Közélet

Meggyilkolt soroksári futónő – Videót adott ki a rendőrség

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2017. 12. 13. 10:10

Újabb szemtanúkat keres a rendőrség a soroksári futónő megölése ügyében. A gyilkosság 2013-ban történt, gyanúsított továbbra sincs, és él az ötmillió forintos nyomravezetői díj. Az Országos Rendőr-főkapitányság szerdai felhívásában azt írja: a bűncselekmény felderítése érdekében szükségessé vált több, a rendőrség előtt jelenleg még ismeretlen személy tanúkihallgatása.

A rendőrség várja:

    • annak a 40 év körüli, vékony testalkatú, kék szemű, szemüveges, hiányos felső fogazatú, őszes-barna haját copfban viselő férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 16-án, 21-én, 25-én megfordult a Budapest XXIII., Felső Dunasor 1. szám alatti hotelben és környékén. A férfi szürke rövidnadrágot, hosszúujjú pólót és bakancsot viselt (lásd a mellékelt felvételt – 1. videó felirattal);
    • annak a kerékpáros férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 18 óra 18 perckor az Oázis kertészet előtt egy sötét kerékpárral haladt a Vízisport utca felé. A férfi sötét kerékpáros sisakot és kékeszöld felsőruházatot viselt (lásd a mellékelt felvételt – 2. videó felirattal);
    • annak a 2000-2005 közötti évjáratú, világosszürke Volkswagen Passat vezetőjének a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 19 óra körül a Meddőhányó utcából a Vízisport utcába hajtott, ott megfordult és ugyanezen az útvonalon távozott, majd később 21 óra 43 perckor a Meddőhányó utca irányából a szennyvíztisztító felé haladva befordult a kerékpárútra és onnan 23 óra 9 perc körül távozott (lásd a mellékelt felvételt – 3. videó felirattal);
    • annak a kerékpáros férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 20 óra 10 perckor az Oázis kertészet előtt kerékpározott a Helsinki út irányába, majd négy perc múlva vissza a Vízisport utca felé. A férfi sötét kerékpáros sisakot és sötét felsőruházatot viselt (lásd a mellékelt felvételt – 4. videó felirattal);
    • annak a világos színű VW Golf kombinak és az azzal együtt közlekedő világos színű, zárt Mercedes kisteherautónak a sofőrjeit, akik 2013. szeptember 25-én 20 óra körül az Oázis kertészet előtt haladtak el a Vízisport utca felé, majd a Vízisport utcán közlekedtek tovább (lásd a mellékelt felvételt – 5. videó felirattal);
    • annak a kisméretű, ponyvás utánfutóval közlekedő sötét gépkocsi, illetve egy másik, világos árnyalatú gépkocsi vezetőinek jelentkezését, akik 2013. szeptember 25-én 20 óra 30 perc körül a Vízisport utca irányából a szennyvíztisztító felé haladva befordultak a kerékpárútra, majd onnan 21 óra 6 perc körül egymás után távoztak;
    • annak a kerékpáros férfinak a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 21 óra 30 perc körül a Szigetdűlő középső útján kerékpározott a Dobó utca felől a szennyvíztisztító felé és a kerékpárúton megállt. A férfi körülbelül 185-190 centiméter magas, kerékpáros sisakot és széldzsekit viselt, kerékpárja sötét színű volt, a váz első részén világos díszítéssel;
    • azon személyek jelentkezését, akik a bűncselekményről, illetve annak elkövetőiről tudomással bírnak.

A rendőrség egy felvételt is kiadott:

Kérik, hogy aki a felvételeken szereplő személyeket – akiket a rendőrség tanúként kíván kihallgatni – vagy a felvételeken szereplő járműveket felismeri, illetve a bűncselekménnyel, annak elkövetőjével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a 112 központi segélyhívó telefonszámon, vagy a Telefontanú 06-80-555-111 zöld számán, illetve a krkiemeltelet@kr.police.hu e-mail címen.

2013. szeptember 25

Az áldozatot – egy kisgyermekes anyát – 2013. szeptember 25-én ölték meg ismeretlenek Budapest XXIII. kerületében. Halála megrázta az országot, az eset az ismert fitneszguru Facebook-bejegyzése után került “reflektorfénybe”: Schobert Norbert – a rendőrség pár mondatos közleményével ellentétben – részleteket hozott nyilvánosságra ismerőse feleségének halálával kapcsolatban. A brutális bűncselekménnyel kapcsolatban hosszú hónapokig folytak a találgatások, a rendőrség a kezdeti szűkszavú közleményen túl sokáig nem nyilatkozott. Már az akkori – meg nem erősített – hírek is bestiális gyilkosságról, lemeztelenített holttestről szóltak, illetve arról, hogy sikerült DNS-mintát rögzítenie az egyenruhásoknak. Az ügy felgöngyölítésére külön nyomozócsoportot hoztak létre. A rendőrség a hallgatását 2013 októberében azzal indokolta, hogy az “emberölést követő találgatások, azok cáfolata vagy megerősítése tekintetében nem partnere a médiatartalom-szolgáltatóknak, a közösségi média használóinak, a magukat reflektorfénybe helyezőknek, a „jól értesülteknek”.

És bár a rendőrség jó időre valóban berekesztette a kommunkációt az üggyel kapcsolatban, az áldozat férje annál többször állt a nyilvánosság elé. A nyomozók nem egyszer kihallgatták már a férfit, poligráfos vizsgálatnak is alávetették. Jártak az otthonában, a férj csónakházában, átkutatták az autóját, tárgyakat foglaltak le, köztük például egy kalapácsot, egy törött pengéjű kést, laptopot. Kardos Lajos sokáig úgy érezte, őt is a lehetséges gyilkosok között tartják számon. És bár ennek lehetősége érezhetően a levegőben lógott, végül nem gyanúsították meg.

Az ügyben nyomravezetői díjat ajánlott a rendőrség, de először a férj tűzött ki „vérdíjat”, 200 ezer forintot ígért, illetve felvette a kapcsolatot az önkormányzattal és a rendőrséggel is, hogy tegyenek hasonlóképpen. Geiger Ferenc polgármester 2014. szeptember elején úgy nyilatkozott, megfinanszíroznák a nyomravezetői díjat a rendőrség részére. Soroksár első embere azt mondta, a gyilkosság egyéves évfordulójához közeledve eljött az idő, hogy felajánlják a pénzt, hozzátéve, hogy egymillió forintra gondoltak. Alig egy hét múlva a rendőrség tudatta: ötmillió forintot adnának annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást. Az erről szóló közlemény az, ami még mindig megtalálható a rendőrség oldalán.

Az említett közleményben segítséget is kértek, ugyanis több szemtanút is kerestek.

Megszólalt a rendőrég

A rendőrség érdemben egy évvel a tragédia után törte meg hallgatását, és számos olyan részletet közölt a gyilkosság körülményeivel kapcsolatban, melyről korábban csak találgatások folytak. A leglényegesebb információ az volt, hogy a helyszínen, illetve az áldozaton valóban két férfi DNS-ét azonosították. Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatósága kiemelt életellenes ügyeket felderítő főosztályának vezetője akkor elárulta azt is, hogy a két személy a vizsgálatok szerint nem áll rokonságban egymással és a nyomok szerint valószínű, hogy az egyikőjük domináns, a másik pedig neki alárendelt volt, feltehetően az életkorából adódóan. Utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott: cselekménye is kisebb súlyú, elszámoltatásuk esetén ez években, sőt évtizedekben mérhető, ugyanis megkülönböztethető a gyilkos személye.

Az is nyilvánvalóvá vált a nyomozók számára, hogy egyik férfi jól ismeri a bűncselekmény helyszínét. A főrendőr – lényegében megerősítve a korábbi értesülések zömét – akkor azt közölte, az áldozatot lemeztelenítették, megkötözték, durván bántalmazták, majd megfojtották. Ugyanakkor közölte azt is, hogy a nő telefonja eltűnt, ellentétben a kezdeti, meg nem erősített hírekkel. Petőfi Attila szerint az az áldozat küzdött, vérző sérüléseket okozott mindkét férfinak. A domináns férfi egészen biztosan megsérült, méghozzá olyannyira, hogy amiatt biztos magyarázkodnia kellett környezetének.

A rendőrség nem tudja – legalábbis akkor még nem tudta – kizárni, hogy a nő ismerte a támadóját, de valószínűbbnek gondolták, hogy nem előre eltervezett támadás történt. Egy év nyomozásáról szólva akkor azt mondták: 450 embert hallgattak ki, aki összefüggésbe hozható lehetne a bűncselekménnyel, de valamennyiüket kizárták elkövetőként. Az akkori közlés szerint a két azonosított DNS nem szerepel a nyilvántartásban. Szintén megvizsgáltak ötszáz olyan ügyet, amelyben szexuális erőszakot követtek el, és a bűncselekmény az áldozat sanyargatásával vagy életének kioltásával járt, de itt sem találtak egyezést. Kiderült az is, hogy a rendőrség két további ember jelentkezését várta: két kerékpáros férfiét.

Több száz kihallgatás, felhívás és szórólapok

A rendőrség tavaly nyáron újfent azt közölte, hogy szemtanúk után kutatnak. Később kiderült, a felhívás nem csak a rendőrség oldalán jelent meg, szórólapokat dobtak a postaládákba, szórakozóhelyekre, sportlétesítményekhez. Kérték a taxisokat is, hogy nyitott szemmel járjanak.

A soroksári kocogó nő gyilkosát egy autó buktathatja le
A rendőrség szerint a sofőr koronatanú lehet – írja a Blikk.

Tavaly októberben gyilkosság történt a Népligetben is, a 40 éves asszony meztelen holttestére egy kutyasétáltató bukkant rá egy bokros részén. Lapinformációk szerint vizsgálták a nyomozók, hogy ugyanazok lehetnek-e a tettesek, de mint kiderült – szintén meg nem erősített hírek szerint – bár a két gyilkosság között van néhány azonosság, a rendőrség egyértelműen kizárja, ugyanaz a személy vagy személyek az elkövetők. Abban az ügyben is ötmilliós nyomravezetői díjat tűztek ki.

Tavaly év végére egyébként a soroksári ügyben már 450 ember kihallgatásán voltak túl a nyomozók.

Két tettes? Egy tettes?

Azóta több verzió is szárnyra kapott, több cikk született arról, hogy ki ölhette meg a nőt – például a munkatársai, vagy mégiscsak egy ismerőse, külföldiek. Nyáron a zoom.hu arról írt, hogy az, hogy két tettest kerestek, csak hanyagság miatt történt, és

valószínűleg az orvosszakértői vizsgálat előkészületei közben került egy, az ügyben vétlen férfi DNS-e a négy éve meggyilkolt soroksári családanya, K. Krisztina holttestére. Ezért kerestek két éven át két gyilkost.

A rendőrség állítólag azért biztos benne, hogy a holttesten talált két idegen férfi DNS „tulajdonosa” közül az egyik vétlen, semmi köze a gyilkossághoz, mert amikor 2013. szeptember 25-én este Soroksár-Szigetdűlőn a 36 éves K. Krisztinát meggyilkolták, már ő maga is halott volt. Ugyanott végezték a férfi boncolását, ahová a gyilkosságok után szokásos igazságügyi orvosszakértői vizsgálatra a meggyilkolt asszony holttestét is beszállították. Rendőrségi forrásaik szerint vélhetően a holttestek mozgatása közben az ott dolgozók egyike vihette át a férfi hámsejtjeit és azokkal a DNS-ét a meggyilkolt asszony holttestére. a másik DNS tulajdonosát azóta sem sikerült azonosítani.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.