Közélet

Hamis bérletek százait szórták szét Budapesten

Rendőrségi igazolványok, pénz, lőszerek és fegyverek – a szelvények és a gyanúsítottak mellett horogra akadtak egyebek mellett ezek is.

Eljárást indított a rendőrség egy 27 és egy 19 éves fiatal, valamint egy 37 éves férfi ellen, akiket csalással és közokirat-hamisítással gyanúsítanak – tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egyikük interneten árulta a „kedvezményes” buszbérleteket, így buktak le.

A 27 éves fiatalt az angyalföldi egyenruhások kapták el múlt héten Budapesten, a Lehel téren. Összesen öt darab havi bérletet találtak nála. Ezután házkutatást tartottak újpesti otthonában, ahonnan a nyomozók két fegyverrel, lőszerekkel, egy vélhetően hamis rendőrségi igazolvánnyal, némi kábítószerrel, egy  újabb bérlettel és egy számítógéppel távoztak.

Kiderült, a szelvényeket nem ő készítette, azt vallotta, egy magát Gábornak nevező ismerősétől vásárolta azokat. A 19 éves fiút sikerült beazonosítani, így hamarosan ő is a rendőrségen landolt. A fiatalra a Váci úton csaptak le, a zsebében akkor tíz bérlet lapult, illetve egy, a saját nevére kiállított rendőrségi szolgálati igazolvány, továbbá másfél millió forint. Laptop is volt nála, ezt szintén lefoglalták.  Azonban még mindig nem a „gyártót” kapták el.

A fiú elárulta, tavaly március óta vásárolt bérleteket egy magát Horváth Gábornak nevező férfitól. Mostanáig körülbelül 350-400 darab szelvényt vett tőle. Az ugyancsak álnéven ügyködő férfit szintén a múlt héten fogták el Budapesten, a III. kerületi Flórián téren. Összesen 12 bérletet, 55 darab MÁV vonaljegyet, hamis iratokat, és egy hamis rendőrségi igazolványt találtak nála. Otthonából sem távoztak üres kézzel a nyomozók, nyomtatókat vittek magukkal.

Utóbbi férfit a bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.