Belföld

Kósa Lajos: nem a NER, a centrális erőtér bukott

A fideszes kampányfőnök szerint elfogadhatatlan, amit Borkai tett.

Az ATV-ben Kósa Lajos az önkormányzati választást úgy értékelte, hogy a korábbi centrális erőtérben a Fidesz ott is tudott nyerni, ahol egy duális versenyben nem. A kampányfőnök szerint ugyan most is nyertek, de nem annyira, amennyire ő szerette volna.

Elismerte: visszaalakult a magyarországi politikai szerkezet a 2006 előtti duális erőtérré, a verseny nyíltabbá vált, ami azonban szerinte nem jelenti a Nemzeti Együttműködés Rendszerének végét.

Felült a halott: lett ellenzék. Megszűnt a NER: a helyén egy brutálisan erős Fidesz van
Másik országban ébredtünk, mint vasárnap, Orbán Viktornak egészen új körülmények között kell megtartani a rendszerét. Elemzés a Borkai-ügytől az ellenzék demokratikus tanulásán át a Google-keresések igazságáig.

A Fidesz alelnöke arra a kérdésre, mi lett Orbán Viktor hétfőre  ígért nyilatkozatával Borkai Zsoltról, úgy reagált: Kövér László és Kubatov Gábor mellett ő is ott volt, amikor meghallgatták a győri polgármestert. Ennek az eredményéről csak annyit mondott, kedd délelőtt Borkai Zsolt maga számol be a nyilvánosság előtt. Szerinte a sajtóban megjelent lejárató cikkek nagy része túlzás, de a nyilvánosságra került videofelvételek miatt Borkainak vállalnia kell a felelősséget.

A győriek azt hitték, Borkai legalább fideszes
Keddre kiderült, csak polgármesternek jó, párttagnak nem.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik