éves fia az 50 éves asszonyt, hogy elveszíthesse vele a szüzességét.
Egy amerikai nő túl későn kapcsolt.
A köztársasági elnök Lipcsében vett részt megemlékezésen. Ott volt vele Kozma Imre is, aki a keletnémet menekültek magyarországi ellátását irányította 1989-ben.
2014. 10. 09. 21:29
Macedóniában meghalt egy brit férfi, feltehetően vérzéses lázban. A hoteljét lezárták. Szerbiában több száz embert vettek megfigyelés alá.
Megszállottan nézte a filmeket. Bár tudta, hogy a kivégzőosztag elé kerülhet miattuk, ezek jelentették számára az egyetlen ablakot a külvilágra.
2014. 10. 09. 20:16
Edward Snowden és Ferenc pápa is a jelöltek közt van, de egyelőre csak találgatni lehet, hogy ki lesz a befutó pénteken.
2014. 10. 09. 20:03
Egy szakértő szerint hasznosabb lett volna karanténba zárni és megfigyelés alatt tartani.
Egy 54 éves férfi azt kiabálta a strasbourgi családsegítő központban, hogy „Éljen az Iszlám Állam” és azzal fenyegetőzött, hogy legközelebb fegyverrel jön vissza.
2014. 10. 09. 19:53
Nők is részt vesznek az ukrajnai harcokban, mindkét oldalon. Azt gondolják, hogy az igazi férfi az, aki fegyvert ragad és nem a városban üldögél sörözve.
A kutató- és elemzőintézetek egyes munkatársainak nyilvánosságra kellene hozniuk, mely külföldi kormányok támogatják pénzügyileg munkahelyüket.
2014. 10. 09. 19:33
A kínai építőipar szolgált már pár szörnyű, vagy szörnyen életveszélyes megoldással az elmúlt években, de ez minden eddigin túltesz.
A vezetés szerint a demonstráló diákok felhívása aláásta a konstruktív párbeszéd lehetőségét.
Délelőtt tízkor kezdik az iskolát a brit diákok a vizsgálatban, amely annak akar utánajárni, javulnak-e a vizsgaeredményeik, ha később kelnek.
Az illetékes szakbizottság nem javasolta a tisztségre Alenka Bratuseket, ezért úgy döntött, visszalép a jelöltségtől.
2014. 10. 09. 15:59
Minden az életét veszélyeztető akadályt igyekeznek eltüntetni az állat útjából. Az orosz elnök még májusban engedte szabadon.
Traian Basescu román államfő elnöki rendelettel felmentette kormányzati tisztségeiből csütörtökön Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét.
2014. 10. 09. 15:24
Fennáll a veszélye, hogy nem tud hivatalba lépni a Jean-Claude Juncker vezette testület a tagokról szóló vita miatt.
2014. 10. 09. 15:24
"Sok mindent láttam már innen, de semmi sem fogható ehhez" - írta Twitter-bejegyzésében Reid Wiseman űrhajós.
A huszonéves nőről szinte semmit sem lehet tudni.
2014. 10. 09. 12:44
A háromgyerekes családanya kishalakat és rovarokat evett a dzsungelben – írja a BBC News.
- 07:43 Robbanások Teheránban – Izrael bejelentette, hogy megelőző csapást mért Iránra
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
- 07:23 Trump nekirontott az AI-cégnek, amiért az nem hajlandó a Pentagonnak szabad kezet adni
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 06:59 A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?
- 06:57 Orbán Viktor: Az ukránok mindenre képesek
- 06:14 Tavaszias hétvégénk lesz
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: A rendőrség nem huny szemet
- 06:01 140 ezer követőt veszített az influenszer, miután kiderült, hogy néz ki valójában, de valami nagyon nem stimmel a történetében
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 05:45 Furcsa dolgok, amiket a tested művel – te tudod az okukat?
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 03:40 Így halt meg az utolsó azték király
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 05:45 Furcsa dolgok, amiket a tested művel – te tudod az okukat?
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: A rendőrség nem huny szemet
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
