Üzleti tippek

Kétezer fős leépítést jelentett be a Siemens

admin
admin

2010. 01. 28. 18:23

Nagy megrökönyödést váltott ki Németországban, hogy a vártnál nagyobb nyeresége ellenére a Siemens csütörtökön 2000 fős létszámleépítést határozott el.

A legnagyobb németországi, illetve európai elektronikai cég csütörtökön bejelentette, hogy németországi üzemeiben 2000 munkahely megszüntetését irányozta elő. Az ezzel kapcsolatos döntést a Siemens azzal indokolta, hogy az elmúlt időszakban jelentősen visszaesett a kereslet a konszern termékei iránt.

A szakszervezetek, illetve az alkalmazotti üzemi tanácsok felháborodottan reagáltak a Siemens elnökségének bejelentésére. Emlékeztettek arra: a konszern éves beszámolójában épp a napokban utalt arra, hogy a Siemens a vártnál nagyobb nyereségre tett szert, és “fényes jövő” előtt áll.
A konszern vezetői azt ígérték, hogy tárgyalásokat fognak folytatni a munkavállalók képviselőivel. Az IG Metall szakszervezeti szövetség a legélesebben bírálta a leépítéssel kapcsolatos terveket. A konszern németországi alkalmazottainak száma megközelíti a 130 ezret, míg világméretekben a Siemens több mint 400 ezer embert foglalkoztat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.