Évi ötvenmilliárd forintot bukik a költségvetés a használatarányos útdíjrendszer bevezetésének halogatásával, pont annyit, amennyit az ingatlanadó idei bevezetésétől remélt a kormány - állítja a Népszabadság.
A hollywoodi filmstúdiók vesztettek az ausztrál iiNet internetszolgáltató ellen indított precedensértékűnek szánt perben, amelyet szerzői jogok megsértése címén indítottak Ausztrália harmadik legnagyobb szolgáltatója ellen.
A Szentkirályi Ásványvíz Kft. 2010-ben is világhírű csillaggal reklámozza márkáját. A sztár kilétét egyelőre még csak találgatni lehet, személyét a cég tavaszi sajtóeseményén hozza nyilvánosságra.
Az APEH 2009 negyedik negyedévében 176 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt, a nagy adósok közül 107 vállalkozás, 69 pedig magánszemély. A legnagyobb adóhátralék 4,4 milliárd forint.
Már az első héten több százan csatlakoztak a Facebookon található Budapest Airport rajongói klubhoz. Az oldal készítői továbbra is várják az új tagokat.
A Facebook és a hozzá hasonló közösségi portálok a kiberbűnözők elsődleges célpontjaivá váltak - derül ki a Sophos biztonsági szoftverekkel foglalkozó vállalat jelentéséből.
A 2009 elején alapított Braun & Partners România mellett újabb romániai cégben szerzett tulajdonrészt a B&P Braun & Partners International. A közös vállalat egyben egy új partnerség alapja is, amellyel a B&P szolgáltatásainak teljes köre elérhető lesz Romániában.
Több mint 73 ezer személygépkocsit érint a vagyonadó, de az ettől várt 2,5-4 milliárd forint összegű bevételt veszélyezteti, ha a tulajdonosok külföldön helyezik forgalomba az autókat, és így a költségvetés még az áfa- és a regisztrációs adóbevételektől is elesik a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint.
Az Egyesült Államok idén először szerezte meg a legjobb országmárka címe. Kanada 2009-ben is tartja a tavalyi második helyét, a 2008-ban első helyen végzett Ausztrália pedig a harmadik helyre csúszott vissza.
A cégértékelési szintek mélypontra süllyedtek, az árak nem követték a részvénypiaci rallyt, így jelenleg kiváló lehetőség kínálkozik a vásárlásra – vélik az Invescom elemzői.
Az idei évben újabb csúcsra kerülhet a magyar vállalatok fizetésképtelensége, azonban a cégek minősítésének romlási üteme már lelassult - áll a Dun and Bradstreet Hungária Kft. (DB) kockázatkezelési szakértő az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében.
A multikkal a versenyt innovatív gondolkodás és gyorsaság nélkül nem lehet felvenni, ezért szinte minden héten születik egy új termék - nyilatkozta Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. vezérigazgatója. A "Magyar Termék" tanúsító védjegy kitalálója vasárnap elnyerte az Ernst & Young "Év Üzletembere 2009" díját. Interjú!
Tavasszal indul a Viasat3 "A cég hangja" című zenés showműsora, melyben különböző munkahelyekről érkező csapatok mérhetik össze énektudásukat, milliós fődíjért. A csatorna már fogadja a nevezéseket.
Információink szerint a Neo FM-et üzemeltető Est Media Grouphoz (EMG) igazolt Földes Ádám, a Danubius Rádió volt vezérigazgatója. Az EMG és a Radiocafé alkotta FM1 konzorcium nyerte el a Sláger Rádió frekvenciáját.
Az adóhatóságnak 2009 végén 1655 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 2955 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl - derül ki az APEH honlapján közzétett listákból.
Nagy megrökönyödést váltott ki Németországban, hogy a vártnál nagyobb nyeresége ellenére a Siemens csütörtökön 2000 fős létszámleépítést határozott el.
Áramtalanították január 26-án a Danubius rádió stúdióját, így a hagyományos műsorközlés után az internetes adás is megszűnt, elhallgatott a Danubius.hu is. A hírt Fischer András igazgatósági tag tette közzé a Facebookon.
Filmgyártásba kezd Nagy-Britannia legnagyobb hipermarketlánca, a Tesco. A cég portfóliója egyre színesebb, már megvetette lábát a bank-, a biztosítási- és a mobiltelefon-piacon is.
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. szerdai éves rendes közgyűlése részvényenként 120 forint osztalék kifizetéséről döntött a társaság 2009. szeptember 30-án zárult üzleti évének nyereségéből.