Közélet

Tarlós és több távozó polgármester is milliókkal vigasztalódhat

Ha más nem is, a vasárnapi önkormányzati választásokon elbukott volt polgármestereket legalább az vigasztalhatja, hogy jelentős összegű végkielégítés üti a markukat.

Az mfor.hu szeptember elején írta meg a Belügyminisztériumra hivatkozva, hogy

a főállású polgármesteri tisztséget legalább két évig betöltő, az új polgármester megválasztása miatt távozó településvezetők a törvényi rendelkezések szerint háromhavi illetményüknek megfelelő végkielégítésre jogosultak. Ezt a képviselőtestület további, legfeljebb háromhavi illetménynek megfelelő összeggel kiegészítheti.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mivel a polgármesterek fizetése 200 ezer és egymillió forint között mozog a település lélekszámától függően, bizonyos búcsúzó településvezetők akár több millió forintot is zsebre tehetnek.

Budapesten és a megyei jogú városokban a legtöbb a bánatpénz

A vasárnapi önkormányzati választáson tíz megyei jogú városban aratott győzelmet ellenzéki vezető, de Salgótarjánban, Szegeden és Hódmezővásárhelyen újrázik Fekete Zsolt, Botka László illetve Márki-Zay Péter. Így hét olyan nagyváros van, ahol szép összegekkel köszönnek le a volt kormánypárti polgármesterek.

A törvényi előírások nyomán a megyei jogú város polgármesterének havi illetménye egységesen bruttó 997 ezer 200 forint. Ennél több lehet, de kevesebb semmiképp.

Így a Dunaújvárosban bukott Cserna Gábor, az Egerben elvérzett Habis László, az Érden leváltott T. Mészáros András, a Tatabányán veszítő Schmidt Csaba és az újraválasztásért egyaránt nem induló pécsi Páva Zsolt, a miskolci Kriza Ákos és a szombathelyi Puskás Tivadar is legkevesebb majd hárommillió forinttal távozik a pozíciójából.

Budapesten összesen tizenegy fideszes polgármester távozik. A fővárosi kerületek polgármesterei legalább a megyei jogú városok vezetőivel megegyező 997 ezer 200 forintos havi illetményben részesülnek, de a fizetésük között óriási szakadék is lehet a kiegészítésekkel együtt.

T. Mészáros András. Fotó: Mohos Márton /24.hu

Az mfor.hu korábbi, jövedelmekre vonatkozó összeállítását alapul véve a búcsúzó kerületi polgármesterek végkielégítése így alakulhat:

  • az I. kerületi Nagy Gábor Tamás 1 035 800 forintot keresett havonta, így legalább 3,1 millió forintra számíthat;
  • a II. kerületi Láng Zsolt nem tüntetett fel jövedelmet a vagyonnyilatkozatában, de legalább 997 200 forintos illetményben részesült, így minimum 3 millió forinttal távozhat;
  • a III. kerületi Bús Balázs 1 146 500 forintot kapott, így ő közel 3,5 millió forinttal búcsúzik;
  • a IV. kerületi Wintermantel Zsolt 1 146 776 forintot keresett, tehát szintén 3,5 millió forint körüli összeget utalnak majd ki a számlájára;
  • a VI. kerületi Hassay Zsófia 997 200 forintos fizetésére majdnem 3 millió forint végkielégítést kap;
  • a VII. kerületi Vattamány Zsolt nem tüntetett fel jövedelmet a vagyonnyilatkozatában, de a minimum 997 200 forintos fizetéssel is 3 millió forint üti a markát;
  • a VIII. kerületi Sára Botond 1 147 000 forintot kapott havonta, tehát az ő végkielégítése is súrolni fogja a 3,5 millió forintot;
  • a IX. kerületi Bácskai János 1 169 980 forintot keresett, ezzel a kerületi polgármesterek közül ő kapja a legnagyobb végkielégítést, 3,5 millió forintot meghaladó összeget;
  • a XI. kerületi Hoffmann Tamásnak 997 200 forint volt a fizetése, tehát legkevesebb 3 millió forintra számíthat;
  • a XVIII. kerületi Ughy Attila pedig 997 800 forintot keresett a vagyonnyilatkozata szerint, így ő is 3 millió forint körüli végkielégítésben bízhat.
  • A XXIII. kerületi, soroksári Geiger Ferenc 997 200 forinttal gazdagodott minden hónapban és most újabb 3 millió forinttal számolhat. Ő egyébként el sem indult a választáson, és helyére nem ellenzéki jelöltet, hanem a papíron független, de a Fidesz támogatta Bese Ferencet választották meg.

A főpolgármesteri székből felálló Tarlós István külön kategória, hiszen a főpolgármester fizetését törvény szabályozza. Alapilletménye a most véget ért ciklusban 602 940, az illetménykiegészítése 301 470, a vezetői illetménypótléka 391 911 forint, összeadva tehát havi bruttó 1 296 321 forint illette meg. Tarlós István így majdnem négymillió forinttal gazdagszik végkielégítésként.

Tarlós István összecsomagolt
Tarlós István hétfőn összepakolt és elbúcsúzott a Városházán, írja a Blikk. A vasárnap Karácsony Gergelytől vereséget szenvedő volt főpolgármester

A hárommillió még csak a kezdet

A bukott polgármesterek végkielégítése még ennél is nagyobbra duzzadhat. Sorsuk a képviselőtestület kezében van, ugyanis ők dönthetnek majd arról, hogy további, legfeljebb háromhavi illetménynek megfelelő összeggel megtoldják-e azt.

Ahol a képviselőtestület megszavazza ezt, ott rögtön meg is duplázódhat a végkielégítés, és háromról akár hatmillióra nőhet az összeg. Ez persze kevésbé elképzelhető ott, ahol a képviselőtestület is ellenzéki többségű.

A végkielégítés mellé a közszolgálati tisztviselőkre vonatkozó törvény alapján egyéb címen is keletkezhetnek kifizetési kötelezettségek. Ilyen például a szabadság megváltása.

Ezzel többen is ügyeskedtek már a múltban, öt évvel ezelőtt például Marosvári Attila volt makói alpolgármesternek 180 nap után 4 millió 260 ezer forintot kellett kifizetnie a városnak.

Valószínűleg erre játszott Nagyoroszi polgármestere, Gönczöl József is, akit nyáron a helyi képviselő-testület megrovásban részesített, mert évekre visszamenően nem vette ki a szabadságát. A polgármester azzal védekezett, hogy az elmúlt kilenc évben lehetetlenné tették, hogy szabadságra menjen, de a felfüggesztése lejártát követően, július 3-án elvonult pihenni. Gönczöl József elbukta a vasárnapi választást, így mivel valószínűleg nem sikerült behoznia szabadságokban a lemaradását, ő is megválthatja majd a maradék szabadságát.

Budapesten tarolt, az országban visszakerült a térképre az ellenzék
Borkai Zsolt győzött, de alighanem a botrányának is köszönhetően nagyvárosok sorát bukta el a Fidesz. Összefoglaljuk az önkormányzati választás eredményét.

Országszerte szép summa jár a bukás után

A végkielégítés elve ugyanaz az összes többi település esetében, de értelemszerűen mivel a kisebb falvak, városok vezetői kevesebbet keresnek, az elbukott szereplők is arányosan kevesebb pénzt kapnak búcsúzóul.

  • 500 fő és az az alatti lakosságszámú településen bruttó 199 434 forint a polgármesterek havi jövedelme, így az el sem induló, vagy leváltott vezetők megközelítőleg 600 ezer forinttal vigasztalódhatnak.
  • 501-1500 lakosú településen már ennek a duplája, bruttó 398 868 forint a vezetők illetménye, a leköszönő polgármesterek tehát 1,2 millió forint körüli összeget kapnak;
  • 1501-2000 lakosú településen bruttó 498 585 forint a havi juttatás, ennek értelmében 1,5 millió forintra tehető a végkielégítés;
  • 2001-5000 lakosú településen: bruttó 548 443 forintból gazdálkodnak havonta a polgármesterek, tehát a most leszavazott vezetők több mint 1,6 millió forintot várhatnak minimum a számlájukra;
  • 5001-10 000 lakosú településen bruttó 598 302 forint a fizetés, így ott súrolja az 1,8 millió forintot a végkielégítés;
  • 10 001-30 000 lakosú településen 698 019 forintot kapnak a polgármesterek, a vasárnap leváltottak így több mint 2 millió forinttal tervezhetnek;
  • 30 000 főnél nagyobb lélekszámú településen pedig bruttó 797 736 forint a kereset, ami azt jelenti, hogy nagyságrendileg 2,5 millió forint a végkielégítés.

Polgármesterváltás pedig bőven történt a nem megyei jogú városokban is. Jászberényben például 14 szavazattal verte az ellenzéki jelölt a várost 2010 óta irányító fideszes Dr. Szabó Tamást, aki a település 27 ezres lakosságának köszönhetően legkevesebb kétmillió forintot lát majd a számláján, és hasonló összegű végkielégítést kaphat Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre volt polgármestere, akit vasárnap magabiztos fölénnyel győzött le Fülöp Zsolt, a civilek jelöltje.

Az érem másik oldala, hogy a leváltott polgármestereknek általában nincs hová menniük és nem szívesen alkalmazzák őket. A tapasztalatok szerint leggyakrabban cégalapításban gondolkoznak vagy valahol a korábban vezetett településtől távol vállalnak munkát. A bukott fideszes politikusok ugyanakkor többnyire jobb helyzetben vannak, mert elhelyezik őket máshová.

Felült a halott: lett ellenzék. Megszűnt a NER: a helyén egy brutálisan erős Fidesz van
Másik országban ébredtünk, mint vasárnap, Orbán Viktornak egészen új körülmények között kell megtartani a rendszerét. Elemzés a Borkai-ügytől az ellenzék demokratikus tanulásán át a Google-keresések igazságáig.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik