Közélet

Három sérült a solti balesetben

Két személygépkocsi frontálisan ütközött az 51-es főúton Solt közelében, ezért teljes útzár van az érintett szakaszon.

A hírt Gál Kristóf főhadnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte. Majd hozzátette, a balesetben személyi sérülés is történt, de a részletekről egyelőre nem mondott többet.

A baleseti helyszínelés, illetve a műszaki mentés idejére a forgalmat mindkét irányból Dunaegyháza felé terelik – tette hozzá.

Frissítés

Időközben fél pályán megindult a forgalom a baleset miatt korábban lezárt 51-es út Solthoz közeli szakaszán. A rendőrség sajtóreferense elmondta, információik szerint a két személygépkocsiban három ember megsérült, őket kórházba vitték.

A baleseti helyszínelés félpályás útlezárás mellett folyik, rendőri terelés mellett halad a forgalom, de ez nem okoz jelentős torlódást – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik