25 év után befejezi Soroksár polgármestere

Geiger Ferenc nehéz szívvel hozta meg döntését.

A 168 Óra vette észre, hogy Geiger Ferenc nem indul újra ősszel. Soroksár polgármestere Facebook-oldalán jelentette be döntését, amit nem volt könnyű meghoznia.

Hosszú hetek, hónapok vívódása után, meghallgatva barátaim véleményét, megbeszélve családommal jövőbeli elképzeléseimet, meghoztam döntésemet: nem indulok a 2019-es önkormányzati választásokon. A tavalyi esztendőben betöltöttem a 65. életévem, s bár mind mentálisan, mind fizikailag jó állapotban érzem magam, nyugdíjba vonulok.

Geiger Ferenc nem akar teljesen visszavonulni a közélettől, ha kérik, támogatni, segíteni fogja utódja, az új képviselő-testület, az önkormányzat munkáját.

DöntöttemMivel úton, útfélen ismerősök, ismeretlenek állítanak meg, hogy érdeklődjenek, mi lesz az októberi…

Közzétette: Geiger Ferenc – 2019. március 7., csütörtök

Geiger Ferenc 1953-ben született egy tősgyökeres soroksári család ötödik gyermekeként. Iskolai tanulmányai befejezése után válogatott labdarúgó volt, a sport mellett elvégezte a Kereskedelmi Főiskolát, majd a Közgazdaságtudományi Egyetemet. 1994 óta, Soroksár függetlenné válása óta a kerület polgármestere.

Ajánlott videó mutasd mind

Újabb havazás érkezik

Megszűnik a köd és jelentős mennyiségű csapadék érkezik térségünkbe, több helyen eshet hó, havas eső.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.