Közélet

Nem az ágyhiány miatt mehetnek el a kórházból hamar a kismamák

miskolci csecsemőhalál (miskolci kórház, csecsemőhalál, szülészet, )
miskolci csecsemőhalál (miskolci kórház, csecsemőhalál, szülészet, )
Abszolút nyugati mintát követne a kormány a javaslattal, ami értelmében a kórházak akkor is megkapnák a kismama után járó térítést, ha ő a babájával hamarabb hazamegy.

A kormány szülői és egészségügyi szervezetek kérésére társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a javaslatot, miszerint a szülő nők saját kérésükre, komplikációmentes szülés és az orvos jóváhagyása esetén már 24 óra után újszülöttjükkel együtt elhagyhatnák a kórházat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön.

Rétvári Bence elmondta, ez azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben, amikor a kórházak minimum 72 órás kezelés esetén kapták meg a teljes tb-finanszírozást a szülés után, a jövőben a 24 órás kezelés után is megkaphatnák a térítést, vagyis rugalmasabbá válna a rendszer.

Szerinte szó sincs kapacitáshiányról, hiszen a szülészeti ágyaknak csupán a háromnegyede foglalt. A Nyugat-Európában már bevált gyakorlatnak megfelelően csak akkor hagyná el a kórházat 24 óra elteltével az anya, ha ezt külön kéri, és orvosilag is indokolt.

A politikus szerint a kormány családbarát szülészetek kialakítására törekszik. Ezért olyan tervezetet bocsátottak társadalmi egyeztetésre, ami több nyugat-európai példát követve problémamentes szülések esetén az anya kérésére lehetővé teszi, hogy úgy is megkapja a kórház a teljes finanszírozást, ha az anya 24 óra után elhagyja a kórházat, és az orvos véleménye szerint a gyermek és az édesanya is egészséges.

A rendszer visszásságaként említette, hogy a teljes térítés a császármetszéses, vagyis a komplikáltabb születéseknél most sem 72 óra, hanem már 48 óra után jár. Vagyis a jelenlegi szabályozás a normál szülés esetén tovább tartja bent az anyát, mint a császármetszésnél.

Mint mondta, a javaslat révén megszűnik a kórház anyagi ellenérdekeltsége az egészséges anyák és újszülöttek korábbi hazaengedésével szemben. Ugyanakkor azokban az esetekben, ahol ez orvosilag indokolt, természetesen továbbra is bent kell maradni az anyának és a gyermeknek.

A Magyar Nemzetben csütörtökön jelent meg, hogy akár már a szülést követően 24 órával elbocsáthatják a kórházból az anyát az újszülöttel egy friss rendeletmódosítás tervezete szerint.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik