Az Igazság ára című műsor nem a szenzációhajhász kérdések, hanem a szakmai hiányosságai miatt kelthet igazán nagy felháborodást a nézőkben, állítják szakemberek. A külföldön nagy sikerrel játszott műsort okosan találták ki, s jól is csinálják. Itthon viszont csak „Már ezt is meg merik kérdezni!” típusú felháborodást válthatott ki, ami nem lesz elég egy hosszú, több száz adásra kalibrált szériához. Minderről Jakupcsek is sokat tehet. A játék pedig profi, végig a műsorkészítők kezében van az irányítás: a trükk abban rejlik, hogy a hazugságvizsgálat nem a műsor alatt zajlik, és sok általános kérdést tesznek fel. A pszichológusok szerint viszont pont az nyerheti meg az igazságot kereső műsort, aki végig szerepet játszik: vagyis hazudik, vagy akit a műsorkészítők „hagynak”.
A siker kulcsát kispórolták
Az Igazság ára első adásában egy szenzációra épülő lelki „vetkőzést” láttunk, azonban a lényeg nem történt meg: azokat a minitörténeteket, amelyek segítségével a néző megfogható, s ami a siker kulcsa egy ilyen műsornál, kispórolták belőle – foglalja össze véleményét Hartai László médiaoktató. Miközben a műsor váza olyan feltételeket teremt, hogy hallatlanul izgalmas emberi történeteket láthassunk, nulla drámai pillanat volt az első adásban – teszi hozzá.
Drámai pillanatokra nem futotta
A nézők millióit a képernyő elé ragasztó tabloidtípusú műsoroknak – ahova Jakupcsek új játéka is tartozik – ugyanis az a titkuk, hogy olyan mininarratívákat, apró élettörténeteket építenek fel, amelyek nagyon személyesek, és azonnal megérintik a nézőket. Az Igazság ára azonban csak formájában lett tabloid, a lényegét tekintve nem – véli a szakértő. Az egyre gusztustalanabb kérdésektől a műsor nem lesz jó, hiszen az ilyen fajta meghökkentéssel nem lehet messzire jutni, az első pár adásban kilőhető az össze kínos kérdés. A sikert a minitörténetek felépítésével létrehozható drámai feszültség adhatja.
A profizmus súlyos hiánya
Ezek megteremtése professzionalizmus kérdése, szakmai rutin és társadalmi támogatottság szükséges hozzá – hangsúlyozza a médiaoktató, aki szerint mindez Magyarországon nem is alakulhatott ki mindössze 10-15 év alatt. Ellenpélda azért akad, a szakértő Vágó István Mindent vagy semmit című műsorát említi. Ez nem azért mehetett éveken keresztül minden nap a tévében, mert a játékosok a tudásukkal „teljesítenek” is az adásban, hanem mert Vágó profin teremti meg a drámai feszültséget. Az Igazság árában azonban ledarálják a kérdéseket, az egyszavas válaszok után sem tudunk meg sok mindent a játékosról, így a néző számára érdektelen lesz, hogy kiesik-e az adott szereplő vagy sem, mert sem megutálni, sem megszeretni nem tudja a műsoridő alatt.
A mini élettörténetek felépítését lettek volna hivatottak segíteni a játékost elkísérő, a színpad szélén ülő családtagok és barátok is, azonban a műsor fájón nem tudott mit kezdeni ezekkel az emberekkel. A professzionalizmus súlyos hiánya, hogy nem tudták őket megszólítani, hiszen dramaturgiai értelemben ugyanolyan fontosak, mint a játékosok, de a gyakorlatban súlytalanná váltak – mondta Hartai László.
A médiaoktató és a pszichológusok egymástól független véleménye egybecsengett: a műsor nem a legbelsőbb magánügyeinkben turkáló kérdésektől lehet sikeres. Az elszörnyedés nem elég ahhoz, hogy hosszú távon lekösse a nézőket – hangsúlyozta a lapunk által megkérdezett két pszichológus, Baktay Zelka és Baktay Miklós, akik legutóbb a felvett szerepekről írtak könyvet. Szerintük egy ilyen játék például azért lehet vonzó, mert javíthatja a néző önértékelését, feljebb pozícionálhatja magát a játékoshoz képest, főleg ha erkölcsileg megkérdőjelezhető. Ráadásul kiváló terep az értékítéletek alkotására: a kérdéseket, a játékosokat is és a válasz helyességét is értékelhetjük. Nem beszélve arról, hogy a játékosok abszolút vesztes helyzetben vannak: ha pénzt is nyernek, a szennyesüket kiteregették több százezer ember előtt. Másokat pedig szívesen látunk ilyen helyzetekben. Mindezek erősen segítik a befogadást.
Profin tökéletesített keretek
A hazai amatőrizmussal szemben az eredeti licencműsor szerkezete nagyon profi, gyakorlatilag kizárólag a műsorkészítők osztják a lapokat, a játékos szinte semmit sem tud irányítani. A lapunk által megkérdezett pszichológusok szerint a játék egy őszinte játékos számára gyakorlatilag megnyerhetetlen. A trükk az, hogy a hazugságvizsgálót nem az adás folyamán teszik a játékosra, hanem korábban, egy casting folyamán, s mindezt megfejelik általános kérdésekkel. Az utóbbiakkal az a gond, hogy a „mindig”–„soha” típusú felvetésekre az adott hangulattól függő választ adunk, és persze miközben az adott választ kimondjuk, már jut is eszünkbe ellenpélda – magyarázzák a pszichológusok. Nagyon nehéz dolguk van a játékosoknak, ha tehát kétszer – a castingon és a felvételkor – ugyanúgy szeretnének megválaszolni egy kérdést.
Irányított műsor
A játékosoknak a műsorban fel kell idézniük, hogy pontosan mire gondoltak a casting alatt. Az adásban egyszerre emlékszik arra, amit válaszolt korábban és arra is, ami azóta még megfordult a fejében. Ha az adásban hallanák először a kérdéseket, sokkal könnyebb dolguk lenne. Mindkét pszichológus úgy véli, hogy az általános kérdések, a casting és az adás között eltelt idő miatt normális embernek nincs esélye, hogy elmenjen a 20 millióig, csak ha hagyják, például úgy, hogy konkrét kérdéseket tesznek fel neki.
—-A manipulátor nyerhet—-
Az általános kérdések és a hazugságvizsgálat valamint a műsor elcsúsztatásának csapdájában az nyerhet, aki nem önmagát adja, hanem szerepet játszik, vagyis végig hazudik. Ha a játékos kitalál magának egy szerepet, s abba tényleg hitelesen bele tud helyezkedni, megnyerheti a játékot. Egy ilyen jól kialakított, koherens szerepben – például embergyűlölő, frusztrált, elkeseredett, zárkózott ember szerepében – nem a saját élményeimen és saját gondolataimon kell töprengenem, hanem azon hogy belefér-e a szerepbe vagy sem. Így könnyen meg lehet vezetni a hazugságvizsgálót – érvel Baktay Miklós.
A hazugságvizsgáló ugyanis nem azt méri, hogy ki hazudik, hanem hogy a válaszadó elhiszi-e, amit mond vagy sem. Ha az általunk kitalált szerepben hitelesnek ítélt válaszokat kimondjuk, a hazugságvizsgáló azt érzékeli, igazat mondunk, pedig semmi közük az igazsághoz – foglalja össze Baktay Miklós. Ha én elhiszem, amit hazudok, nem adok hazugságra utaló fiziológiás reakciót. A hitelesség és az igazság összemosódik a játékban. Szemfényvesztés tehát a műsor, az igazságra és az őszinteségre fókuszálnak, de az nincs – sommázza a játék pszichológiai tanulságát Baktay Miklós.
A műsorvezető lenne a kulcsfigura
Miközben látszólag a játékosok a főszereplők, a műsorvezető a játék legfontosabb figurája. Jakupcsek Gabriellának húsz perc alatt kell annyira megismertetnie velünk egy szereplőt, hogy a nézőt megérintse a története. Ráadásul mindezt úgy, hogy ne legyen túl mély a sztori, hiszen tudnia kell váltania a következő játékosra, így ezeknek a „drámacsíráknak” ki kell oltaniuk egymást. Ha már túl egyedi lenne egy játékos, azt nehéz lenne megismételni, így újra és újra ugyanolyan mélységű és kiterjedésű történetet kapunk, ami a sorozatgyártás kulcsa – magyarázza Hartai László. Ebben a műsorvezetőnek nagy szerepe van.
A műsorvezető személye azonban nem biztos, hogy jó választás volt, hiszen Jakupcsek figurájával nincs összhangban a kérdéssor, s ezeket a minitörténeteket sem építi fel. Baktay Zelka és Miklós szerint ennek talán az lehet az oka, hogy Jakupcsek Gabriella inkább intellektuális típus, neki inkább a keményebb, odamondogatós szerep fekszik. Ráadásul Jakupcsek értékel és minősít, ami viszont a műsor bukását is jelentheti. (Csakúgy, mint a BBC-n hatalmas sikerrel futó Leggyengébb láncszem című műsor magyar adaptációjánál, amivel a tv2 többek között a műsorvezető miatt nem ért el sikert – a szerk.)
Mit üzenne a műsor?
Ha a játék jól lenne felépítve, nem az kötné le az embereket, hogy milyen gusztustalan kérdéseket tesznek fel a játékosoknak, hanem a műsor rendkívül izgalmas alapötlete, amivel Hartai László szerint rátapintottak a lényegre. Nem véletlen, hiszen több ezer ember dolgozik tabloid típusú műsorok kidolgozásán, s ezek nagy része el is vérzik, a legjobbak viszont óriási sikert és nagyon sok pénzt hozhatnak a tévétársaságoknak. Hartai meglátása szerint a műsor mindennapi életünk küzdelmét adja vissza: megtanuljuk az erkölcsi alapszabályokat, de a hétköznapokban ezeket nem mindig tudjuk betartani. Az Igazság ára a gyakorlati tapasztalataink és az elvi parancsaink harcát fejezhetné ki. Amennyiben a műsor valóban erről szólna, vagyis a néző ezzel a paradoxonnal szembesülne, fontos problémát tárna fel.
A pszichológusok szerint is ezt a küzdelmet mutatja be a játék: hogyan győzedelmeskedik a felettes én a tudattalan felett, mikor cenzúrázzuk magunkat. Miközben az emberiség tiltja és bünteti a hazugságot, mivel társadalomban élünk, néha muszáj hazudnunk, elhallgatnunk, torzítanunk és manipulálnunk.
veszélyes játék
A két pszichológus szerint a játékosok sérülhetnek is, mivel az
identitásába is belegázolnak: azzal vetik össze, amit önmagáról gondol,
s azt cáfolják. Egy ilyen helyzetben komoly elvárás a „levezetés”.
Pszichológiai kísérleteknél például fontos etikai követelmény, hogy a
résztvevőkkel átbeszéljék a történteket. Ha valaki kitárulkozik, és
utána ennek nincs levezetése, az sokat árthat – hívja fel a figyelmet
Baktay Zelka.
