Szorongva kezdik a pedagógusok a tanévet, hiszen teljes a bizonytalanság: nem tudni, milyen tanítási körülményekkel kell szembenézniük az idén.
Szeptembertől teljesen átalakul a szakképzés: a szakközépiskolák szakgimnáziumok, a szakiskolák pedig szakközépiskolák lesznek. A közismereti óraszámokat 600 órával csökkentették a szakgimnáziumokban az eddigi órákhoz képest. Két héttel évkezdés előtt még tanterv sem volt, ezáltal a tanároknak is képtelenség lett volna előre tervezni, sőt: azt sem lehetett tudni, hány közismereti- és hány szaktanárra lesz szükség.
Emellett, habár egy májusi felmérés szerint a pedagógusok nagy része nem szívesen tanítana állami tankönyvekből, idén sem lesz szabad a tankönyvválasztás. Az állami tankönyveket bevezetésük óta rengeteg kritika érte, a történelemkönyv például hibáktól hemzseg.
A legfontosabb változtatás azonban, hogy – a korábbi központi szervezet, a KLIK helyett – novembertől az önkormányzatoktól az államilag irányított tankerületi központok veszik át az iskolák működtetését.
Csütörtökön, az A Városért Egyesület kerekasztal-beszélgetésén külön területek szakértői beszélgettek arról, mi a gond az intézkedésekkel, és mi lenne szerintük a helyes megoldás. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke mellett Nahalka István oktatáskutató, Orosz László, a BME egyetemi docense, valamint Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás vett részt a beszélgetésen, amelyet az MSZP-s Horváth Csaba, az egyesület elnöke moderált.
Az esemény Facebook-oldalán már előre feltették a kérdést:
Ön szerint a jelenlegi oktatási rendszer biztosítja a felnövekvő nemzedékek boldogulását és Magyarország hosszú távú versenyképességét?
A szavazók 98,5 százaléka válaszolt nemmel.
Sok tanár örül, hogy döntenek helyette
Az Orbán-kormány stratégiai területként próbálta átalakítani az oktatási rendszert az elmúlt 6 évben, “fejszével nyúlva ehhez a szenzitív területhez” – mondta Horváth Csaba. Felmerül a kérdés, hogy mi lehetett a cél a sokszor értelmezhetetlen átalakításokkal?
Ez a kormány nem igazán tűri a konkurenciát: minden területen igyekeznek központosítani, a szemétszállítástól az állami közbeszerzésekig mindenütt felszámolják a versenyt és a piacot. Maguk alá gyűrik az összes intézményt, ami ellenőrző feladatot látna el a fékek és ellensúlyok rendszerében – így nem bíznak az önkormányzatokban sem
– mondja Wittinghoff Tamás.
Gallóné ennél szélsőségesebben fogalmaz:
Elsősorban az a cél, hogy a közoktatás rendszeréből ne okos, értelmes gyerekek kerüljenek ki.
Szerinte a kormány hosszú távú törekvése, hogy minél kevesebb gondolkodó, kétkedő, jó problémamegoldó képességgel rendelkező embert képezzen ki az iskolarendszer. A szakgimnáziumi képesítéssel nem igazán lehet majd boldogulni a munkaerőpiacon. A gimnáziumokba bekerülő réteg inkább hálás lesz, nem fog kételkedni – a többiek pedig a kételkedésre való képességet sem szerzik meg.
Tömegével mennek el a tanárok, akik nem vállalják a bizonytalanságot, ám Gallóné szerint a pedagógustársadalom körülbelül 80 százaléka elfogadja a rendszert. Nem él az egyéni döntés szabadságával, mert az egyúttal felelősséget is jelent. Ezt a terhet levette a tanárok válláról a kormány, többek közt az állami tankönyvekkel is – mondja.
Ezzel Nahalka István is egyetért:
Úgy 15 éve tartottam előadást, amit követően egy matematika tanárnő megkért, hogy a körülbelül 10 rendelkezésére álló tankönyv közül mondjam meg, melyik a legjobb. Önállóan nem volt képes eldönteni. Lehet, kirívó példa volt ez akkor, de most a tanárok nagy része így gondolkodik.
Nehéz megjósolni, mi lesz ezután, mondja Gallóné. Ha eljutunk addig, hogy szeptember elsején az igazgató már nem fog tudni kit beküldeni órát tartani, számolhatunk vele, hogy az egész rendszer összeomlik.
Magyarországon a jövő mindig csak 4 évig tart, ezt sínyli meg az oktatás. A társadalom egészét illetően nincs párbeszéd, amíg mindenki csak 4 évre rendezkedik be, ennyi idő alatt akar valamit elérni. Az egészségügyben egy rossz döntésnek azonnal látható az eredménye, ha a beteg meghal; az oktatásügyben azonban a rossz döntések hatása fáziskéséssel, 5-10-15 év múlva fog jelentkezni.
Együtt jár a tudás- és a pénzhiány
Ami a kormány szándékait illeti, Orosz László azt mondja, még sötétebben látja a helyzetet:
Nem hiszem, hogy a kormány vezetői direkt elhatározták, hogy elhülyítik az embereket. Az igazság ennél szomorúbb: a vezetők nagy része totálisan érzéketlen az emberi sorsok iránt. Nem érték az emberi szellem Magyarországon.
Tapasztalata szerint egyre kevesebb alapképzettséggel rendelkeznek a mérnöki pályára készülő hallgatók matematikából, fizikából és általában a természettudományokban. Nehéz ilyen minimális tudásra építkezve szakembert képezni. Márpedig – mondja az egyetemi docens – a globalizált világot a műszaki innováció viszi előre, és ha egy ország benne akar lenni a világpiaci fősodorban, megkerülhetetlen az ilyen irányú szakképzés.
Technikai eszközök sokaságával vesszük magunkat körül, az okostelefonokat is mérnökök fejlesztették. Amikor majdhogynem nulla a matematikai és fizikai tudása a hallgatónak, hogy képezzünk belőle 3-4 év alatt mérnököt, aki ilyen eszközök létrehozására képes? Nem az a lényeg, hogy kezelni tudja, hiszen azt jóformán mindenki meg tudja tanulni.
A másik gond a pénzhiány, a közép- és felsőoktatásban egyaránt. Gallóné szerint a KLIK-et alapvetően alulfinanszírozták, ebbe is buktak bele.
A bomba akkor robbant, amikor már az óraadó tanárokat sem volt pénz kifizetni
– mondja. Ám nem jobb a helyzet a felsőoktatásban sem, mondja Orosz, hiszen itt a megfelelő eszközök hiányában nem lehet teljes a természettudományos oktatás:
Gyakorlati tudást nem lehet eszközök nélkül átadni, talicskával és kőbaltával nem lehet modern technológiát tanítani, a tanításra alkalmas eszközök pedig drágák. Soha nem fogunk tudni világszínvonalon oktatni a megfelelő fejlettségű műszerek nélkül.
Érzékletes adat, hogy a világ egyik vezető egyetemének, az amerikai MIT-nek (Massachusetts Institute of Technology) egyéves költségvetése három- négyszerese a teljes magyar felsőoktatásénak. Beszédes Orosz szerint az is, hogy magyar egyetemnek még a világ 400 legjobbja közé sem sikerült soha bekerülnie. Pedig értelmes kormányzati célkitűzés lenne, hogy legalább egy intézményt oda juttassunk – aztán a legjobb 300-ba, és így tovább.
Azt hinni, hogy valaki egy íróasztal mögött dönthet a bonyolult oktatási rendszerről, a totális hülyeség jele, mondja.
A pékektől nem lehet elvenni a pénzt, mert onnantól nem lesz munkájuk, mehetnek az utcára. Az oktatásban azonban ez csak akkor fog látszani, amikor alulképzett emberek kerülnek ki a munkaerőpiacra. A tanárok úgysem fognak hónapokig tüntetni, mert tanítaniuk kell, ahogy az ápolónő se megy a haldokló mellől tüntetni az utcára.
– teszi hozzá.
Még mindig diszkriminatív a rendszer
Nahalka István szerint nincs szó sem elbutításról, sem közönyről a kormány intézkedéseit illetően. Úgy látja: egész egyszerűen nem értenek az oktatáshoz. Az intézkedések jól láthatóan szembe mennek a józan ésszel, habár a döntéshozók komolyan hiszik, hogy ez szolgálja Magyarország jövőjét.
A szakgimnáziumok olyan szakmunkásokat képeznek ki, akik tudják, hol van a piros gomb a gépen, amit épp meg kell nyomni – mindegy, ha jövőre egy másik modell lesz, máshol lesz rajta és sárga lesz gomb. A technológiaváltást nem tanítják, ami öngyilkos stratégia, Magyarország bele fog bukni
– mondja a szakértő.
Elmondja azt is, a fő érv a központosítás mellett az esélyegyenlőtlenség csökkentése volt, ám a különbségek csak tovább nőttek. Elég csak az országos kompetenciamérés eredményeit nézni. Eszerint ugyanolyan mértékben nő az egyenlőtlenség, mint eddig, ráadásul a szociális háttér szerinti különbségek is növekednek. Tehát nem a hátránykompenzálással van gond, hanem azzal, hogy a rendszer – még mindig – alapvetően diszkriminatív.
Ősszel jön a 2015-ös Pisa-felmérés eredménye, de ebből Nahalka szerint most még nem lehet hosszú távú következtetéseket levonnunk.
Ez világosan ennek a politikának az eredménye. Többek közt annak a következménye is, hogy 16 éves korra csökkent az iskolakötelezettségi korhatár.
És hogy mi lenne a megoldás? Gallóné úgy gondolja, nem lehet más, mint az erős szakszervezeti fellépés, a civil mozgalmak, szülők, lakosok kiállása, akik továbbra is hallatják a hangjukat.
Orosz László szerint a kesztyűt csak ugyanolyan jól kitalált propagandával, jelmondatokkal és gigaplakátokkal lehet felvenni, mint amiket a kormányzat részéről is láthatunk: akár a saját “Tudta-e?” plakátjainkat is megalkothatnánk az oktatás helyzetéről.
Nahalka István szerint pedig, ha a kormányt leváltani nem tudjuk, marad az együttműködés:
Valamifajta paktumra, kiegyezésre lenne szükség. Ki kéne jelölnünk egy minimumot az elvárásainkat illetően, ami az aktuális hatalomtól független.
