Közélet

Soroksári gyilkosság: két férfi DNS-ét azonosították

A kiemelt életellenes ügyek főosztályvezetője szerint az egyikőjük domináns, a másik neki alárendelt volt, utóbbi cselekménye kisebb súlyú. Míg eddig szűkszavúan szivárogtatott a rendőrség az ügyben, Petőfi Attila most csak úgy öntötte az információkat. 

A tavaly szeptemberi soroksári gyilkosság helyszínén, illetve az áldozaton két férfi DNS-ét azonosította a rendőrség – mondta el Petőfi Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatósága kiemelt életellenes ügyeket felderítő főosztályának vezetője egy szerdai sajtóbeszélgetésen.

A vezérőrnagy szólt arról is, hogy a két férfi nem áll rokonságban egymással, és mivel a bűncselekményt a nyomok alapján rekonstruálni tudták a nyomozók, egyértelmű, hogy az egyikőjük domináns, a másik neki alárendelt volt, feltehetően az életkorából adódóan. Utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott: cselekménye is kisebb súlyú, elszámoltatásuk esetén ez években, sőt évtizedekben mérhető, ugyanis megkülönböztethető a gyilkos személye. Az is nyilvánvaló a nyomozók számára, hogy legalább az egyik férfi jól ismeri a bűncselekmény helyszínét.

Vérző sérülést okozott a családanya

A 36 éves pedáns családanya rendszeresen futott a Szigetdűlő középső kerékpárútján, a hét és fél kilométeres távot hetente többször is megtette. A rendőrségnek nem volt arról jelzése, hogy ott bárkit is zavartak volna, a területen sokan sportolnak sötétedéskor és kora hajnalban is.

A nő aznap munkából hazaérve beszélt családtagjaival, majd átöltözött és futni indult. Mivel nem tért haza, a családtagjai a keresésére indultak, majd a rendőrség is keresni kezdte, végül a kora hajnali órákban a szokott futóútvonala melletti bozótos részen találtak rá. Lemeztelenítették, megkötözték, a nő eldurvuló bántalmazást szenvedett el, és megfojtották. Az értékei – köztük a mobiltelefonja – eltűntek.

Az áldozat erősen küzdött, vérző sérüléseket okozott mindkét férfinak. Petőfi Attila szerint a domináns férfi egészen biztosan olyannyira megsérült, hogy azt mások előtt legalább egy baleset okozta sérülésekkel magyarázhatta.

Tanúkat keresnek

A rendőrség nem tudja kizárni, hogy a nő ismerte a támadóját, de valószínűbb, hogy nem előre eltervezett támadás történt. Az elmúlt egy év nyomozásáról szólva ismertette: 450 embert hallgattak ki, aki összefüggésbe hozható lehetne a bűncselekménnyel, de valamennyiüket kizárták elkövetőként. A két azonosított DNS nem szerepel a nyilvántartásban.

Szintén megvizsgáltak ötszáz olyan ügyet, amelyben szexuális erőszakot követtek el, és a bűncselekmény az áldozat sanyargatásával vagy életének kioltásával járt, de itt sem találtak egyezést. Ezek során azonban még május végén elfogtak egy 49 éves férfit, aki Dunaharasztin rendszerint késő este, éjszaka támadott meg egyedül hazafelé tartó nőket és követett el ellenük szexuális erőszakot, valamint vette el értékeiket.

A bűncselekmény nyomravezetőjének Papp Károly országos rendőrfőkapitány két hete ötmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.

Keresnek további tanúkat is, így többek között azt a 40 év körüli férfit, aki aznap este a Fővárosi Csatornázási Művek szennyvíztisztítójánál a mountainbike-ját javította, valamint egy másik kerékpáros férfit, aki 21 óra körül a szennyvíztisztítóhoz közeli erdőnél várakozott. Szeretnék megtalálni azt a sötét színű autót vezető embert is, aki ponyvás, dobozos utánfutójával szintén 21 órakor behajtott a kerékpárútra, majd 20 perc múlva kihajtott onnan. Keresnek továbbá egy fekete hajú nőt, aki a bűncselekmény előtt többször találkozott és beszélgetett az áldozattal a kerékpárút melletti betontuskókon ülve.

Az MNO.hu oldalán szerdán jelent meg a HírTV felvétele, amelyen a környéken élő hajléktalan azt állítja, hallotta az áldozat utolsó kiáltásait. Azt is mondta, hogy egy sötét autót látott a közelben a gyilkosság idején. A környéken élő hajléktalanok állításuk szerint félnek, és annak ellenére, hogy vannak információik a gyilkosságról, a nyomozóknak nem mernek beszélni.

Ugyancsak szerdán adta közre a Bors azt a cikkét, amelyben a soroksáron meggyilkolt asszony fia mesélt arról, hogyan éli meg édesanyja elvesztetését.

A soroksári nőt csaknem napra pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly szeptember 25-én gyilkolták meg. A nő halálának évfordulóján több szervezet is megemlékezést tervez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik