Üzleti tippek

Minden héten új termék születik

A multikkal a versenyt innovatív gondolkodás és gyorsaság nélkül nem lehet felvenni, ezért szinte minden héten születik egy új termék - nyilatkozta Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. vezérigazgatója. A "Magyar Termék" tanúsító védjegy kitalálója vasárnap elnyerte az Ernst & Young "Év Üzletembere 2009" díját. Interjú!

Hogyan emlékszik vissza a vállalkozás indulására? Honnan jött az ötlet, hogy papírárut forgalmazzon?

Amikor a Piszke papír épületéből kiléptem az új tulajdonossal történt szakítás után, egy dologban voltam biztos, hogy papírral többet nem szeretnék foglalkozni. Hamarosan viszont el kezdtek hívni azok az emberek, akiket emberileg és szakmailag is sokra becsültem (vevők, beszállítók, kollégák), hogy ne adjam fel a pályát, amin oly sok évet töltöttem eredményesen. Győzködtek, hogy érdemes belefogni új alapokról, és hogy segítenének az induláskor. Végül beadtam a derekam, és 3 volt kollégával megalapítottuk a céget mindösszesen 4 millió forint tőkével. Nagyon nehéz volt az indulás, többször is szinte elháríthatatlan akadályba ütköztünk, de valahogy túljutottunk a kezdet nehézségein.

Minek köszönhető, hogy piacvezetők lettek Magyarországon?

Úgy gondolom, hogy a stratégiaalkotó képességünk példamutató. Ezzel nagyon szorosan összefügg, hogy nem volt, és ma sincs arra túl sok pénzünk, hogy a médiában jelen legyünk, ezért aztán olyan eszközöket találtunk ki, amelyek médiajelenlét nélkül is képesek voltak számunkra piacvezető pozíciót biztosítani.

Tudna erre példát mondani?

Hat éve mindenki „EU-fóriában” élt, boldog volt, hogy belépett az unióba. Én már akkor azt mondtam, hogy eljön az idő, amikor a fogyasztóknak egy bizonyos rétege értékelni fogja a Magyarországon született, magyar munkaerő által termelt és a magyar munkahelyeket teremtő termékeket, és ez egy nagyon fontos üzenet lesz. A termékeink nagyon szerencsés helyzetben vannak, mert a szalvétáinkhoz automatikusan be tudunk illeszteni üzenő füzetecskéket és ez rendkívül költséghatékony kommunikációs eszköz. Ma már nagyon sok partnerünk van, aki az általunk kitalált Magyar Termék tanúsító védjegyet használja. De ami igazán meghatározó, az a termék hitelessége. Lehet bármilyen médiakampányt kitalálni és arra akár milliárdokat is költeni, ha a termék nem hiteles, meg fog bukni.

Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója és Dr. Chikán Attila, a Corvinus Egyetem tanára, a Versenyképességi Kutató Közpon

Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója és Dr. Chikán Attila, a Corvinus Egyetem tanára, a Versenyképességi Kutató Központ igazgatója (fotó: Sándor Katalin)

A Piszke papírnál a menedzsment tagja voltam, komoly hatásom volt a döntésekre, majd belecsöppentem egy olyan cégbe, amely ehhez képest teljesen más dimenziót jelentett. Meg kellett találnunk azt a csíkot, ahol tartósan meg tudjuk különböztetni magunkat versenytársainktól. Akkor úgy döntöttünk, hogy egyetlen lehetőségünk van, ez pedig a szalvéta. A szalvéta érdekes, mert a kicsiknek nagy, mert munkaerőigényes, a nagyoknak pedig kicsi, mert beruházásigényes. Azt gondoltuk, hogy nekünk való ez a pálya, és tíz évvel ezelőtt kitűztük, hogy hét év múlva szalvétában Magyarországon mi leszünk a piacvezetők. Végül nemcsak szalvétában, hanem általában piacvezetők lettünk Magyarországon három évvel ezelőtt. A piacon a részesedésünk 30 százalék (ezen belül szalvétakategóriában 43 százalék körül van), 22 országba exportálunk alanyi jogon.

Mi az, amiben a versenytársai közül leginkább kiemelkedik?

Megcsináltuk azt a kategóriát, amely abszolút innováció, és előttünk soha nem volt. Ennél jobbat minőségben, használati értékben senki nem tud. A nemzetközi sajtó a szakmán belül nagyon komolyan foglalkozott ezzel az innovációval, ami nem más, mint az egyrétegű minőségi papírszalvéta. A szalvéta abszolút nekünk van kitalálva, az „éktermék” szerepét tölti be, amivel a nemzetközi piacokra ma is bármikor be tudunk menni. A partnereink megkeresnek minket, hogy erre a szalvétára van szükségük, tárgyaláskor ehhez hozzákapcsolunk más termékeket is, így épül ki a portfólió.

A “Magyar Termék” diadala

A „Magyar Termék” tanúsító védjegy célja egyrészt a tudatos vevői magatartás feltételeinek megteremtése, a kiváló minőségű magyar termékek vizuális megkülönböztetésével. Másrészt felhívni a fogyasztók figyelmét, hogy vásárlási döntéseikkel befolyásolni tudják a magyar ipar fejlődését, ezzel közvetve a saját munkalehetőségeik alakulását is. Mára a logó az egyik legismertebb és legelismertebb eredetjelöléssé vált a fogyasztók körében, hatékonyan támogatva ezzel a hazai ipart és gazdaságot.

Lát még piaci rést ebben a szegmensben? Milyen alapon diverzifikálható még a termékportfólió?

Természetesen van, szinte minden héten születik egy új termék. Nincs megállás, mert ami a múltban aktuális volt, az mára már nem az. Folyamatosan fejlesztünk, mert csak akkor tudunk a piac előtt járni. Nem tehetünk mást. A multikkal csak úgy tudjunk felvenni a versenyt, ha gyorsabbak, hatékonyak, innovatívabbak vagyunk. Jelenleg mintegy hat termék van „születés alatt”, ezekhez minden esetben koncepció is kötődik.

A válság alatt is sikerült jelentős nyereséget produkálni. Milyen stratégiát folytattak?

Nagyon jó termékkategóriában tevékenykedünk: a válság ellenére volumenben 3 százalékkal nőtt a piac Magyarországon. A józan paraszti ész, a lényeges és a lényegtelen szétválasztása kulcskérdés. Két és fél évvel a válság kitörése előtt egy vezetői értekezleten már az volt a téma, hogy hamarosan válság lesz, ráadásul nem kicsi. Ehhez nem kellett mást tenni, mint ránézni a reálszféra növekedési indexére és a tőzsde növekedési indexére. A kettő között volt egy óriási lufi, aminek törvényszerűen ki kellett pukkanni. Fokozatosan elkezdtünk a válságra felkészülni. Munkacsoportok alakultak és a céget ízekre szedtük a termékszerkezet, az arculat, a beruházásszerkezet, a bérstruktúra és az ösztönzésstruktúra mentén. A folyamat végére egy teljesen megújult portfóliót és egy nagyon erős hordozott értékkel megerősített termékstruktúrát tudtunk a válság idején az áruházláncoknak mutatni és értékesíteni. Ennek köszönhetően a válság ellenére sokat növekedtünk, a tavalyi évben 30 százalékot, ami példátlan eredmény.

Bodrogai Ferenc az

Bodrogai Ferenc az “üzleti élet Oscar-díjával” (fotó: Sándor Katalin)

Közeleg a Monte Carlo-i döntő. Mivel fogja indokolni, hogy Ön a legjobb vállalkozó?

Alapelvem, hogy mindenkinek a saját területén kell egy kicsivel többet nyújtania annál, amit az előző nap produkált. Egy kicsivel kevesebb hulladékból készítsék a terméket, a designer egy kicsivel szebb terméket tervezzen, a targoncás egy kicsivel kevesebb raklapot tegyen tönkre. Én pedig egy kicsivel jobban vezessem a céget, kicsivel jobb, átgondoltabb stratégiát alkalmazzak. Ez az, ami minket megkülönböztet a többiektől, és ami miatt képesek lehettünk nyerni. Alapfilozófiánk: nem kell napról napra nagyobbnak, csak napról napra jobbnak lenni, és ha ez sikerül, akkor a növekedés garantált.

Mit tanácsolna azoknak a kezdő vállalkozóknak, akik ebben az időszakban próbálnak belépni a piacra?

Talán ez a legnehezebb kérdés. Sokszor föltettem már magamnak, hogy ha ma kezdeném, akkor mivel tudnám beindítani a folyamatot. A tanácsom az, amit korábban is kifejtettem, hogy a kulcs az ember. Mind a mai napig minden munkatársat én veszek fel a cégbe. Mindenkivel leülök és a legfontosabb, hogy gondolkodásmódjában, befogadóképességében alkalmas legyen arra a feladatra, amit szánunk neki most vagy a jövőben. Lehet informatika, lehet akármilyen automatizálási háttér vagy akármennyi pénz, ha nincs megfelelő ember, akkor siker sincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik