Alig pár perc telt el az új évad nyitórészéből, már patakokban ömlik a vér, ahogy kell. Spoilermentes évadnyitó-kritika.

Nagyon szép lett a Disney újrázása, és majdnem mindig működik is, csak az öncélúság okoz némi rossz szájízt. A dzsungel könyve kritika.

Épp sokkolódnál, de a sarkkör narkotikum: tompít. Erős, furcsa, fájdalmas film a Madárkák. Minikritika.

A Hardcore Henry szétb@sz. Pont. Tökéletes.

A Zero a politikai áthallások ellenére jóval túlmutat a polgárpukkasztáson, de próbára is teszi a nézőt. Kritika.

Tökéletesen lezárt trilógia lett a Kung Fu Panda, de kevesebb a felnőtteknek szóló kikacsintás. Kritika.

A gyerekeknek cukiság, izgalmak és tanulságok, a felnőtteknek finom kritika és fergeteges poénok: a Zootropolis emlékeztet, miért lehet annyira szeretni a Disney-t.

A katolikus egyházat a reformáció óta nem rázta meg semmi annyira, mint az, amikor fény derült az egyházi személyekhez köthető tömeges gyermekmolesztálási ügyekre. Az erről készült Oscar-mozi, a Spotlight felér egy gyomrossal. Kritika.

A szürke ötven árnyalata főhősnőjének új mozija nélkül nem lett volna kevesebb a világ, cserébe legalább el is söpri majd egy mocskos szájú szuperhős. Kritika.

Nemcsak eredetibb és humorosabb, de brutálisabb és botrányosabb is minden más képregény-adaptációnál. Ez az a szuperhősmozi, amire mindig is vártál. Kritika.

Jaj, a Carol, az a sokdíjas, ugye? Az biztos milyen szép, van benne zongora és pillogás és pasztellek, és jujj, olyan korszakos, mert jujj, lányok puszizkodnak benne, jujj. Hát, nem.

Nehéz eldönteni, hogy A szürke ötven árnyalata vagy A fekete ötven árnyalata rosszabb film. De utóbbi legalább vállaltan az.

Ha egyszerű lenne elmondani, miért dőltek be a Wall Street bankjai, akkor nem lett volna semmi baj. A répaszínű Ryan Gosling mégis megpróbálja elmagyarázni.

A Brooklyn szép és meglepő, de továbbra sem érthető az az Oscar-jelölés.

Nem? Hát persze, hogy nem, látod minden nap. A szoba egy ötéves szemein keresztül mutatja meg, milyen nagy, ijesztő és felfoghatatlanul csodálatos a világ. Pátoszriadó, kritika.

A dán lány előismeretek nélkül erősen félreérthető. Nagyobb baj, hogy még azokkal együtt sem nagyon jó. Kritika.

Visszatért a kultikus sorozat, amelyben ezúttal hemzsegnek a fantáziátlan ötletek, melyeket egy kapkodó és zavaros nyitóepizód formájában tolnak az arcunkba.

A Budapest Pride filmfesztiválon mutatták be Peter Sollett filmjét, mely egy amerikai polgárjogi ügyet mutat be, amelynek főszereplője egy leszbikus pár.

A Rocky-spinoff minden cselekményszála kiszámítható, mégis működik. Creed: Apollo fia kritika.

Leonardo DiCaprio a létszintű kegyetlenség zimankós tájain mutatja meg, mire találták fel a filmművészetet. Mégsem való mindenkinek.

Életben tart-e a megszállott harc valami réges-rég elveszettért, amikor már úgyis mindegy? Döbbenetes csendet generál a Saul fia, de akkor miért sikít a fejemben valami hegedű? Antigoné-parafrázis a lágerből.

A legutóbbi Tarantino mozi óta három év telt el. Akkor már lehetett tudni, hogy a Django valamilyen trilógia-félének lesz az első felvonása. Ezt

Jennifer Lawrence új mozija nem is jöhetne jobbkor a magyar mozikba. Tanmese arról, hogy miért is hagyjuk már a berögződéseinket családról, nőről, életről.