Mae félelmetesen unalmas munkát végez nagyon kevés pénzért valahol, amikor némi protekció révén bekerül az aktuális legmenőbb munkahelyre, amit csak el tud képzelni nemcsak ő, de Amerika jelentős része. A Kör nagyjából a Facebook nagytesója, egy globális tech-gigász, mely abból él, hogy a „való-én” nevű, a Facebook-profilunk hipermodern, szuper-továbbfejlesztett verziójának megfelelő online avatart és a belőle kinőtt szolgáltatások millióit monetizálja, jó sok pénzért világszerte. Mae itt lesz ügyfélszolgálatos, ami sehol nem egy álommeló, bezzeg itt, mert… azt annyira nem tudjuk meg, miért, már a félelmetes mennyiségű pénzen túl, ami a bizniszben van. Mae mindenesetre imádja, és meg is tesz mindent, hogy élmunkás legyen, majd az élére áll a folyamatnak, ahogy a cég félelmetesen rátelepszik a magánéletre, azzal az indokkal, hogy mind jobban viselkedünk, ha tudjuk, hogy figyelnek. Aztán az események eszkalálódnak, de hogy hová, azt ember legyen a talpán, aki megfejti.
Hallottál már a gonoszról, a csúf, kopasz közösségi médiáról? Nanáhogy, onnan kattintottál a cikkre, de tudtad, hogy kb. ez a világ pusztulásának záloga? Vagy a megmentéséé. Vagy… tudja a nyavalya, mindenesetre véleménye mindenkinek van, éspedig jó hangos. Így aztán arról kitalálni egy sztorit, hogy a közösségi média milyen világot hozhat el, hálás ötlet, hisz kötődése jó eséllyel lesz a témához a moziba járó közönségnek. Nincs is azzal gond, hogy A Kör ezt a témát lovagolja meg, annál is inkább, minthogy alapvetően jól csinálja: felvet egy lehetséges jövőképet, kibontja, ismerteti, mutat hozzá következményeket egyéni és társadalmi szinten, felvet pro és kontra érveket, ahogy azt kell. Mármint a könyv, Dave Eggers 2013-as regénye, ami egy ideje már magyarul is olvasható. És amit a belőle készült film nettó lehúzott a vécén, miután kitörölte vele.
Amióta film van, azóta meglévő regényből adaptált film is van, és nagyjából azóta létezik az egyik kedvenc játékom, az „A Könyv Sokkal Jobb Volt”-játék, amit a magamfajta molyok játszanak előszeretettel minden regényalapú filmadaptációnál. A kiváló Axis of Awesome nagyjából össze is foglalta a jelenséget, melynek lényege, hogy alkalmas időpontban ordítsd bele az érintettek arcába, hogy adott filmnek te bizony olvastad a könyveredetijét, és az SOKKAL JOBB. Persze a dolog ennél izgalmasabb is, tartalmasabb is, hiszen irodalom nélkül alaposan meg lenne lőve a filmgyártás, ám ami alapanyag, az megoldásra váró szakmai kihívás is, hisz már egy százoldalas kisregényen is alaposan gondolkodni kell, hogy hogyan lehetne azt híven, ám a mozi médiumához pászítva adaptálni. Ott van a komponálás nehézsége, a hangsúlyok megtalálása, az alapanyag meghúzása úgy, hogy az érdemi tartalom megmaradjon, mert eltérni ugyan egész rugalmasan lehet – lásd Trónok harca –, ám ha teljesen kilúgozod az alapanyagot, akkor minek adaptáltad eleve? A Kör ott bukik el, hogy nem csupán eseményszálak változnak meg alapjaikban, köztük a finálé, de épp a lényeg nem került bele a filmbe: a kiépülő megosztás-diktatúra logikája és rémisztő nyomasztása. Ehelyett kapunk egy mozit, ami körülbelül úgy beszél a magánszféra és a megosztás kényes egyensúlyának kérdéseiről, mint egy közléskényszertől hajtott, de nagyon részeg bölcsész valami házibuliban: valamit nagyon mond arról, hogy milyen bugyuta és veszélyes ez a megosztás-mániás kor, csak olyan ködösen és zavarosan, hogy sosem derül ki, pontosan mit.
Ennek pedig az az oka, hogy a film csúfosan belebukik az adaptálás kényes művészetébe. Ahhoz ugyanis vagy az kell, hogy a film készítője gondoljon valamit a könyv témájában, és ezen gondolatait ne féljen megmutatni – vagy ha ez nem stimmel, akkor nemes egyszerűséggel mutassa meg azt, hogy a könyv mit mond. A Kör esetében például ez utóbbi adta volna magát, ha a rendezőnek nincsen álláspontja, megmutathatta volna mondjuk Eggersét, merthogy neki volt, tetszik tudni arról írta a könyvét. Itt azonban kimaradnak olyan lényegi pontok, mint hogy például hogy is hálózza be Mae agyát ez az őrület, hogy mit jelent a Kör azon kívül, hogy emberek dolgokat lájkolgatnak, miért és hogyan válik egyszer veszélyesebbé nem csupán a demokráciára, de az emberéletekre is, és hogyan vezet teljes társadalmi pszichózishoz az egész.
Az sem segít persze, hogy az alakítások csúfosak – Tom Hanksen kívül, akihez viszont méltatlan ez a film – Emma Watsontól John Boyegáig. Watsont, sajnos el kell ismerni, sokkal inkább teremtették diplomata-közszereplő megmondó-embernek, mintsem színésznőnek, ugyanis olyan művi a jelenléte, hogy még Boyegát is megfertőzi, aki pedig a Star Wars 7-ben már bizonyította, hogy tehetséges. Eleve kettejük párosa teljesen érthetetlen a filmben, onnan kezdve, hogy miért lógnak együtt, minthogy nem barátok, nem szerelmesek, de még csak zéró kémia sincs köztük. Katyvasz az egész, hogy ki mit miért csinál, és mindezekből mi sül ki. A film vége egyenesen megfejthetetlen, a regény döbbenetesen nyomasztó és fergetegesen okos lezárása helyett itt kapunk egy ködös, legalább annyira bizarr, mint hurráoptimista véget, amivel nem az a baj, hogy nem egyértelmű, hanem, hogy nem állít semmit. A „könyv vagy film” értelmezhetetlen kérdésében nálam mindig a „mindkettő” a válasz, itt viszont tényleg javaslom a csatlakozást a könyvolvasók büszke kisebbségéhez. Ha másért nem, mert addig sem lógsz a fészen.
A Kör (The Circle) – színes, amerikai thriller, 110 perc – 3/10
