Pénzügy

Mindenki számára elérhető, naprakész online információs rendszert kíván működtetni a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, hogy a fiatalok olyan szakirányt válasszanak, amely lehetőséget ad az elhelyezkedésre – fogalmazta meg az általa vezetett tárca egyik fontos célját Lamperth Mónika miniszter az MTI-nek adott nyilatkozatában.
2007. 07. 19. 11:01
Marsi Erika, a PSZÁF volt főigazgatója lett a Bankárképző igazgatóságának alelnöke július 17-től. Marsi Erika csatlakozásával ismét teljessé vált a Bankárképző vezetése: az igazgatóság elnöke dr. Száz János, a vezérigazgatója dr. Tóth Judit lett.
2007. 07. 19. 07:57
Igazi hiánypótló szakkönyvet jelentetett meg a termékek nyomon követéséről a GS1 Magyarország. A szabványosítási megoldásairól ismert társaság szakemberei elsőként foglalták össze hazánkban komplex módon a nyomon követés szerepével és az erre szolgáló technikai megoldásokkal kapcsolatos szakmai ismereteket.
2007. 07. 18. 13:50
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium keresi a lehetőséget a helyi foglalkoztatási együttműködések, más elnevezéssel foglalkoztatási paktumok fenntartásának támogatására – közölte Székely Judit, a munkaügyi tárca szakállamtitkára egy szakmai konferencián.
2007. 07. 18. 09:30
Az idei közmunkaprogramok összértéke meghaladja a 8,5 milliárd forintot. Jelenleg mintegy 11 ezer ember dolgozik közmunkásként, elsősorban erdőművelésben, a parlagfű-mentesítésben a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei-tó környékén, illetve a vasutak környezetében kilenc megyében és a fővárosban. Mostantól pedig a jég- és fagykárt szenvedett települések is bekapcsolódhatnak a programba.
2007. 07. 17. 15:36
Külön egyéni megállapodást köthetnek a munkavállalók a munkáltatókkal az általánosan engedélyezett, legfeljebb évi 200 óránál 100 órával több rendkívüli munkára, azaz túlórára a munka törvénykönyve július elsejétől hatályos módosítása szerint. Az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldala erősen bírálta a javaslatot, szerintük ez tovább erősíti a dolgozók kiszolgáltatottságát. A munkáltatói oldal viszont alapvető elvárásaként fogalmazta
2007. 07. 17. 10:36
Ösztöndíj indul roma diákok számára: egy év szünet után a származás már nem minden, a jó bizonyítvány és a szociális helyzet is számít – írja a Népszabadság.
2007. 07. 17. 07:35
A kevésbé fejlett gazdaságokban – Oroszországban, Törökországban, Mexikóban és Ukrajnában – a vezetők fizetései messze magasabb vásárlóerővel rendelkeznek, mint a Nagy-Britanniához vagy az Egyesült Államokhoz hasonlóan fejlett országokban dolgozó kollégáik bérei. Nyugat-Európából csupán Svájc, Németország és Írország jutott be az első 20 ország közé a menedzseri fizetések vásárlóerejének összehasonlításakor – az Egyesült Államok
2007. 07. 17. 07:10
A pénteki tulajdonosi döntésnek megfelelően Limburger Lóránt lett július 13-tól a Malév földi kiszolgáló leányvállalatának, a Malév Ground Handling Zrt.-nek a vezérigazgatója, aki Sutyinki Jánost váltja ezen a poszton – jelentette be a Malév hétfőn közleményben.
2007. 07. 16. 15:02
Szeptember végéig a munkáltatók kötelesek kiadni a múlt évre járó valamennyi, de eddig ki nem adott szabadságot, ráadásul az idei évre járó szabadság háromnegyed részét is idén kell a munkavállalók rendelkezésére bocsátani a Magyar Közlöny 39. számában megjelent törvénymódosítás szerint.
2007. 07. 16. 10:59
Az Inter-Európa Bank igazgatósága július 16-i hatállyal kinevezte dr. Török Lászlót a bank új vezérigazgatójává. Török ezzel párhuzamosan továbbra is megtartja a CIB Bankban betöltött vezérigazgatói tisztségét – ami a két pénzintézet egyesülése miatt nem meglepő.
2007. 07. 16. 09:29
Július 1-jétől egy éven keresztül hazánk látja el a Roma Integráció Évtizede Program (RIÉP) elnöki feladatait. A 2005-2015 közötti időszakra szóló program nyolc közép- és kelet-európai ország nemzetközi együttműködéséből született, amelynek elsődleges célja, hogy felgyorsítsa a romák társadalmi és gazdasági integrációját, és egyben hozzájáruljon a romákról alkotott kép pozitív irányú átalakulásához.
2007. 07. 13. 15:05
Elkezdődött a 2007-es Országos HR Benchmark Felmérés. A humánpolitikai kutatás szervezői minél több olyan szervezetet, intézményt és vállalkozást próbálnak elérni, ahol létezhet bármiféle tudatos HR-tevékenység – a cél pedig az, hogy új megoldásokkal szolgálják a HR-es szakemberek munkáját.
2007. 07. 13. 09:00
Csütörtöktől Lloyd Paxton brit szakember váltja a vezérigazgatói székben Dr. Gönci Jánost, aki közös megegyezéssel távozik a cégtől – derült ki a Malév közleményéből.
2007. 07. 12. 14:10
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) tájékozódni szeretne a vállalkozások elmúlt negyedévi munkaerő-gazdálkodási adatairól és a következő időszakra vonatkozó terveiről. Mindez nem öncélú: ezekre az adatokra kívánnak támaszkodni a különféle támogatási eszközök tervezése során, a felnőttképzés irányainak meghatározásakor, valamint a munkaerő-közvetítésben. Ugyanakkor azt is szeretnék megtudni, hogy a kirendeltségeken dolgozó munkatársak milye
2007. 07. 12. 10:09
A idei első negyedévben 15 százalékkal csökkent a betegszabadság, illetve 10 százalékkal a táppénzes napok száma, a visszaesés az egészségbiztosító szerint az enyhe télnek is köszönhető, ám a több éve tartó csökkenésnek más oka van: kevesebben maradnak otthon egészségesen, miközben többen dolgoznak betegen – írja a Népszabadság.
2007. 07. 12. 07:11
Pach Gabriella lett június 20-tól a Xerox Magyarország Kft. új HR-menedzsere. A pozíciót korábban betöltő Markovits Dóra ezentúl regionális tréningvezetőként folytatja a cégnél.
2007. 07. 11. 09:02
Július 11-én éjfélkor járt le a felvételi-jelentkezési eljárásban a dokumentumpótlásra, adatváltoztatásra és sorrendmódosításra megszabott határidő. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) azért tolta ki csaknem a nyár közepére ezt az időpontot, hogy a jelentkezők az összes eredmény birtokában még egyszer átgondolhassák döntésüket.
2007. 07. 11. 07:00
Király Júliát nevezte ki a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé Sólyom László köztársasági elnök – a miniszterelnök előterjesztésére – július 3-ai hatállyal. A megbízatás hat évre szól.
2007. 07. 10. 16:30
A Move Europe! elnevezésű európai kampányt az egészségesebb munkahelyek létrehozásáért indították útjára. Már Magyarország is csatlakozott a programhoz, itthon egyre több cég próbálja segítségével fittebbé tenni az alkalmazottait. Nemcsak a sportolás és az egészséges étrend, hanem a stresszmentes vállalati környezet megteremtése is a célok között szerepel.
2007. 07. 10. 07:01
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szakmai találkozón mutatta be az innovációs szféra meghatározó vezetőinek dr. Pártos Ferencet, aki augusztus 1-jétől tölti be a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elnöki tisztségét.
2007. 07. 06. 11:04
Olvasói sztorik