Közélet

Kocsmatilalmat rendelt el a bíró egy kisrozványi férfira

Késelés miatt a két év felfüggesztett börtön mellett a helyi italboltokat sem látogathatja az elítélt – írja a Bors.

A 64 éves férfi tavaly januárban egy késsel hasba szúrt egy fiatalt, aki életveszélyesen megsérült. A támadót két és fél év börtönre és három év közügyektől való eltiltásra ítélték, de fellebbeztek. A másodfok a börtönt két év börtön négyéves próbaidőre való felfüggesztésére enyhítette, ezenkívül mellőzte a közügyektől való eltiltást is. Helyette elrendelték a támadó pártfogói felügyeletét, és megtiltották, hogy két évig bemenjen bármely helyi kocsmába – derül ki a Bors cikkéből.

Vidákovics Béla Zsolt ügyvéd szerint a bíróság megszabhatja, hogy a tettes ne mehessen azokba az intézményekbe, törzshelyekre, ahová a sértett jár, esetleg ne látogathasson bizonyos helyeket vagy nyilvános rendezvényeket. Az is megeshet, hogy kikötik: nem fogyaszthat szeszes italt az illető, sőt még az is lehetséges, hogy kötelezik az embert, hogy meghatározott tanulmányokat folytasson, vagy az általuk meghatározott gyógyító eljárásoknak vesse alá magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik