Közélet

W. Gábor minden szabályt megszegett

Utassal, jogsi nélkül és ittasan robogózott.

Banán a József Attila utcában állítottak meg a komáromi rendőrök egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfit 2013. december 22-én hajnalban.

A járművön a sofőr mögött egy férfi is utazott. Az egyenruhások elkérték a járművezető iratait, aki ekkor közölte a rendőrökkel, hogy vezetői engedélyét nem tudja átadni, mivel azzal nem rendelkezik. A 20 éves ácsi férfit megszondáztatták, amely kimutatta, W. Gábor ivott. A férfit  a járőrök előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

W. Gábor elmondta, hogy az estét egy banai kocsmában töltötte, ott alkoholt fogyasztott, ezután indult útnak a segédmotoros kerékpárjával. W. Gábor ellen – szabadlábon hagyása mellett – ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya, melyet 2014. február 5-én vádemelési javaslattal fejezett be és küldött meg a Komáromi Járási Ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik