Az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt halálbüntetésre ítélt Vadász Ernőt a Budapesti Fegyház és Börtön akasztóudvarán 1988. július 14-én, csütörtökön végezték ki. Vele zárult Magyarországon a kivégzések kora.
A halálbüntetést, mint büntetési nemet, az Alkotmánybíróság 1990. október 31. napjától megszüntette. Az államilag legalizált gyilkolás ténye azonban ma is emberek ezreit foglalkoztatja.
A szegedkurir.hu idéz abból a szolgálati szabályzatból, ami előírta a magyarországi kivégzések menetét, illetve meghatározta az állami hóhér kötelességeit.
A szabályzat szinte óráról órára meghatározta mind a halálra ítélt, mind pedig az őrzésére kirendelt személyzet lépéseit. A törvényerejű rendelet szövegéből egyértelműen kiderül, hogy a közvélekedésben annyira elterjedt „utolsó kívánság joga” a szocialista Magyarország ítélet-végrehajtásában nem létezett. Sőt, a családjától búcsúzó elítéltnek azt is tiltotta, hogy fizikailag érintkezhessen szeretteivel.
A rendelkezés természetesen a bitó alá vezető útra, s magára a kivégzésre is meglehetősen szigorú útmutatást adott.
„A kivégzett holttestét nem szabad a hozzátartozóknak kiadni. A holttest temetőbe szállításáról és eltemettetéséről a büntetés-végrehajtási intézet gondoskodik. A kivégzettek holttestét csak köztemetőben, az ismeretlen holttestek temetésére kijelölt helyen, jeltelen sírban szabad eltemetni” – áll a szabályzatban.
Ajánlott cikk:
Államilag osztott halál – Kivégzések a Kádár-korszakban (szegedkurir.hu)
