Pénzügy

Új elnök az NKTH élén

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szakmai találkozón mutatta be az innovációs szféra meghatározó vezetőinek dr. Pártos Ferencet, aki augusztus 1-jétől tölti be a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elnöki tisztségét.


Új elnök az NKTH élén 1

Dr. Pártos Ferenc

Dr. Pártos Ferenc a kinevezése előtt öt évig a CEU Business School dékánja és ügyvezető igazgatója volt. Kutatóként a Tömegkommunikációs Kutatóközpontban kezdte pályáját, majd több neves amerikai egyetemen és számos amerikai nagyvállalat kutatóközpontjaiban dolgozott. Szakterülete a matematikai-statisztikai modellek kidolgozása a fogyasztói és média piacokra. Alapítója és első vezetője volt az RTL Klub, majd a Viasat3 televíziós csatornáknak, illetve vezérigazgató-helyettese a Pantel Távközlési Rt-nek.


Az új elnök elmondta: fontos feladatának tartja a befektetőket meggyőzni arról, hogy kutatás-fejlesztési beruházásaikat Magyarországra is hozzák, illetve az üzleti szféra nagyobb arányban kapcsolódjon be az innovációba. Hangsúlyozta az együttműködés fontosságát a Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemi kutató központok, a pénzügyi intézetek és a hivatal között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik