Közélet
Paprikaspray-vel fújták tele az arcát, majd öten leteperték, nem kelt fel többé.
Két napot töltött a borsodi tolvaj a kiszemelt ház bejárai ajtaja és a rács között.
A buszsofőr a csodával határos módon megúszta, hála zsebében hordott Újszövetségnek.
A tűzoltók szétkapcsolták a szerelvényt, hogy hozzáférjenek a sérült asszonyhoz.
2014. 02. 26. 14:52
A szülei beperelték az állatkereskedést, mert nem tudták, hogy a patkány súlyos betegségeket terjeszthet.
Már-már provokáció a lerobbant villamoson jegyeket és bérleteket ellenőrizni, de ilyen is van. Olvasónk levele elé annyit hozzáfűznék, hogy bár a
2014. 02. 26. 13:59
Egy csaknem 150 négyzetméter alapterületű ház tetőszerkezete gyulladt ki.
A tűzoltókat néhány napon belül harmadszor riasztották ugyanarra a helyszínre. A hajléktalanok lakta épületnek először a teteje kapott lángra, kétszer pedig az oldalában ütött ki tűz.
2014. 02. 26. 11:16
A dandártábornok ellen január végén indult eljárás, miután szolgálati kocsijával nekihajtott egy jelzőtáblának, majd elhajtott a helyszínről. Rengeteg alkoholt találtak a vérében.
2014. 02. 26. 10:17
Magyar György szerint védence egészségügyi állapota miatt nem bírná ki a rácsok mögött. De másik fronton is támadnak: a férfi ügyét a Kúria elé viszik.
2014. 02. 26. 09:21
Az épületet öten hagyták el – ezúttal sértetlenül. Néhány napja is tűzoltókat riasztottak a helyszínre.
Egy amerikai férfi a barátnőjének akarta megmutatni, hogy biztonságban van, nem kell félnie a lakásban lévő fegyverektől. De a tesztelés rosszul sült el, fejbe lőtte magát.
Mármint nem a rendőr, hanem az "áldozat".
Miután a Magyar Nemzet kedden liberális pokolról írt a pedofíliával vádolt tanár iskoláját működtető alapítványra utalva, a kormánymegbízott vizsgálatot indított a képesítés nélkül foglalkoztatott férfi miatt.
Értékes gyűrűnek nézett egy világháborús kézigránátot.
2014. 02. 26. 06:51
Kigyulladt egy háromszintes panzió tetőszerkezete kedden Tiszakécskén.
Az XVII. kerületi általános iskola 6. c osztályát rettegésben tartó V. Lacit nagyapja neveli.
2014. 02. 26. 06:33
Elmeorvosok vizsgálták a férfit, akit ha bűnösnek találnak, 15 évet is kaphat.
2014. 02. 25. 21:22
A Hír24 esti hírműsora - 2014.02.25.
2014. 02. 25. 20:37
A visontai bányaterületen vesztette életét egy 50 év körüli verpeléti férfi.
Az egyik tettesnek magát is sikerült "megpörkölnie". A rendőrség egyelőre keresi a rongálókat.
2014. 02. 25. 16:40
A pár gyakran veszekedett, a férfi ekkor rendszerint bontani kezdte a házat, mondván, ő építette azt. A nő ezt nem nézte jó szemmel, olyannyira, hogy egyik alkalommal fegyvert rántott.
2014. 02. 25. 16:22
A forgatókönyv ismert: sálat húzott arcába, fegyvert rántott majd vitte a bevételt. A rendőrség rablás miatt nyomoz, a támadót keresik.
2014. 02. 25. 15:57
- 07:40 Kolumbia elismerte Izrael részeként a Golán-fennsíkot
- 07:31 Szuperintelligenciát hozna létre Zuckerberg, a Meta új MI-modellel rukkolt elő
- 07:30 Kvíz: Mennyire ismered a 2026-os Sziget nagy neveit?
- 06:59 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:59 Folytatódik a kánikula: ebben az országrészben lesz a legmelegebb
- 06:47 Földrengés Kolumbiában: legalább 111 ember életét vesztette - galériával
- 06:33 Kedden új köztársasági elnököt választ a parlament
- 05:54 A százmilliárdos vita: tizenkét év alatt nem zárták le az MLSZ egyetlen tao-elszámolását sem
- 05:10 Holnap napfogyatkozás: mutatjuk, mikor kezdődik, és hol lesz a leglátványosabb
- 03:44 „Elég nehéz időszakon mentünk keresztül” – elsírta magát Késely Ajna az Eb-ezüstérem megnyerése után
- 23:05 „Elutasítjuk a szurkolókat kirekesztő, zárt kapus, kollektív MLSZ-büntetéseket”
- 21:59 „Biztos voltam benne, hogy megnyerem, aztán a döntőben se lesz gond”– egy századdal maradt le az Eb-döntőről Takács Boglárka
- 21:50 Magyar Péter: Újra két turbina termel áramot
- 21:29 Videó: autó és magángép ütközött egy milanói reptéren
- 07:00 Két éve még az Év Kilátója volt, mostanra elkerülhetetlen lett a népszerű kilátó lebontása
- 14:43 Időjárás: országos eső jön, már látszik, mikor ér ide
- 05:10 Holnap napfogyatkozás: mutatjuk, mikor kezdődik, és hol lesz a leglátványosabb
- 15:09 „Nagyon kell vigyázni” – Sebestyén Balázs is megszólalt a DJ Oti-koncerten történt drogügyről
- 18:59 Ezúttal egy celebbel pózolós fotó került elő Orbán szerbiai nyaralásáról
- 05:54 A százmilliárdos vita: tizenkét év alatt nem zárták le az MLSZ egyetlen tao-elszámolását sem
- 19:33 Az MNB-botrány kulcscégénél lett vezérigazgató Matolcsy Ádám
- 18:21 Velkey Gábor, Békéscsaba volt alpolgármestere hunyt el a nagyatádi triatlonversenyen
- 17:18 Tanács Zoltán feljelentést tett és vezetőt váltott le a Gondosóra-program miatt
- 21:59 „Biztos voltam benne, hogy megnyerem, aztán a döntőben se lesz gond”– egy századdal maradt le az Eb-döntőről Takács Boglárka
- 21:06 Átrajzolhatja-e a Közel-Keletet az új egyezmény?
