Mitől lesz azonos munkáért azonos bérrel jutalmazva a női és a férfi munkavállaló? Miért? – kérdezhetik sokan, akik nem ismerik a statisztikákat. Van különbség? Borbély Szilvia tanulmányában például azt olvashatjuk, hogy a felsőfokú végzettségűek körében a nők fizetése 2013-ban alig volt több, mint a fele a férfiakénak. A közszektorban ennél jobb a helyzet, de az EU-ban itt is mi állunk a sor végén.
S az is látszik, hogy sikeresebb – azaz magasabb életszínvonalon élő társadalmakban – kicsi ez a különbség, amiből nem az következik, hogyha valahol eltüntetik a különbséget, akkor sikeresebbek is lesznek, mert lehet, előbb kell sikeressé válni és utána tűnik el a különbség. Ám épp az a folyamat tesz egy társadalmat más szempontból is sikeressé, ami ezt a különbséget eltünteti. Maga az út a fontos, a járulékos elemeivel. Ahol kérdéssé válik, hogy fontos-e az igazságosság, ott más szempontból is jobbá válnak a dolgok. Ha tehát egy csodatündér hirtelen megoldaná a nemek közti szakadékot (pl. mert az EU kikényszerítené valahogy), az a többi gondunkat nem oldaná meg. Nem válnának ettől a beruházók környezettudatosabbá, nem szűnnének meg a manipulatív népszavazások és „konzultációk”, és nem szűnne meg az a gyakorlat, hogy az erősebb ki akarja fosztani a gyengébbet.
A GPG azaz a Gender Pay Gap (nemek közti fizetéskülönbség) egy szociológus számára nem pusztán a bérekről szól. A helyzet úgy kezdődik, hogy belép a munkavállaló az állásinterjúra, és elkezdődik az alku. Itt a nemekkel szembeni társadalmi elvárás, sőt, a nők és férfiak közötti viszony is már szerepet játszik. A férfitól várják a nők is, hogy a családot inkább eltartsa, hogy mindenben támogassa, aki el is dönti, hogy mikor, mihez van kedve. Ez a lazább pénzszerzési kényszer nagyobb szabadságot ad a nőknek, hiszen inkább tehetik azt, amihez kedvük van, és kevésbé kell anyagiasaknak lenniük. Később, mikor esetleg magukra maradnak a gyerekeikkel, akkor meg a kiszolgáltatottság miatt nem tudnak nagy bérharcosokká válni, míg a férfiak magányosan és családosként is több bért követelnek.
Tegyük most fel azt is, hogy minden munkaadó eldöntheti, hogy egy nőnek ugyanannyi bért ad mint egy férfinak, vagy pedig kihasználja a nők lazaságát(?), kényszerhelyzetét(?), és alacsonyabb bért fizet nekik. Ebben a döntési szituációban az a munkaadó, amelyik nem él a lehetőséggel, kevesebb profitot termel, esetleg kevesebbet tud visszaforgatni a fejlesztésbe, esetleg lemarad. Sőt, nagyon valószínű, hogy a becsületes munkaadók kiszúrnak magukkal.
Van tehát egy nemi szerepekkel szembeni elvárás, mely rövidtávon nem megváltoztatható, és van egy piaci logika, mely rákényszeríti az összes szereplőt az igazságtalanságra. Utóbbiról még azt is mondhatjuk, hogy minden munkaadónak joga van ahhoz, hogy annyit ajánljon fel, amennyit akar, ha abba a munkavállaló belemegy, hiszen a megállapodásuk kettejük magánügye. Ez lehet egy klasszikus liberális álláspont. Csakhogy a sok kis egyéni különbség a végén egy óriási igazságtalansághoz vezet, és
A férfiak tudják megoldani most még a problémát, és ha hosszú távon gondolkodnának, érdemes is volna, mert a nők átlagosan jobban tanulnak, magasabb végzettséggel rendelkeznek, és a mérleg nyelve ezek miatt rövid úton átbillen. Tarthatnának éppenséggel a női bosszútól, melyet évszázadok során a munkaerőpiacon elszenvedtek.
S van is próbálkozás. Pedzegetik a témát a szakszervezetek (Magyar Szakszervezeti Szövetség), a szocialistapárt és az LMP is. A társadalmi igazságtalanság kiküszöbölésére vannak már korábbi próbálkozások is Magyarországon. Létrehoztunk olyan intézményt, mint az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Jelen pillanatban, aki a védett státusára tud hivatkozni, megvizsgáltathatja a bérkülönbség-problémát is. Ilyen védett státus például a faji hovatartozás, a vallási, de a nemi is. (Utóbbi esetben csak a nőkről van szó.) Tehát elegendő azt a kérdést felvetni, hogy azért kapott-e kevesebb bért, mert nő, és ha a hatóság megállapítja, hogy igen, már tehet egy ajánlást a munkáltatónak, a bíróság pedig ezt a javaslatot – ha ő is úgy ítéli – ki is kényszerítheti.
No már most, ha látjuk, hogy milyen látványosak a bérkülönbségek, nyilván arra gondolunk, hogy sok ilyen nyertes ügy van. Ám ugyanúgy meg fogunk lepődni, mint a cikk elején a kedves olvasó talán azon, hogy egyáltalán vannak ilyen óriási különbségek.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (International Labour Office – ILO) tett éves jelentésből kiderül, hogy mindössze 9 ilyen bejelentés történt hazánkban, és a hatóságunk mindegyiket el kellett utasítsa, sőt, akik tovább vitték a bíróságra, szintén veszítettek. Maguk a sztorik voltaképp lényegtelenek, de
Immár a probléma három részből áll. A társadalmi nemi sztereotípiákból, a munkavállalók egyéni érdekeiből és a hatóságok tehetetlenségéből. Ezek ráadásul többet ártanak, mint segítenek. Mindhárom szereplő jó szándékú, talán kicsit tehetetlen, talán kicsit önző, talán kicsit konfliktuskerülő, de nagyobb bűnt felmutatni nem tudunk. A munkaadók még kényszerhelyzetben is vannak, hogy ezt a gyakorlatot kövessék. Kis egyéni lépéseik viszont nagy társadalmi igazságtalansághoz vezetnek.
Az ilyen jellegű rendszerproblémából több is van, ilyen a környezetszennyezés, ilyesmivel küzd a felzárkóztatás politika vagy éppenséggel az asszimilációs nagy társadalmi gondok is leírhatók hasonlóképp, ahol aztán, ha rosszul sáfárkodunk a mai erőforrásainkkal, akkor a végén a környezetünket felszámoljuk, a tanulatlan tömegek eltarthatatlanná válnak, és az asszimilációs kudarc összeroppantja a kultúránk.
A baj felismerése az első feladat, aztán az igazságtalanság kiküszöbölésének általános szándéka. Ezek teremtik meg a talaját annak, hogy a szabályozások és a szankciók növeljék a kockázatát annak, ha valaki a nőknek ugyanazon munkakörben kevesebb bért fizet. Nem reménytelen a helyzet, más országok már végig mentek ezen az úton, és kialakulhat egy következő stabil állapot, ahol a társadalom megbotránkozna, ha egy ilyen munkaadóval találkozna, ahol a hatóságok el-el kapnak ilyeneket és ahol a munkavállalók nem maradnak le ha egyenlő bérrel jutalmazzák ugyanazt a munkát, mert versenytársaik is ugyanígy cselekszenek.
