Az Európai Bizottság arra tett javaslatot, hogy a több országban tevékenykedő kis- és középvállalkozások egyetlen ország, székhelyük szabályait vegyék figyelembe adózó nyereségük kiszámításakor.
Első fokon elvesztette kedden a Népszabadság ellen indított sajtópert Forró Tamás galériatulajdonos, egykori médiaszemélyiség, aki a lap egyik tavaly novemberi, szerinte őt és cégét sértő írásának ügyét terelte jogi útra.
Néhány évvel ezelőtt médiakörökben vészharangokat kongattak a Rádió, mint tömegmédium fölött, oly elenyésző volt a részesedése a „nagy tortából". Ma már nem ilyen pesszimista a hangulat.
Néhány héten belül betöltik az ATV-nél Szabó Stein Imre helyét a vezérigazgató-helyettesi poszton, de utódjáról még nem döntöttek – mondta el Bohács Zoltán, a televízió elnök-vezérigazgatója az MTI-nek hétfőn.
A hét végi politikai vihar után tovább gyűrűzik a Magyar Vizsla – a közpénzek elköltését figyelő, rendszertelenül megjelenő kiadvány – körüli politikai hercehurca. A csatába a Pénzügyminisztérium is beszállt.
A karácsonyi slágerajándékok piacán egyfajta telítődési és kiégési –’burn-out’– szindróma figyelhető meg. A meglepetések évről-évre változnak, nehéz igazi újdonsággal, ritkasággal vagy kreatív ötlettel előrukkolni. Mégis elmondható, a megszokott klisék ideje lejárt.
Hétfőtől új, színesebb formátumban, bővebb terjedelemben jelenik meg a Népszabadság, de a változás a lap tartalmát és tematikáját is érinti - mondta el az MTI-nek a lapot kiadó részvénytársaság elnök-vezérigazgatója.
Szabó Stein Imre azután távozik az ATV-től, hogy kiderült, mások mellett Friderikusz Sándorral, Albert Györgyivel és Györffy Miklóssal erősít a csatorna.
Az ORTT új médiatörvény-tervezetet tett fel az internetre. Készítői szerint a javaslat szigorú, de nyitott. A helyi médiumok vezetői meglehetősen kritikusak. A tervnek meg kell küzdenie az informatikai minisztérium digitális műsorszórásról szóló törvényjavaslatával is.
A nagyvállalati vezetők többsége a cégimázs javítására és a konkurensek elleni harcra használná a közönségkapcsolati (pr) munkát. Egy nemrég közzétett kutatás szerint azonban az újságírók a sajtóközlemények egyharmadát olvasatlanul dobják ki, de a pr nemcsak ebből áll.
A liberálisok arra kérik Gyurcsány Ferencet, hogy a kormány vonja vissza a minősített adatok védelméről szóló törvényjavaslatot, mert a minősített adatok őrzése az állam, és nem a sajtó feladata - tudatta az SZDSZ.
Ingyenes és automatikus garanciavállalást biztosít az Európai Beruházási Alap (EIF) fejlesztési hitel felvétele esetén a kis- és középvállalatok számára a HVB Bankkal megújított szerződés alapján.
Alig néhány munkáltató vette igénybe 2004-ben a foglalkoztatást segítő járulékkedvezményt. A kormány támogatásának növekedése, és az igénylés egyszerűbb módja már felkeltheti a vállalkozók érdeklődését.
A www.habostorta.hu portálcsoportot működtető Habostorta Kft. megvásárolta a Digit Invest Kft.-től a Gyalogló közösségi oldalak 100 százalékos tulajdonrészét.
A most kiírt pályázatokon keresztül összesen kétmilliárd forintra pályázhatnak a munkaügyi tárcánál azok a hazai cégek, amelyek új dolgozók foglalkoztatását vállalják. Egyebek között a hozzáadott értékű tevékenységek elindítását tervezők, illetve az ország elmaradottabb térségeiben beruházásokat indítók számíthatnak pályázati forrásra – írja a Világgazdaság.
Mint várható volt, a héten kezdődött meg a pénztárgépeknek az áfacsökkentés miatt szükségessé váló átállítása. A módosítást március végéig kell elvégezniük a kereskedőknek, akiknek addig kézzel írt nyugtát kell adniuk a vevőknek. A megkérdezett áruházak mindegyike továbbadja a vevőknek az adócsökkenésből eredő megtakarítást.
Az új esztendő első munkanapján minden eddiginél intenzívebb internetforgalmat, több mint 110 millió oldalletöltést regisztrált a hazai website-ok látogatottságának hitelesített mérését végző Medián WebAudit.
Dojcsák Dániel, az SG Informatikai és Tudományos Hírmagazin online szerkesztőjének ítélte oda a bíráló bizottság „Az év informatikai újságírója„ díjat.
Az ORTT felkérésére elkészült új médiatörvény-koncepció reklámmentesítené a közszolgálati adókat, fokozottabban védené a kiskorúakat az ártalmas képektől, a törvénysértő műsor készítőinek pedig súlyos pénzbüntetést vagy ideiglenes eltiltást is kilátásba helyezne.